Az erdősítés évszázada

A magyar törvény szerint az erdő két méternél magasabb faállomány legalább fél hektáron, amely eléri az ötvenszázalékos záródást. Ez azt jelenti, hogy a területet legalább ötven százalékban faállománynak kell borítania. Vagyis egy park vagy fasor nem erdő.

–  Ez jogi, nem biológiai definíció, az egyes országok mást és mást tekintenek erdőnek, például Finnországban és Görögországban ez nagyon eltérő – mondja Ódor Péter, az Ökológiai Kutatóközpont erdőökológiai csoportjának vezetője. – De ha valami erdő, onnantól kezdve nyilvántartásba kerül, a törvény szerint az adott területen mindig erdőnek kell állnia; ha letermelik, fel kell újítani.

Hazánk erdeinek 40 százaléka kizárólag idegenhonos fajokból áll, ezek nagyrészt akácosok, kisebb részt fenyvesek, nemes nyárosok, amelyek faültetvényekben, kultúrerdőkben teremnek. Az őshonos fafajok közül a tölgy, a bükk és ártéri területeken a ligeterdők jellemzőek, nagyjából húszszázaléknyi erdőnk csak őshonos fafajokból áll, 40-re a keveredés jellemző.

Tar kontra örök

Az erdőkkel többféle módon lehet gazdálkodni. Jelenleg erdeink 91 százalékában az úgynevezett vágásos gazdálkodás folyik, ez azt jelenti, hogy amikor az erdő egy bizonyos része eléri a vágáskorát, különböző mértékben kivágják, utána pedig felújítják természetes vagy mesterséges úton. Ezért van, hogy kirándulás közben látni olyan vágásterületeket, amelyek éppen nem néznek ki erdőnek. Egy vágási egység 3-10 hektárnyi lehet. A módszerek egyike a sokat kritizált tarvágás, ami után általában mesterségesen telepítik újra az adott területet, ez tipikusan a síkvidéki területeken vagy faültetvényeken jellemző. De vannak fokozatos módszerek, amelyek révén a felújítás természetes úton zajlik az anyaállomány magjairól vagy sarjairól. Ilyenkor a vágásterület kevésbé tűnik drasztikusan letaroltnak. Ezt inkább hegy- és dombvidéken alkalmazzák őshonos fafajok esetében.

Erdeink négy százalékában egyáltalán nem zajlik faanyagtermelés, ezek például olyan területek, ahol az erdő talajvédelmi funkciót lát el, vagy természetvédelmi szempontból fokozottan védett. Egyelőre egy százalék az úgynevezett örökerdő, ahol egyáltalán nem látni vágásterületet, az erdőborítás folyamatos, pedig zajlik fakitermelés.

–  Nagyon kevés fát vesznek ki, viszont sokkal gyakrabban és elszórtan. Az ilyen erdő egy kicsit nyitottabb, mert megjelennek benne kisebb lékek. Gazdálkodási szempontból ez egyébként sokszor éppannyira megéri, mint a vágásos, néha előnyösebb is – mondja Ódor Péter.

Ugyanis a vágásos gazdálkodási mód esetén viszonylag hosszú idő múlva vágható újra egy egység, például egy tölgyesben vagy bükkösben közel száz év. Kisebb magánerdőkben ezért előnyösebb, ha folyamatosan ki lehet nyerni egy kevés faanyagot. A legfontosabb azonban, hogy az örökerdő üzemmódban előbb-utóbb elegyes, vegyesebb korú, heterogénebb erdő jön létre, ami sokkal ellenállóbb akár a széldöntésekkel, jégtörésekkel, akár a gombákkal, kártevőkkel szemben. Ez egyre fontosabb szempont, miután az elmúlt években komoly károk következtek be a homogénebb, vágásos üzemmódban kezelt erdőkben. A legdurvább példa ugyan nem itthonról, hanem a Magas-Tátrából származik, de jól szemlélteti a problémát.

A vágásterület az erdőklíma szempontjából sem jó, másrészről örökerdő üzemmódban könnyebb holt faanyagot is hagyni, ami sok állat- és növényfaj élőhelye; meg lehet kímélni a biológiai szempontból értékes fákat, mert odvasak, a lombkoronájuk szokatlan vagy nagyobb – ezekbe szívesebben fészkelnek madarak. Vagyis lehet egyénileg dönteni a fákról.

Erdeink 3 százaléka pedig átmeneti üzemmódban van, a vágásos és az örökerdő között.

–  Az utóbbi leginkább ott jelenik meg, ahol társadalmi igény a folyamatos erdőborítás, hiszen nem jó látni a vágásterületet, nem jó kirándulni benne, és ne felejtsük el, hogy az erdőknek rekreációs funkciójuk is van. Így a Pilisi parkerdőben, illetve az Ipoly erdőben a Börzsöny területén jellemző ez az üzemmód, de szinte az összes állami gazdálkodónak vannak kísérleti jelleggel ilyen területei, néhány magánerdőre is találni példát. Ez valójában régi módszer, és több országban, például Szlovéniában, Franciaországban, Svájcban nagy múltja van. Üzemi szinten nálunk a rendszerváltás után jelent meg, és lassan, de egyre nagyobb teret nyer. Elősegítené a folyamatot, ha a szabályozás egyértelműbb lenne, bár úgy veszem észre, a jogalkotó és a hatóságok is tesznek lépéseket ebbe az irányba – fűzi hozzá Ódor Péter.

Érintetlen őserdő

A magyarországi erdők 22 százaléka védett területen van, további húsz százalék a Natura 2000 területén. Elég magas arány, de az olyan erdők, ahol nem folyik gazdálkodás, csak négy százalékot tesznek ki, szakemberek szerint jó lenne ezt növelni.

–  Nem jelentősen, az nagy konfliktussal járna. De fontos, hogy legyenek olyan területek, ahol hagyjuk a természeti folyamatokat érvényesülni, ahol nincs jelen az ember, csak megfigyelőként – véli Ódor Péter.

Az erdőrezervátumok magterületei ilyenek, a leghíresebb a Mátra északi oldalán a Kékes erdőrezervátum, amely az ország egyetlen, valódi őserdeje, ahol soha nem folyt gazdálkodás (hivatalosan őserdőfolt, mert a kiterjedése nem elég nagy az őserdő kategóriához). Öreg bükkös, a zárt lombkorona miatt helyenként még nyáron, délben is félhomályos, meseszép erdő, 280 évesnél idősebb fákkal. Fontos, hogy a rajta átvezető túraútvonalról nem szabad letérni, a kirándulás viszont kalandos, mert az útra dőlt fákat természetesen nem mozdítják el.

Valaha a Kárpát-medence erdősültsége 70-80 százalék lehetett, az arány a középkorban csökkent le jelentős mértékben, az Alföldön a török időkben nagyon intenzív irtás zajlott, azután a folyószabályozás rontott sokat a helyzeten, kiszárítva a síkvidékek nagy részét. A trianoni sokk után főleg az Alföldön fásítottak, miután a hegy- és dombvidékünk addig is erdősült volt.

–  Fokozatosan változott a fajösszetétel az erdőgazdálkodás évszázadai során, visszaszorult a bükk a tölgy javára, aztán pedig idegenhonos, invazív fajok jelentek meg – vázolja a helyzetet dr. Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi programjának vezetője. – Egyáltalán nem mindegy, milyen egy erdő stabilitása, mert egyre inkább meg kell küzdenie a klímaváltozás hatásaival. Ha a hosszú évezredek alatt kialakult vegetációt jelentős mértékben megváltoztatjuk, nem lesz olyan ellenálló. Magyarország erdeinek közel fele egykorú, egyfajú állományból álló, átalakított gazdasági erdő, a másik fele pedig még kevésbé természetes, telepített kultúrerdő, ültetvény. Érdemi előrelépés lenne, ha az ország nemzeti parkjaiban a belső, legértékesebb területeket kivonnánk az erdőgazdálkodásból az élővilág maradékának megőrzésére. Rekreációs szempontból sem lenne elhanyagolható, hogy az emberek járhassanak a valódi természetben, láthassák az öreg fákat, az erdő dinamikáját, hogy mit tud a természet létrehozni. Oktatási és tudományos szerepe is volna.

A természetszerű erdő továbbá több szenet tárol a holt faanyagban és a talajban. Az igaz, hogy a fiatal erdők a szén-dioxidot gyorsan megkötik, ám az ültetvényekből kitermelt fából a szén tűzifaként rövid idő alatt, bútorként később, de újra kikerül a levegőbe.

–  Felmerül az is, hogy bizonyos helyeken az alkalmazkodás okán nem őshonos fajokat kellene telepíteni, hiszen megváltoztak a körülmények – állítja Lakatos Ferenc, a Soproni Egyetem Erdőművelési és Erdővédelmi Intézetének igazgatója. – A fajok egyértelműen északabbra húzódnak, de emellett az őshonosakat is meg kell őrizni, 50-100 évre előre gondolkodva, és ez nehéz.

A holt fa dicsérete

Aszalós Réka erdőökológus, az Ökológiai Kutatóközpont erdőökológiai csoportjának munkatársa szokatlan projektben vesz részt: igyekeznek fokozni az erdő természetességét. A Life 4 Oak Forests nevezetű, 2017-ben indult európai uniós program közel tíz évre tervezett folyamatot takar, Magyarországon a Balaton-felvidéki, a Duna–Ipoly és a Bükki Nemzeti Parkban, összesen tizenkilenc kisebb területen.

–  A természetes erdőben vannak például nagy méretű, idős fák. Persze a fák korát megnövelni nem tudjuk, de a már nagyobbacska fát egy kicsit felszabadítjuk, megsegítjük, kiszedünk egyedeket a környezetéből, főleg, ha azok invazív, nem őshonos fajok – mesél a tevékenységükről Aszalós Réka. – Létrehozunk fekvő és álló holt fát. Az előbbit ledöntéssel, az utóbbit gyűrűzéssel, vagyis a kéreg megvágásával, ami egy-másfél éven belül pusztulásra ítéli a fát. Kegyetlenül hangzik, de a holt fákhoz kötődik az erdei állatfajok 40 százaléka, továbbá gombák is. Ezek a fakitermelés miatt nagyon kevés élőhelyet találnak az erdeinkben. A ritka, nagy, értékes és karizmatikus bogárfajok is a holt fához kötődnek, mint a skarlátbogár, remetebogár, szarvasbogár, a cincérek. Ezek élőhelyein a harkály is hamar megjelenik, és odúkat, üregeket vés a holt fába, ahol aztán cinegék, légykapók, kék galamb, ritka erdei fajok is élnek, sőt, erdei emlősök is. Az is fontos szempont, hogy a holt fával nyílik egy lék a koronák közt, több fény jut az erdőbe, megjelennek a csemeték, vagyis nő a fák korának különbözősége.

Ezek a helyek a biodiverzitás megőrzése miatt is fontosak, aminek csökkenése a klímaváltozáshoz mérhető probléma, de kevesebb figyelmet kap.

–  Ökológusként aggódunk, mikor billen át a rendszer, mikortól nem fogják tudni az élőlények azokat a „szolgáltatásokat” nyújtani, amikhez hozzá vagyunk szokva. Összeomolhat a tengeri ökoszisztéma, a beporzók eltűnésével az élelmiszerünk egyharmadáról kell lemondanunk, de ez a madarakra is hatással lesz. Ezek az érintetlen területek kicsiségük ellenére is magas szinten tudják tartani a biodiverzitást – hangsúlyozza Aszalós Réka.

Fásítás támogatással

A fásítási programok részeként 80-130 százalékkal nőttek az erdőtelepítési támogatások, ezeket magángazdálkodók és önkormányzatok vehetik igénybe. Ez azért fontos, mert az ő tulajdonukban van a legtöbb, erdősítésre alkalmas, gyenge minőségű mezőgazdasági vagy más módon gazdaságosan nem hasznosítható terület. Nagyságrendi előrelépést ezeken a területeken lehet majd elérni. Egy tölgyerdő telepítéséért például már hektáronként ötmillió forintot kaphat a gazda. Az erdősítéshez kapcsolódó jövedelempótló támogatás összegét a tárca az eddig hektáronkénti 172 euróról 432-re emelte, és igénybevételének időtartamát minden fafaj esetében egységesen 12 évre növelte. A Vidékfejlesztési programon belül a közel 40 milliárd forintos keretösszegű, Erdősítés támogatása felhívás továbbra is nyitva áll az érdeklődők előtt.

Egy másik terület az állami erdőgazdaságok által megkezdett mintaprogram, ők a saját részükön és saját forrásból a novemberben kezdődött és 2020 áprilisáig tartó ültetési szezonban összesen 550 hektár új erdőt telepítenek, kétmillió facsemete és száz tonna makk felhasználásával.

Fontos a csemetetermelés területén megkezdett program is. 2020 év elejére tervezik az erdészeti csemetetermelés gépesítésével kapcsolatos pályázat kiírását, a fejlesztések azt szolgálják, hogy megfelelő minőségű facsemete álljon rendelkezésre, hiszen a fáknak 50-100 évig kell élniük az éghajlatváltozás jövőbeni körülményei között is. A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézete és a Soproni Egyetem több projektben kutat az erdőgazdálkodókkal közreműködve új termesztési technológiákat vagy éppen annak a lehetőségét, hogy a tőlünk délkeletre lévő területekről szerezzük be a nálunk is őshonos fajok szaporítóanyagát.

A minisztérium fontosnak tartja az elmúlt évszázad kopárfásítási és útfásítási, mezővédőerdősáv-létesítési eredményeit, mert olyan élhető, változatos természeti környezetet hoztak létre, ahol kevésbé érvényesülnek a klímaváltozás káros hatásai. Például megtörik a szelet, kiegyenlítik a hőmérsékletet, párologtatnak. Tehát az erdősítésen kívül a fásításra is súlyt fektetnek: az őszi Országfásítási programhoz első körben 86 település csatlakozott, a szaktárca jövőre új felhívást tesz közzé önkormányzatok és civil szervezetek számára is vissza nem térítendő támogatásra.

Paradigmaváltás az erdőben

Az Agrárminisztérium célja, hogy harminc éven belül a jelenlegi 21-ről 27-28 százalékra növelje Magyarország erdősültségét; a tervek szerint az első ütemben 3-5 év alatt mintegy 25 ezer hektár új erdő ültethető, ami megközelítőleg százmillió új fát jelent.

Az Agrárminisztérium szerint az erdőgazdálkodásnak kiemelkedő a jelentősége a klímaváltozás elleni küzdelemben, hiszen jelenleg ez az egyetlen olyan ágazat Magyarországon, aminek negatív a szénforgalma, azaz szénelnyelő. A hazai erdők évente 4-5 millió tonna szén-dioxidot kötnek meg, ami jelenleg az országos kibocsátás 7-8 százalékát ellensúlyozza. Az erdőgazdálkodásban ezért paradigmaváltás zajlik, az új szempontokat tudatosan kell beépíteni a természetvédelmi, szociális és gazdasági szempontok mellé: a szakma egyik legfontosabb feladata a különböző funkciók közötti összhang megteremtése. Az Agrárminisztérium lapunknak adott válaszában kiemelte: a változatos kor- és fajösszetételű erdők ellenállóbbak a természeti katasztrófáknak, ezért indokolt növelni a területüket, illetve nagyobb mértékben örökerdő-gazdálkodást folytatni.