Eső a házban
Nem is olyan megfizethetetlen összegért egy családi házban ma már könnyedén fedezhetjük ivóvizünk legalább felét az esővízből. Habár Magyarország ivóvízforrásait nem fenyegeti a globális felmelegedés, a fogyasztást növeli, és ennek okán nemrég vízhiány lépett fel néhány Budapest környéki településen. Hosszú távon számíthatunk arra, hogy a locsolást és a medencék feltöltését az aszályos időszakokban korlátozni fogják.
Az önálló vízellátásra törekvő háztartások esetében hasonló folyamat zajlik, mint egy-két évtizede a családi házakra telepíthető zöldenergia-forrásoknál. Akkor még csak a különösen környezettudatosak vagy a periferikus elhelyezkedésű telkeken élők érdeklődtek e környezetvédő technológiák iránt, napjainkra azonban általánossá és gazdaságilag is kifizetődővé váltak az ilyen beruházások. Ehhez hasonlóan jelenleg olyan ingatlanok tulajdonosai hasznosítják házon belül az esővizet, akik telkén nincs vezetékes víz, és gyakran elkötelezettek a környezetvédelem iránt. Ahogy a zöldenergia kezdeti időszakában, akadályok itt is vannak, hiányzik a megfelelő szabályozás, drága a kivitelezés. De ki tudja, mi lesz tizenöt év múlva?
Megnőttek a települések
Június végén a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. víztározóinak tartalékai a meleg miatt szokatlanul megcsappantak, így több településen is részleges vízkorlátozást voltak kénytelenek életbe léptetni: reggel nyolc és este kilenc között megtiltották a vízhálózatról történő locsolást, az autómosást és a medencék felöltését. A lakók egy része így is ivóvíz nélkül maradt az alacsony víznyomás következtében, főként a magasabb területeken. Egy másik vízműben több kút meghibásodása miatt volt szükség korlátozásra, vagyis összesen kilenc agglomerációs településen tapasztalhattak megszorítást Budapest környékén a lakók, többek között Gödöllőn, Budakalászon, Pécelen. A készletek megfogyatkozásának oka elsősorban az, hogy jelentősen megnőtt a lakosság vízhasználata, tavaly júniushoz képest némely időszakban kétszeresre, főleg a locsolás és a medencehasználat következtében. A hiányba természetesen az is belejátszott, hogy az agglomerációs településeken túl sok új családi ház és lakópark épült, amivel nem tartott lépést a közművek fejlesztése.
– Mindig ugyanannyi vizet adunk, tehát nem csökken a mennyisége az aszályos időszakokban sem, viszont ilyenkor a vízigény extrém módon megnő – magyarázza Nagy Edit, a Magyar Víziközmű Szövetség főtitkára. – Korábban is fordult elő hasonló helyzet, hiszen a jelenlegi vízhálózatot legalább 40-50 éve építették ki, ám sokáig nem járt következményekkel, hogy folyamatosan nőtt az agglomerációkba költőzők száma, mert valaha még sokkal több volt az egy főre jutó fogyasztás. Ezt aztán visszavetette, hogy a rendszerváltozás után egyre magasabb díjat kellett fizetni a vízhasználatért, így jött ki napjaink körülbelül napi százliteres fogyasztása fejenként. A takarékosság tehát eddig ellensúlyozta az új fogyasztókat, ám az aszályos időszakban az üdülőkörzetekben, agglomerációs területeken most nagyon sok vizet locsolnak el.
A fejlesztések súlyos milliárdokba kerülnének, amire az önkormányzatoknak általában nincs pénzük, viszont nyilvánvalóan nem szeretnének gátat vetni a települések növekedésének.
– Nálunk a felmelegedés okán nem csökkennek magának a vízellátásnak a forrásai, mint például Kaliforniában vagy Ausztráliában, a felszín alatti vizek mennyisége megfelelő. De a fogyasztás egyre gyakrabban fog nőni a jövőben, miután a csapadékeloszlás mind egyenetlenebb, tehát hosszabbak a száraz időszakok, így több víz kell a növényeinknek. Érdemes lenne végiggondolni az alternatívákat – javasolja a főtitkár asszony.
Tetőről a föld alá
A felszínen, az ereszcsatornánál is el lehet helyezni vízgyűjtő edényt, ma már vannak nagyon esztétikus, kertbe szépen illő tartályok is, ezek mérete azonban kisebb a felszín alatti rendszerekénél, 200-1000 liter között mozog, tehát az egy köbméteres nagyságot érik el.
– Ezek aránylag olcsón beszerezhetők, viszont ekkora mennyiség csak kiegészítő locsolásra elég, mondjuk a terasznövényekre. A gyephez már kevés – mondja Rábai Balázs, a Kontakt-R Kft. tulajdonosa. A veszprémi családi vállalkozás környezettechnológiákkal foglalkozik, az elsők között kezdtek el speciálisan esővízgyűjtő rendszereket kínálni, majd 2006-tól szennyvízkezelő berendezéseket is.
A komolyabb, felszín alatti tartályok esetében a méretet ahhoz igazítják, mekkora területet fed le a tető. Nagyjából húsz négyzetméterhez való egy köbméternyi tartály, vagyis egy átlagos, száz négyzetméteres ház esetében már öt köbmétert érdemes beépíteni, ami ötezer liter víz. Ez bőven elég a teljes kert locsolásához és az autómosáshoz is.
– Magyarországon az éves csapadékmennyiség hatszáz milliméter, de ez azt jelenti, hogy néhol négyszáz, néhol pedig ezer is megvan, tehát érdemes ezt is számításba venni – javasolja Rábai Balázs. – Egy nyár alatt egy ekkora tartály kétszer-háromszor megtelik. Egy komolyabb zápor, vagyis egy harminc milliméteres eső száz négyzetméterre hullva háromezer liter vizet produkál. Márpedig félórányi locsolással 3-400 litert tudunk körülbelül elhasználni, és ez bőven elég egy kétszáz négyzetméternyi kertben. Tehát aszályos időszak esetén, amikor mindennap öntözni szoktunk, a korábbi zápor tíz napra elegendő vizet ad.
Ha télen megtelik a tartály, el lehet szivárogtatni a túlfolyást a talajba, vagy elvezetni a csapadékvíz-csatornába. A rendszer kiépítésének ára 600-800 ezer forint egy száz négyzetméteres ház esetén, de ma már több helyen az önkormányzat eleve kötelezővé teszi a záportározó építését, hogy az egyszerre lezúduló nagy mennyiségű víz ne a csatornarendszert terhelje. Mivel a településeken megnőttek a burkolt felületek, a csapadékeloszlás pedig egyre egyenetlenebb, a vízelvezetés egyre komolyabb probléma, amit úgy próbálnak enyhíteni, hogy részben a lakosokra hárítják a feladatot.
– Sajnos hiába kötelező, a társasházakban kevés helyen használják fel locsolásra, inkább kiengedik ide-oda titokban – hívja fel a figyelmet a szakember. – A rendszer automatára állítva az eső után húsz perccel szokta elkezdeni kiereszteni a tartály tartalmát. Ez óriási pazarlás. Vélhetően az az oka, hogy nincs egy gondnok vagy hozzáértő lakó, aki ellássa ezeket a feladatokat.
– Idén eddig csak az esővízből locsoltam – meséli egy kétszáz négyzetméteres diósdi ház tulajdonosa. – Mi betonból építettünk egy tizenöt köbméteres ciszternát vízzáró réteggel, ahová az épület négy sarkából érkezik az eső. Akkoriban ez a ház építési költségeinek úgy egy százalékát tette ki. Mivel most sokáig tartott a szárazság, már csak ezer liter maradt benne, amikor beköszöntött a viharos időszak, és pótolta a vizet. Az elmúlt húsz évben eddig mindig el tudtam látni az 550 négyzetméteres kertet, kocsimosásra, takarításra, magasnyomású mosó használatára is bőven futotta.
Esőben tisztul a ruha
– Új építésű házaknál érdemes az esővizet az épületen belül is felhasználni, bevezetni a vécétartályba és a mosógéphez – tanácsolja Dienes György, a Hydro-King Kft. egyik tulajdonosa. Az 1996-ban alakult, szintén családi vállalkozás a termékforgalmazás mellett műszaki problémák megoldására is koncentrál. – Ha nem számoljuk a locsolást, egy család ivóvízfogyasztásának a felét adja a vécé öblítése és a mosógép vízfelhasználása, ezt pedig teljes egészében ki lehet váltani a tetőről lehulló csapadékkal.
Az esővíz ebben az esetben több lépcsőben mechanikai szűrőkön halad át, az egész rendszer beruházási költsége összesen egy-másfél millió forint a kivitelezés ára nélkül, átlagos családi házzal számolva. Új ház építésénél egyszerűbbek a munkálatok, de réginél sem megoldhatatlan a bevezetés, az eszközök ugyanannyiba kerülnek, és igénybe vehető erre is a családoknak járó otthonfelújítási támogatás. A rendszer élettartama az épületével azonos, a szűrőket bizonyos időközönként karbantartani, tisztítani kell, ami elég könnyen megoldható. A megtérülésre általában 15-20 évet szoktak számolni, viszont egyes speciális alkalmazásoknál, közintézményekben, szállodákban, benzinkutaknál, technológiai vízigény esetén a megtérülés akár öt éven belül is realizálható.
– A 2018-as európai uniós esővíz-hasznosító szabvány csak ilyen típusú épületgépészeti felhasználást engedélyez, de sok helyen, ahol nincs vezetékes víz, a lakók teljes vízigényét esővízzel szokták megoldani – meséli Dienes György, aki szakdolgozatát is e témakörben írta. – Hivatalosan erre nincs mód, de Németországban, Ausztriában és Magyarországon van rá általam ismert példa, ilyenkor UV-lámpával fertőtlenítik a vizet. Ivóvízként nem szokták fogyasztani, miután bizonyos ásványi anyagokat nélkülöz, de mosogatásra, zuhanyzásra kitűnő. Az ilyen házakban természetesen erősen takarékoskodnak a vízzel, így a tapasztalatok szerint nagyon ritkán van szükség lajtoskocsira.
Tehát kimondhatjuk, hogy szükség esetén egy család ház képes önellátóvá válni vízfogyasztás tekintetében, habár ez nem szabályos.
– Az előírások szerint csak ivóvíz minőségű vizet használhatunk tisztálkodásra, hiszen az szembe, szájba, orrba kerülhet. Az említett tulajdonosok felerészben kényszerűségből döntöttek így, vezetékes víz híján, de felerészben környezetvédelmi okokból választották ezt a megoldást, saját felelősségükre – fűzi hozzá Dienes György.
Ahol nincs más lehetőség, az úgynevezett szürkevizet is nagyobb arányban hasznosítják, ez a mosogatásból, fürdésből, mosásból, mosdóhasználatból összegyűjtött, kémiailag kezelt és szűrt víz, amit vécéöblítésére lehet használni szabályosan. Lényegében véve egy biofilterrel megszűrve, szivattyúval, vezetékkel át tudjuk emelni például a fürdőkádból összegyűjtött vizet a vécétartályba. Ugyanakkor ezzel csak 15-20 százalékos megtakarítás érhető el, hiszen ekkora a vécéöblítések aránya a teljes fogyasztáson belül. Ráadásul az esővíz gyűjtésénél drágább megoldás a szürkevíz felhasználása, miközben nagyobb a karbantartásigénye is. Viszont nagyobb létesítményekbe már érdemes beépíteni, nálunk is van példa rá néhány irodaházban. Németországban ez a megoldás gyakoribb, nyolc a kettőhöz az aránya az esővíz- és a szürkevíz-hasznosító rendszerek megrendeléseinek.
Ugyanakkor egyre inkább körvonalazódik egy irányvonal, miszerint a szürkevizet és a feketének nevezett fekáliás szennyvizet külön kellene kezelni, hiszen az utóbbiban vannak baktériumok. Ma a szennyvíz mindenütt a kettő keveréke, de éppúgy gondolhatnánk rá szelektíven, mint ahogy ma már a hulladékot is válogatjuk. Márpedig a víz lassan nagyobb problémát jelent, mint a szemét: miközben csökkennek a készletek, az emberiség vízfelhasználása kétszer gyorsabb ütemben nőtt az elmúlt száz évben, mint a Föld népessége.
