Fotó: Nagy István, Facebook
Hirdetés

A szaktárca MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a miniszter a rendezvényen arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt 100 évben megduplázódott a hazai erdőállomány, itt azonban nem lehet megállni. A minisztérium ugyanis elkötelezett amellett, hogy az ország fával borított területét 24 százalékról 27 százalékra növelje. Ebben a folyamatban támaszkodni kell azokra a szakemberekre, akik a fenntarthatóság érdekében hozzák meg döntéseiket.

Emellett le kell győzni azt a társadalmi elvárást, hogy nem lehet egy fát sem kivágni, miközben a mindennapi használati eszközeinkben kiemelkedő szerepe van a faanyagnak – tette hozzá. Nagy István szerint akkor járunk el helyesen, ha rábízzuk magunkat azokra a szakemberekre, akiknek hivatása, hogy egyre jobb minőségben és egyre nagyobb mennyiségben őrizzük meg a Kárpát-medence fával borított területeit a jövő generációi számára.

Hangsúlyozta: kiemelt figyelmet kell fordítani a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás közötti együttműködésre, kulcskérdés ugyanis a párbeszéd. A magyar kormány pedig elkötelezett abban, hogy minden pályázati segítséget megadjon a gazdáknak ahhoz, hogy az erdőtelepítéssel kapcsolatos terveiket meg tudják valósítani.

Nagy István a beszélgetésen kitért arra is, hogy az erdők számos funkcióval rendelkeznek, így nagy szerepük van a rekreációban is. Hazánkban az erdők turisztikai, idegenforgalmi és az egészséges sportolási szerepe is egyre növekszik. Ezt igazolja az is, hogy a magyar erdőkben évente 40-50 millió erdőlátogatási alkalmat számolnak – fűzte hozzá az agrártárca vezetője.

Korábban írtuk