1.683.586 forintba került a csepeli önkormányzatnak a galvániszap őrzésének díja – értesült a Csepel.info. Kál Károly helyi SZDSZ elnök, önkormányzati képviselő 2007 elején „nem” szavazattal marasztalta a veszélyes hulladékot, amikor a Fidesz-KDNP frakció annak minél hamarabbi elvitelét, és a közpénz jogi úton való behajtását szorgalmazta. Kál Károly cége nyáron kapta meg a lehetőséget a veszélyes hulladék őrzésére, és – a galvániszap őrzési díján felül – kb. évi 36 millió forintot kap az önkormányzattól különféle feladatok ellátására.

Országos felháborodást keltett a közelmúltban, hogy Kál Károlynak, csepeli SZDSZ-es képviselőnek, pártja kerületi elnökének cége őrizte közpénzen az 1200 tonna mérgező galvániszapot. A Fidesz javaslatát, mely szerint az ilyen jellegű üzleti kapcsolatokat, politikai összefonódásokat szüntesse meg az önkormányzat, az MSZP frakció – Tóth Mihály polgármester asszisztálása mellett – előbb titkosította, majd a napirendről is levetette. Az előterjesztést elkészítő önkormányzati képviselő, bizottsági elnök ellen pedig vizsgálóbizottságot állítottak fel. Kál Károly gazdasági kapcsolatait az SZDSZ országos tanácsának elnöke, Gulyás József – Wekler Ferenc baranyai ámokfutásával egy lapon említve – elítélte, erkölcsileg és politikailag egyaránt károsnak nevezte.

A 2006-ban „Az önkormányzatnak kontroll kell” szlogennel kampányoló Kál Károly szó szerint érthette ígéretét: az ő cége őrzi ugyanis az önkormányzat számos ingatlanát, a vagyonkezelőt, a csepeli piacot, és több játszóteret, sőt a gerincút építése miatt szétdózerolt családi otthonok telkeit is. Ez a kontroll a rendelkezésünkre álló pénzügyi adatok szerint, évente átlagosan 36 millió forintjába kerül a csepeli adófizetőknek. Amikor Borbély Lénárd, a pénzügyi és ellenőrzési bizottság elnöke, a Fidesz-KDNP csepeli frakciójának tagja, a képviselő cégének szerződései után érdeklődött, az MSZP-SZDSZ vizsgálatot indított a Fideszes képviselő ellen.

(csepel.info)