Klímaváltozás – Vizet kér a föld

Szakemberek szerint a hazai öntözött területek arányát legalább öt százalékra kellene növelni belátható időn belül. A kétszázalékos mérték most százezer hektárnyi termőföldet jelent, ennek 2030-ra el kellene érnie a 400 ezer hektáros szintet. Különben még nehezebb helyzetbe kerül a hazai agrárium. Az öntözési rendszer hathatós fejlesztése nélkül például folyamatosan csökken majd a kukorica termésátlaga (az idei forró nyár után ez kicsivel több mint a fele a szokásosnak). Vízmegtartással és megfelelő öntözéssel viszont az átlagnál 50 százalékkal is nagyobb terméshozamot takaríthatnánk be a szakemberek szerint. Egy korábbi központi vízigényfelmérés azt mutatja, hogy a gazdák legalább négyszer akkora területen szeretnének öntözni, mint amennyin ma teszik. Egyébként amúgy is növekszik az általános vízigény az országban, ami többek között a fóliás termesztés elterjedésének és az ipari parkok növekvő számának köszönhető. És itt a párolgás kérdése is. Hazánkban rendes körülmények között 630-650 milliméternyi csapadék hullik évente. A 2022-es aszály idején ez 344 milliméterre csökkent – különösen az Alföldön –, míg az általában vett párolgás mértéke a magas hőmérséklet miatt elérte a 800 millimétert! Az eredmény ismert.

Ha jön a vihar

Felszíni vizeinknek 96 százaléka a szomszédos országokból érkezik. Ez 112 köbkilométernyi mennyiség. Sokat elárul a hazai a vízvisszatartás és vízgazdálkodás helyzetéről, hogy ennél hat köbkilométerrel több víz távozik az országból. Amúgy vízkészletünk 74 százaléka a Dunántúlon, 25 százaléka pedig a Tiszántúlon található, a mezőgazdasági öntözés 83 százaléka esik az Alföld területére. Az aktuális helyzetfelmérések azt mutatják, hogy az öntözés legnagyobb arányú bővítését Hajdú-Biharban, illetve Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Csanád- Csongrád vármegyében igényelnék a termelők.

Magyarországon elsősorban a Tisza és a Duna völgyében alakult ki öntözéses agrárkultúra. Gond, hogy a szakemberek szerint 2011-től legalább 35 százalékkal csökkent a Felső-Tiszán beérkező víz mennyisége. Szintén fontos tényező, hogy a hazai településeken nincsenek kidolgozott rendszerek, amelyek felfognák és tárolnák a lehulló csapadékot, annak 75-80 százaléka egyszerűen elmegy a semmibe. Különösen jellemző volt ez a 2023-as, viharokkal telített esztendőben. Ekkor 767,3 milliméter volt az éves csapadékátlag, de csak kisebb részét sikerült felfogni, főként a júliusi és augusztusi bő vizű zivatarok és a villámárvizek viszont többmilliárdos pusztítást okoztak a településeken.

A Magosz adatai arra utalnak, hogy a 2022-es aszály következtében ezermilliárd forintnyi kárt szenvedett a magyar mezőgazdaság. Ez rendkívül nagy, a szárazság miatt előálló átlagos veszteség évenként 40 és 250 milliárd forint között szokott mozogni. A meteorológiai feljegyzések arról árulkodnak, hogy 1901 óta folyamatosan csökken a csapadék mennyisége, és növekszik az aszályos időszakok hossza Európában. Az öntözés már ma is stratégiai kérdés a magyar mezőgazdaság számára, szakemberek szerint fejletlen öntözési kultúránk miatt öt év alatt összesen annyit veszít az agrárium a szárazság, illetve a beálló aszályok következtében, amennyiből teljesen rendbe lehetne tenni a hazai vízügyi rendszert. Ideértve az öntözés kiépítését is. Körülbelül ötezermilliárd forintról beszélnek a hozzáértők. Különösen Magyarország van kitéve rendkívüli veszélyeknek, egy 2022-ben készült európai aszálytérkép azt mutatta, hogy a Kárpát-medence volt a kontinens legszárazabb része. Kétszáz éve még hatalmas, időről időre megjelenő vízfoltok jellemezték a tájat, mára viszont eltűnt hazánk ártereinek 90, vizes élőhelyeinek 90-97 százaléka. A Hortobágyon érdekes kísérlet zajlott az elmúlt években, összesen 81 műtárgy létesült a víz visszatartására, 21 projekt keretében. Nagy vizes foltok keletkeztek a területen, fontos élőhelyek zöldelltek ki újra. Táplálva a talaj vízháztartását is. Egyetlen köbméternyi föld átlagban 500 liter vizet képes tárolni. A szakemberek viszont figyelmeztetnek, elsősorban a felszíni vizeket kell megfogni és öntözésre használni. Ne zsaroljuk ki a talajt, amúgy is kizsarolja azt a hazánkban meglévő egymillió illegális kút!

Beszántott csatornák

A Tisza szabályozása után jöttek a bajok. Annak előtte például Karcagot évente többször is elöntötte a folyó, a helyiek ilyenkor „sárhajónak” nevezett csónakféleségeken közlekedtek az utcákon. Ma a várostól 35 kilométerre folyik a Tisza… A szabályozás után a másik komoly problémát a szocialista szövetkezetek és állami gazdaságok nagy táblás művelése jelentette. Mert ehhez kíméletlenül beszántották a földeket szabdaló csatornák java részét.

A vízhiány megszüntetése leghatékonyabb megoldásának a tározórendszer fejlesztését tartják a szakemberek. Az 1980-as években készült is egy tanulmány az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság tudományos műhelyében, ez országosan 60 köbkilométernyi tározótérfogat kiépítését javasolta 2050-ig. Ettől nagyon messze járunk még. Összehasonlításként: két köbkilométer a Balaton térfogata. A pártállami idők leglátványosabb fejlesztése a kiskörei tározó volt – ez ma a Tisza-tó –, építését, feltöltését 1978-ben fejezték be. Pillanatnyilag hét nagy tározó szolgálja az öntözéses kultúrát és az árvízszabályozást a Tiszán. Az országban 27,5 ezer folyamkilométernyi állami – ebben benne vannak a vízi utak is – és 5-10 ezer nem állami öntözőcsatorna van.

Sokat ártott az öntözés ügyének, hogy a rendszerváltozás előtt jellemzően pártállami felfogásban működtek a vízgazdálkodási társulások. Minden gazdának, szövetkezetnek fizetnie kellett a társulati díjat, de a társulások elhanyagolták a fejlesztéseket. A rendszerváltás során a vezetők kiszervezték a gépeket saját cégeikbe, amelyekkel aztán – már mint önálló vállalkozók – bekapcsolódtak az autópályák építésébe.

Újra kihajt a szudáni fű

Eddig a víz, az öntözés felől közelítettünk problémához, de a növények felől is érdemes közelíteni. Számos hazai agrárszakember vallja, hogy nemcsak az egyébként költséges fejlesztésekkel – felszíni és föld alatti tározók, csatornák, ártéri felduzzasztások és fenékgátak kiépítése – javíthatunk a helyzeten, de a haszonnövények szárazságtűrésének erősítésével is. Vita zajlik arról, hogy sikerül-e két-három év alatt olyan kultúrnövényeket kikísérletezni, amelyek jól bírják az aszályos időszakokat. Kérdés, hogy génmódosításnak számít-e például egy bő termő és egy szárazságtűrő fajta keresztezése. Vagy csupán olyan fajtanemesítés, amit a történelem kezdte óta alkalmaz az ember, de spontán módon megteszi maga a természet is?

Vannak növények, amelyeket ismerünk, de valamiért nem használunk, nyilvánvaló előnyei ellenére sem. Ha már említettük Karcagot, itt ma is él egy ősinek nevezett kun növénykultúra, a köles, amely feleannyi vizet kíván, mint például a kukorica. De idetartozik még a cirok, a szudáni fű és például a sivatagi zab is. A szudáni fű kitűnő és rendkívül gazdaságos takarmánynövény, újra kihajt, miután learatták. Hasonlóan értékes a sivatagi zab is, nagy zöldtartalma miatt.

Végül visszakanyarodva az öntözésre: tavaly tízéves időtávra esztendőnként plusz 17 milliárd, vagyis összesen 170 milliárd forintot, továbbá 27 milliárd forint egyszeri forrást rendelt öntözésfejlesztésre a kormány. Úgy, hogy az Európai Unió nem támogatja az öntözést. Sőt, ellenzi, környezetvédelmi okokra hivatkozva, ez is már brüsszeli zöldpolitika része, az Európai Bizottság a természetes élőhelyek, a vizes területek megóvását követeli. Magyarország inkább az egyensúly elvét követi. A Magosz és a NAK 22 pontos javaslat tervezetet állított össze az öntözés fejlesztésére. n