Fotó: MTI/Vajda János
Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, fideszes országgyűlési képviselő (b2) beszédet mond a IV. Bodrogi PET Kupa megnyitóján Olaszliszkán 2023. augusztus 31-én. Mellette Nemes Károly „petkalóz” (b), Gyalai-Korpos Miklós főszervező (b3), Réthy Pál, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára (j3), Kerekes Attila, Olaszliszka polgármestere (j2) és Hörcsik Richárd, a térség fideszes országgyűlési képviselője (j)

Kiemelte, hogy a PET Kupa teljes mértékben ezt szolgálja, hiszen az összegyűjtött hulladék több mint hatvan százalékát újra feldolgozzák. A verseny résztvevői az elmúlt tíz évben mintegy hatezer szennyezett helyszínt derítettek fel, ebből nagyjából ezret meg is tisztítottak.

Hirdetés

Koncz Zsófia hangsúlyozta, a „petkalózok” négymillió darab PET-palack súlyának megfelelő szeméttől mentesítették az országot. Hozzátette, a kezdeményezés egyedülálló a világon, hiszen a versenyzők hajója is hulladékból épül, emellett a résztvevők az összegyűjtött szemét elhelyezéséről is gondoskodnak.

A politikus úgy fogalmazott, a vidék „a világ egyik legcsodálatosabb része fantasztikus természeti kincsekkel, egyedülálló élővilággal”, ehhez pedig „a folyóink környezetének tisztának kell lenni”. Ebben a munkában a kupán résztvevők nagyon sokat segítenek, amiért a helyiek nagyon hálásak – fűzte hozzá.

Koncz Zsófia kiemelte, hogy a Bodrogon dupla annyi résztvevő gyűjti a szemetet idén, mint az előző évben. A „petkalózok” nemcsak a Bodrogon, hanem a Hernádon és az ongai tavaknál is segítettek a szemétgyűjtésben.

Korábban írtuk

Hörcsik Richárd, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszédében elmondta, hogy választókerületéből immár két önkormányzat – Olaszliszka és Bodrogolaszi – is indított csapatot a Bodrogi PET Kupán.

Hozzátette, reméli, hogy a jövőben még több önkormányzat csatlakozik majd a kezdeményezéshez, mert szeretnék megóvni a térség szép környezetét. A „zöld Zemplén” és a „zöld Bodrog” nagyon fontos számukra – hangoztatta.

Kerekes Attila, Olaszliszka független polgármestere köszöntőjében arról beszélt, hogy a végső győztesek a térség lakói, hiszen a „petkalózok” megtisztítják a területet a szeméttől.

Gyalai-Korpos Miklós, a IV. Bodrogi PET Kupa főszervezője elmondta: az elmúlt tíz évben a kezdeményezés „kinőtte magát”, hiszen az már nem csak a hulladékgyűjtésről szól. Az összegyűjtött szemetet újrahasznosítják, annak „új életet adnak” és szemléletet formálnak, ennek pedig a Bodrog lett az egyik központja – mutatott rá.

Hozzátette, Olaszliszkán épül a PET Kupa Bodrogi Folyómentő Központja, amely egyfajta közösségi térként, valamint a folyótakarítások centrumaként fog funkcionálni.

Az eseményen részt vett Réthy Pál közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár is.