Lehetőségek a zöld jövőben

– A COP26 többek szerint kudarcot vallott, például Áder János is kevesellte a vállalásokat. Ön hogyan értékeli a klímacsúcsot?

– Minden klímakonferencia sikeresnek tekinthető, amely által egy kicsit is közelebb kerülünk a globális vállalásaink teljesítéséhez. Az idei glasgow-i konferencián pedig sok kulcskérdésben így történt. Ki kell mondanunk, hogy az éghajlatváltozás már nemcsak a jövő generációinak problémája, hanem közvetlenül a jelenben is érzékelteti hatását. De olyan kihívás, amelyre globálisan, a világ országaival közösen kell megoldást találnunk. Az ENSZ 1992-ben elfogadott éghajlatváltozási keretegyezményének részes felei 1995-ben, Berlinben gyűltek össze először, és teszik ezt azóta is minden évben, leszámítva a tavalyit a pandémia okán. A mostani a 26. találkozó. A kéthetes tárgyalássorozat rendkívül kimerítő, olykor nagyon technikai, ugyanakkor nélküle elképzelhetetlen lenne a valódi, globális szintű megegyezés a legégetőbb kérdésekben.

– A globális átlaghőmérséklet már 1,1-1,2 Celsius-fokkal nőtt az iparosodás előtti szinthez képest, 1,5-2 Celsius-fok felett pedig olyan folyamatok indulnak meg, amelyek visszafordíthatatlanná teszik az éghajlatváltozást. Elemzők szerint a COP26 részt vevő országai által korábban tett vállalások 2,4 fokos globális hőmérséklet-emelkedést okoznak ebben az évszázadban. Mit tart reálisnak?

– A jelenlegi tárgyalások egyik legfőbb célja éppen az, hogy az úgynevezett nemzetileg meghatározott hozzájárulások (NDC) tekintetében folyamatosan növekedjen a különböző országok ambíciószintje. A nemzetközi közösség részéről hatalmas nyomás nehezedik a világ vezető gazdaságaira a vállalások növelése érdekében. Szerencsére a helyzet egyre biztatóbb, tekintettel arra, hogy a COP26-konferencia keretében a különböző gazdasági szektorokban tett nyilatkozatok és a felülvizsgált nemzeti vállalások eredményeképp 1,8 Celsius-fok alatt tartható a globális átlaghőmérséklet-emelkedés az évszázad végéig. Ezzel jelentősen közelebb kerültünk az ideális 1,5 fokos vállaláshoz, amelyet a párizsi megállapodás keretében tettek az államok. Természetesen csak akkor, ha mindenki végre is hajtja a rá eső részt.

– Sem Oroszország, sem Kína nem képviseltette magát csúcsszinten a glasgow-i COP26-értekezleten. Sikerülhet cél érni ilyen körülmények között?

– A politikai csúcsvezetők közvetlen részvétele a kéthetes konferencia- és tárgyalássorozat első két napján valóban jól szimbolizálja a magas szintű szándékot, de az ENSZ klímakonferenciáin a közhiedelemmel ellentétben nem az állam- és kormányfők tárgyalnak. A döntések az első héten a szakértői, majd pedig a második héten a miniszteri, államtitkári szintű megbeszéléseken születnek. Magyarországot ez utóbbin rajtam kívül dr. Botos Barbara klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár is képviselte. Tehát nem jó üzenet az orosz és a kínai elnök távolmaradása, viszont ezen országok tárgyalódelegációja is aktívan kivette részét a legfontosabb döntések meghozatalából, az említett vezetőik által jóváhagyott mandátummal.

– Lehetséges együtt a gazdasági növekedés és a klímasemlegesség?

– Lehetséges. Magyarország erre jó példa, hiszen 1990-hez képest 32 százalékkal csökkent a kibocsátásunk, miközben a GDP folyamatosan növekedett, csak egy kis hullámot éltünk meg a gazdasági világválság idején. 2010 óta pedig egységnyi GDP előállítására 24 százalékkal kevesebb üvegházhatású gáz kibocsátása mellett képes a magyar gazdaság. Ez a trend folytatható. A nemzeti tiszta fejlődési stratégia megalkotásakor végiggondoltuk, hogy a klímasemlegesség megvalósítása 2050-ig mit jelentene nemzetgazdasági szempontból. Szerintünk vannak benne lehetőségek a növekedésre.

– Például?

– Akkor működik, ha az iparfejlesztést összekapcsoljuk a megvalósítással. A zöld­ipar még csak most kezd Európában és a világon kibontakozni, tehát ezen a téren Magyarországnak még van lehetősége jó pozíciókat elfoglalni, például a járműgyártásban. A zöldbuszprogram erre épít. Éppen ideje lecserélni a régi dízeles járműveket, és ha már így teszünk, akkor érdemes elektromosra, amelynek nincs helyi emissziója, csendesebb is, az üzemeltetése is jóval olcsóbb. Ahogy pedig nő a kibocsátásmentes technológiák aránya az áramtermelésben, úgy egyre inkább fenntarthatóvá válik az elektromos közlekedés is. Az elkövetkezendő két-három évben ezeregyszáz új elektromos buszt szeretnénk üzembe helyezni, ami az egész állomány több mint tíz százaléka. A program iparfejlesztési lába pedig az, hogy Magyarországon van öt-hat érintett gyártó. Szeretnénk ezeknél legalább ötvenszázalékos hozzáadott hazai értékarányig elutni. Európai uniós forrásokat is felhasználhatunk, mintegy 180 milliárd forintos keretösszeget tudunk rá szánni. A villamos meghajtás aránya egyébként is szükségszerűen nőni fog, hiszen a nagy gyártók mind elkezdtek átállni erre a technológiára. Például a BMW a leendő debreceni egységében már csak ilyen kocsikhoz fog előállítani elemeket. A Mercedes kecskeméti üzeméből pedig részben villanyautók gurulnak ki. Az Európai Unió most tárgyalja azt a csomagot, amelyben a bizottság javaslata szerint 2035-től már csak elektromos vagy nulla kibocsátású autókat szabad forgalomba helyezni.

– Milyen lehetőségeink vannak még?

– A legnagyobb potenciál a megújuló energiában van, a mostani, kétszázmilliárd forintos keretösszegű pályázatnak is fontos a gazdaságfejlesztési hatása. 2030-ra 6500 megawattnyi, vagyis a paksi atomerűmű kapacitásának háromszorosát meghaladó napelemes teljesítmény működik majd Magyarországon, így az áramtermelés kilencven százalékban kibocsátásmentes lesz. Számoltunk a növekvő kereslettel is, ami az elektromos autók terjedéséből fakad, illetve a fűtéskorszerűsítéseket követően vélhetően több hőszivattyús rendszer áramigényéből.

– De valójában a napelem és az atomerőmű nem tudja kiegészíteni egymást, hiszen az egyik termelése nem irányítható, a másiké pedig lassan kapcsolható ki-be a rendszerben. Mi teszi lehetővé a kiesés gyors korrigálását, ha a naperőművek éppen nem termelnek elég áramot?

– A Paksi Atomerőmű valóban arra képes, hogy stabil, folyamatos ellátást adjon, és jelenleg alapvetően gáztüzelésű erőművekkel pótoljuk a kieső megújuló energiát. Ez a jövőben is így lesz, de egyre kisebb arányban, ezért a hálózatot folyamatosan fejleszteni kell.

– Más megújuló energia nem is jöhet szóba?

– A biogáz elég limitált annyiban, hogy mennyi forrás, vagyis zöldhulladék, szennyvíz keletkezik az országban hozzá, illetve az erőművek kis kapacitásúak, tehát helyben töltenek be fontos szerepet. A szélenergia kiaknázása terén regionális összehasonlításban rosszak az adottságaink. A geotermikus energia áramtermelésre való felhasználása terén jobb a helyzetünk, Turán van Közép-Európa első ilyen erőműve, ami hálózatra is termel. A hazai geotermikus energia azonban elsődlegesen távfűtésre alkalmas. Most erre van egy hatmilliárd forintos keretösszegű pályázatunk, amely a nagy költségigényű munkálatokhoz, a termelő és visszasajtoló kútrendszer kiépítéséhez ad forrást.

– Végülis az atomengeria zöldnek számít?

– Nem számít zöldnek, de kibocsátásmentesnek igen, ezt nehéz lenne vitatni. Ha komolyan vesszük a 2050-es célt, akkor az atomenergia nélkül nem fog menni. Most úgy néz ki, hogy az Európai Unióban elfogadják mint fenntartható technológiát, az energetikai taxonómia-rendelettervezet így címkézné meg a gázt és a nukleáris energiát is, amelyek a 2030-as, illetve 2050-es klímacélok teljesítésében eszközök lehetnek. A gáz az átmenetet elősegítő fontos tüzelőanyag, modern technológia alkalmazásával ötven-hatvan százalékkal is kevesebb lehet az emissziója, mint a szénnek. A Mátrai Erőműben, ami jelenleg Magyarország legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója az energiamixben, ilyen technológiaváltással hetvenszázalékos csökkenést fogunk tudni elérni.

– Az akkumulátorok szerepe nem nőhet meg az energiatárolás szükségessége okán? Magyarország akkumulátor-nagyhatalommá is válhat a tervek szerint, Iváncsán a dél-koreai SK Innovation épít egy hatalmas gyárat, miközben a Samsung SDI is bővíti a gödi üzemét.

– Mindenképp szükség lesz akkumulátorra, de ez egyelőre még drága, és most nagyrészt az elektromos autók fokozzák a keresletet. Inkább abba az irányba fogjuk fejleszteni a rendszert, hogy a helyileg megtermelt energiát helyileg használják fel, így az országos hálózatot csak a különbözet terhelje meg. Tehát erőteljes decentralizálásra van szükség, ami pedig az energiaközösségeken keresztül valósulna meg. A jogi alapokat megteremtettük hozzá, illetve kiírtunk egy nagy, négymilliárd forintos keretösszegű pályázatot, amely pilotprojektek megvalósítását célozza. Ezek egyelőre egész Európában kísérleti megoldások.

– A hidrogén a jövőben nagyobb szerephez jut a tervek szerint. Pusztán a közlekedésben üzemanyagként, vagy kiépülhet a hidrogéngazdaság is, amelyben gyakorlatilag energiatárolásra használjuk?

– Év vége körül már elkészül egy hidrogénhajtású busz prototípusa. Emellett fokozatosan szeretnénk nyitni hidrogénkutakat is az elkövetkezendő években, az első mobil kút már működik. A hidrogén­üzemű járművek előnye az elektromos változatokhoz képest az, hogy a hatótávolságuk elég nagy, 6-800 kilométer, maga a tankolás pedig pont olyan gyors, mint a benzinkutaknál, három-négy perc. Ezért a távolsági buszok és a nagy súlyú teherautók, kamionok esetében biztosan versenyképesebbek. A támogatási konstrukciót, a szabályozási keretet most dolgozzuk ki, hiszen teljesen új megoldásról van szó. Ígéretes technológia, de egyelőre még drága, viszont azt várjuk, hogy amint a megújulók esetében is történt, a költségek idővel, a tömeges alkalmazás révén csökkenni fognak. A hidrogéngazdaság már összetettebb. Lényege valóban az energiatárolás, ugyanis a folyamatot leegyszerűsítve a vizet árammal hidrogénre és oxigénre lehet bontani. Az úgynevezett tüzelőanyag-cellákban pedig hidrogén és oxigén egyesülése révén elektromos áram keletkezik, amelyet hidrogénüzemű gépjárművekben, nagyobb volumenben pedig erőművekben lehet felhasználni. Tehát ha egy szép tavaszi napon feleslegesen sok megújuló energiát termelnek a napelemek, zöldhidrogént gyárthatunk, amelyet azután szükség esetén felhasználhatunk energiatermelésre. A hidrogén, mint az energiatárolás egyik eszköze, idővel fontos eleme lesz majd az energia­gazdaságnak. A nemzeti hidrogénstratégiában 60 MW-os leszabályozási képesség megteremtését is előírtuk, ez az áramból gáz (power-to-gas) üzemek segítségével valósulhat meg. Fontos cél az Európai Hidrogén-gerincvezetékhez való regionális kapcsolódás megtervezése. Magyarországnak nagyon jó adottságai vannak a meglévő gázinfrastruktúra formájában, amit egy bizonyos mértékig használhatunk a hidrogén szállítására, illetve tárolására.

– Egy kicsit hihetetlennek tűnik, hogy ezek a változások be fognak következni végre.

– A 2030-as célok reálisak, de fokozatosan kell előrehaladni, hogy ne idézzünk elő olyan esetleges mellékhatásokat, mint az árak megemelkedése vagy az ellátásbiztonság sérülése. Például Németországban az a probléma, hogy túl sok mindent szeretnének egyszerre, kiszállni az atomenergiából, bezárni az összes szénerőművet, nagy arányban használni megújulókat, de nincs hozzá megfelelő hálózat, hogy északról délre lehozzák az áramot. A növekvő energiaárak egyre több európai országot nyomasztanak, hasonló okok miatt. A magyar fogyasztóknak nincs mitől tartaniuk, hazánknak hosszú távú földgázvásárlási szerződése van a megfizethető árú és biztonságos ellátás érdekében, a hazai földgáztárolók töltöttsége jóval magasabb az európai átlagnál, és bőven elegendő a téli időszak fogyasztásának fedezésére. A kormány beavatkozásának köszönhetően Európában ma is a magyar lakosság fizeti a legolcsóbb gáz- és a második legolcsóbb áramárat. A zöldátállás is elviselhető költségszinten fog maradni.

– A klímaváltozás megelőzése szempontjából hol állunk most nemzetközi szinten?

– Az említett, 32 százalékos csökkentéssel az első tíz közé tartozunk az Európai Unióban. Vannak olyan országok, amelyek növelték a kibocsátásukat ez idő alatt, mint például Ausztria, Spanyolország, Portugália.

– De ennek az az oka, hogy összeomlott az ipar a rendszerváltáskor.

– Nem kizárólag. Egyrészt a rendszerváltás után meg is fizettük mindennek az árát, a társadalomra rárakódtak a terhei, másrészt erőfeszítéseket is tettünk a csökkentés érdekében.

– Látszólag Európa élen jár a klímaváltozás elleni harcban, ugyanakkor ez részben annak köszönhető, hogy a termelése Ázsiába vándorolt, tehát az európai fogyasztáshoz kapcsolódó szennyezés egy jó része pusztán máshol jelentkezik, de nem szűnt meg.

– Ez most az uniós tárgyalásokon is téma. A megoldás a karbonadó lehet. Ha ugyanis kívülről érkezik a termék, ahol nincs beárazva a szennyezése, az európai termékek nem versenyképesek vele szemben, hiszen nálunk fizetnek a cégek a kibocsátásért. Az erre irányuló javaslat a magyar termékek versenyképessége szempontjából számunkra akár hasznos is lehet, figyelni kell viszont arra, hogy ne csússzunk bele kereskedelmi háborúba Kínával vagy akár az Egyesült Államokkal. Az Európai Unió mindenképpen kimagasló erőfeszítéseket tesz. A hétéves uniós költségvetés és a Next Generation EU révén rendelkezésre álló, összesen 1,8 ezer milliárd euró egyharmada a klímasemlegesség finanszírozására fog szolgálni. Ugyanakkor átgondolttá kell tennünk a folyamatokat, amiben a visegrádi négyeknek nagy szerepük van. Mi a józanabb hangot képviseljük: lépni kell, de közben figyeljünk a versenyképességre, az árakra, az ellátásbiztonságra, legyünk tudatában annak, hogy az egyes intézkedéseknek milyen hatása lesz. A vállalások megvannak, ez nem változik, most a gyakorlati megvalósítást kell kitalálnunk.