Az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (IPCC) az ötödik jelentését hozta nyilvánosságra Stockholmban. A szervezet 1988 óta működik, de nem önálló kutatásokat végez, hanem a témában publikált több ezer tanulmány eredményeit elemzi és összegzi. Öt-hat évente készül beszámoló, ami a szakma legfontosabb dokumentuma, habár elsősorban politikai döntéshozóknak szól.

A független tudósok mellett 195 kormány szakértője is részt vesz a munkában – akik a saját nemzeti érdekeiket tartják szem előtt –, a politikai érdekek azonban nem befolyásolhatják a jelentést, hiszen a kormányképviselők is kizárólag a szakirodalomban publikált tényeket és érveket javasolhatnak. Ezek befogadása vagy elvetése a tudósok kezében van. Az IPCC előrejelzései ennek ellenére általában óvatosra sikerülnek, inkább alá-, mintsem túlbecsülik az éghajlatváltozás lehetséges következményeit. Ez annak az eredménye, hogy sok száz, különböző szakterületű, szakmai álláspontú tudós összegzi az amúgy is sokszor részben ellentmondásos vagy csak szerteágazó kutatási eredményt, másrészt a jelentésben szereplő állításoknak maximálisan védhetőnek, transzparensnek és reprodukálhatónak kell lennie, ami mindenképp óvatos megfogalmazásokhoz és csak bombabiztos tények közléséhez vezet.

Az eddigi tapasztalatok alapján azok a jóslatok, amiket pesszimista forgatókönyvként írtak le, később sokszor a legvalószínűbb vagy az optimista forgatókönyvek közé kerültek.

Az idei, két héttel ezelőtt kiadott elemzés legfontosabbnak számító megállapítása sem tűnik akkora újdonságnak: az IPCC ezúttal végre egyértelműen leszögezi, hogy az elmúlt hatvan évben tapasztalt földfelszíni hőmérséklet-emelkedés „több mint feléért” az ember is felelős. Ugyan a tudomány számára ez már az ezredfordulón világossá vált, majd ez a megállapítás valamilyen szinten bekerült az IPCC 2001-es, harmadik jelentésébe is, de az úgynevezett összefoglalók eddig mindig félreértelmezhető állításokat rögzítettek.

Az előző, 2007-es elemzés is csak az üvegházhatású gázok koncentrációjának emelkedéséért okolta egyértelműen az emberiséget. Most a szándék szerint a szövegnek már nem lehet olyan értelmezése, ami kivárásra – és nem azonnali cselekvésre – ösztönözhetné a politikai döntéshozókat.

Mindenhol új klíma lesz

A jelentés szerint a felmelegedés olyan változásokat indít el, amelyekre utoljára több ezer vagy akár több százezer éve volt példa a Föld történetében: és már a kis eltéréseknek is óriási következményei lesznek, hiszen ezúttal egy hétmilliárdos civilizációt érintenek. Ráadásul komolyan számolhatunk azzal a lehetőséggel is, hogy a felmelegedés egy ponton túl függetlenné válik az üvegházgáz-koncentráció növekedésének mértékétől, vagyis ha későn kezdjük el visszafogni a kibocsátást, a folyamatot már nem tudjuk befolyásolni.

A globális hőmérséklet növekedése egyébként némileg lassult az utóbbi időben, ugyanis a légkört szennyező egyéb részecskéknek – például a kén-dioxidból keletkező szulfátnak – fényvisszaverő, vagyis hűtő hatása van. Ez a jelenség az adatok szerint harmadával csökkentette a felmelegedést. Azonban a légkör átlaghőmérséklete így is 0,9 Celsius-fokkal nőtt az iparosodás óta, és a valaha mért legmelegebb tíz év pedig a kétezres évek eleje volt.

A leggyengébb forgatókönyv – ami igen komoly, azonnali és forradalmi lépéseket feltételez az emberiségtől – szerint a globális felszíni hőmérséklet a 21. század végére 1,5 Celsius-fokot emelkedik, de a legvalószínűbb előrejelzések szerint – amelyek a jelenlegi szén-dioxid-kibocsátás fennmaradásával számolnak – 3,7 Celsius-fok lesz a növekedés.

A pesszimista forgatókönyv 4,8 fokot ír le. Ugyanakkor már a két Celsius-fok is választóvonalnak számít, efölött ugyanis visszafordíthatatlan változások indulnak be, amelyek ráadásul erősítik egymást, tehát a felmelegedés irányíthatatlanná válik. Mivel ezek a jelenségek nem hirtelen – 1,9 fokról 2 fokra átlépve –, hanem fokozatosan következnek be, sok tudós már az 1,5 fokos emelkedést is kritikusnak tartja.

A jövőben egyre gyakoribb és hosszabb hőhullámokra kell számítani, a nedvesebb időjárású régiókban még több lesz az eső, a szárazabb területeken viszont a mostaninál is kevesebb. Mindez igencsak meg fogja zavarni a kialakult mezőgazdasági rendszereket, pusztító éhínséget okozva. Eltolódnak az éghajlati zónák, és bizonyos területeken – hazánkban is – nagyszámú nyári hőhullámra és az egyenetlenül érkező éves csapadékra kell számítani. A szubtrópusi és a mediterrán éghajlatú régiókban komoly szárazság lesz.

Más tanulmányok, például a Hawaii Egyetem tudósainak a Nature című folyóiratban publikált elemzése arra keresi a választ, hogy a most kiugró rekordok mikor válnak átlagos, mindennapi hőmérsékletté: vizsgálataik szerint 30-35 év múlva. A mi generációnk által megszokott klíma szinte mindenhol megváltozik, különböző időpontokban. Például Indonéziában, Jamaicában már néhány év múlva, a 2020-as években, míg például Moszkvában vagy Alaszkában csak a 2060-as, 2070-es években.

Repetázunk

– A magyarországi felmelegedés legalább a kétszerese lesz a globális átlagnak – mondja Ürge-Vorsatz Diána klímaszakértő, a Közép-Európai Egyetem professzora, az IPPC harmadik munkacsoportjának vezető szakértője: ők a klímaváltozás fékezésének lehetséges módszereit összegzik egy jövőre megjelenő jelentésben, a magyar szakértő ezen belül az épületek energiafelhasználásáról szóló fejezet felelőse.

– A kontinensek belsejében ugyanis erősebb a melegedés, mint az óceánok környékén, hiszen ezek rengeteg plusz energiát képesek elnyelni és moderálni a környezetük hőmérséklet-ingadozását. A hazánkra vonatkoztatott regionális modellek jó része szerint azok a júliusi hőhullámok, amelyek eddig néhány naposak voltak, több héten keresztül fognak tartani. Ennek óriási egészségügyi kockázatai vannak, hiszen éjszaka nem fog lehűlni a levegő, így a szervezet nem tud regenerálódni. Ez a népesség egy részét nagyon súlyosan fogja érinteni, főleg az időseket és betegeket. A városokban ezenkívül a hőszigethatás is érvényesül, így mindez azt jelenti, hogy ha az évszázad végére kétfokos lesz a globális felmelegedés, akkor Budapesten akár 12 fokkal is emelkedhet a júliusi csúcshőmérséklet.

Süllyedő civilizációk

A már lezajlott változások közül az egyik legmegfoghatóbb az óceánok szintjének emelkedése: eddig 20 centiméter volt a növekedés, és egyelőre évente 3,2 milliméter pluszra számíthatunk. Ez egyébként az ENSZ korábbi jelentéseinek pesszimistább forgatókönyveit igazolja.

A probléma eddig kezelhetőnek bizonyult, habár a partvonalakon eróziót okozott, viszont a közepes valószínűségű előrejelzések szerint 2100-ra 52 centiméter és 98 centiméter közötti vízszintemelkedésre számíthatunk. Ha az üvegházhatású gázok kibocsátása továbbra is ilyen intenzitással folyik, akkor a kutatók szerint az emelkedés az egy métert is meghaladhatja, ami egymilliárd ember lakóhelyét fogja veszélyeztetni. A grönlandi jégsapka elolvadása önmagában hétméteres tengerszint-emelkedést jelent.

Lassan köztudott, hogy az emelkedés következtében az óceánból alig kiemelkedő szigetállamok – például a Maldív-szigetek, Tuvalu, Barbados – lassan víz alá kerülhetnek, de azt kevesen tudják, hogy már a 90 centiméteres emelkedés is igen komoly változásokat hozhat nemcsak Velencében és Hollandiában, hanem olyan nagyvárosokban is, mint New York, London, Sydney, Miami vagy New Orleans. Sanghaj például a témában már tapasztalt hollandokat kérte fel, hogy az általuk fejlesztett gátakkal óvja meg magát. A csendes-óceáni Kiribati köztársaság államfője pedig a Fidzsi-szigetekkel kezdett tárgyalásba egy ötezer holdas földterület megvásárlásáról, ahová idővel átköltöztetnék a lakosságot.

És az emelkedésnek nem csupán az olvadó sarki jég az oka, hanem a hőtágulás is. Ugyanis az üvegházhatásból származó plusz energia 90 százalékát az óceánok nyelték el, így a vízszint emelkedése akkor is folytatódni fog, ha sikerül megállítani a légköri hőmérséklet növekedését. Ugyanis az óceánok felszíni melegedése csak nagyon lassan terjed lefelé a mélyebb rétegekbe: ha felszín esetleg hűlne is, az sem állítaná meg a hőterjedést. Másrészt a grönlandi jég olvadása miatt változik az óceánok sótartalma: ez pedig befolyásolja a tengeráramlatokat, például a Nyugat-Európát fűtő Golf-áramlatot. Ennek egyik ága, az Észak-atlanti-áramlat teszi melegebbé az öreg kontinens éghajlatát.

– Az a populista nézet, ami egy nagy sikerű film kapcsán terjedt el, miszerint leállhat a Golf-áramlat, és ez jégkorszakot fog hozni Európa térségére, igen kevéssé valószínű. Ezek az áramlatok nem valószínű, hogy teljesen le fognak állni, habár valóban jelentősen változnak. De azt a kis hűlést, amit ez okoz, túlkompenzálják a globális felmelegedési folyamatok. Tehát ez a körülmény sem fog megmenteni minket a melegedéstől, ellenben fokozza a szélsőséges időjárási jelenségeket – állítja Ürge-Vorsatz Diána.

A tengerek és az óceánok mindemellett az emberiség egyik legfontosabb táplálékforrását is jelentik. Ám a kibocsátott szén-dioxid harmadát is az óceánok nyelték el, és a savasodás miatt romlanak a korallok, illetve más tengeri vázképző szervezetek életfeltételei: márpedig ezek adják a tengeri tápláléklánc alapját.

Az élővilágra ráadásul a szennyezések is nagy fenyegetést jelentenek, aminek hatására oxigénben szegény, illetve oxigénmentes „halálzónák” alakultak ki, ahol az élővilág elpusztul.

A hegységekben látványosan húzódnak vissza a gleccserek, és egyre feljebb tolódik a hóhatár is. Az Andokban például a hetvenes évek óta 30-50 százalékkal zsugorodtak a jégfolyamok, a Mount Everest térségében tizenhárom százalékkal, és itt a hóhatár is 180 méterrel feljebb került.

A gleccserek azonban igen fontos ivóvízforrások, fogyásuk veszélyezteti a vízellátást Ázsiában, a Közel-Keleten és Afrikában is. A Himalájából eredő folyók 1,3 milliárd ember életét érintik. Az arktiszi vizeken pedig a nyári jégtakaró a száz évvel korábbi átlag kevesebb mint felére zsugorodott, és a vastagsága is jelentősen csökkent. Az olvadás ráadásul jócskán felgyorsult, Grönland az utóbbi évtizedben tízszer annyi jeget veszített, mint 1992 és 2001 között.

Az előrejelzések alapján az évszázad közepére teljesen eltűnik nyáron a sarki jégtakaró, bár sok tudós ezt akár a következő pár évben is lehetségesnek tartja. A folyamat nemcsak visszafordíthatatlan, hanem valószínűleg már most is megállíthatatlan, de a legnagyobb országok kormányait mégsem ez aggasztja: mivel a térség egyre nagyobb mértékben válik jégmentessé, versenyfutás zajlik az ottani földgáz- és kőolajtartalékokért. A becslések szerint ugyanis itt található a világ teljes földgázkészletének 30 százaléka.

Óriásdarázs és vérzéses láz

A felmelegedés során számolni kell azzal is, hogy felborul az élővilág eddigi egyensúlya, ami szintén veszélyeztetheti az emberiséget: például Kínában több mint 1500 ember került kórházba és 42 hunyt el, amikor a nyáron Sanhszi tartományban meglepetésszerűen elszaporodott az úgynevezett ázsiai óriásdarázs. Mérge elpusztítja a vörösvértesteket, ami rövid úton veseelégtelenséghez és halálhoz vezet. Ráadásul rendkívül agresszív faj, felhőkben támadtak meg iskolákat és földműveseket. Túlszaporodásuk az éghajlatváltozással hozható összefüggésbe, a fokozott szárazság ugyanis a lakott területek felé tolta az alapvetően föld alatti fészkekben élő rajokat, illetve a permetezés miatt is megritkultak természetes ellenségeik.

Természetesen a felmelegedés miatt egyes vírusok és baktériumok is elszaporodhatnak, illetve új helyekre vándorolhatnak: Magyarországon például már megjelentek korábban nem tapasztalt trópusi betegségek, és számolnunk kell majd a mediterrán térség kórokozóival is. A krími–kongói vérzéses lázat terjesztő kullancs például már szintén felbukkant hazánkban.

De az éghajlatváltozásnak egyéb, ember által okozott környezeti hatásokkal együttvéve köszönhető az olyan invazív fajok hazai elszaporodása is, mint a parlagfű vagy a kullancs.

Egy helyben toporogva

A Föld légkörének szén-dioxid-tartalma az ipari forradalom óta 41 százalékkal nőtt. A kibocsátást – a kiotói egyezmény és a hangzatos tervek ellenére – nem sikerült csökkenteni, sőt, az elmúlt nyolc évben a növekedés üteme másfélszeresére nőtt a korábbinak. A légköri szén-dioxid mennyisége az iparosodás óta 280 ppm-ről 400 ppm-re nőtt, és a kutatások szerint 450 ppm-nél kellene megállni ahhoz, hogy a felmelegedés két fok alatt maradjon. Ezzel szemben e század végére előreláthatólag ötszáz és kilencszáz ppm közé esik a koncentráció, a legvalószínűbb a hétszáz ppm lesz.

A legutóbbi, Dohában tartott klímakonferencián Kiotó folytatásaként az EU huszonhét tagállama és néhány, a globális klímavédelmet fontosnak tartó ország aláírta, hogy húsz százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását 2020-ig. De a legnagyobb szennyezők, az Egyesült Államok, Kanada, Új-Zéland, Japán és Oroszország nem vállalt kötelezettséget, nem beszélve Kínáról és Indiáról.

– Bizonyos szempontból optimista vagyok, mert tudom, hogy a klímaváltozás megoldható probléma, többféle műszaki módszerrel is – mondja Ürge-Vorsatz Diána. – Egyre kevésbé valószínű azonban, hogy a döntéshozók megállapodjanak egymással, ha pedig létre is jön valamilyen közös kötelezettségvállalás, az is felhígított kompromisszum lesz, ami nem vezet egy 2 fokot elérő, szigorú lépéseket követelő eredményre. Mindemellett nem szabad vitatni Kiotó és más egyezmények jelentőségét, hiszen az előbbi árat szabott a szén-dioxid-kibocsátásnak és megteremtette a kibocsátáscsökkentés piacát, amik hosszú távon nagy előrelépést jelentenek. Például most már Kína is komolyan veszi ezt a témát, tehát vannak pozitívumok. Számomra elsősorban az ad okot pesszimizmusra, hogy egyre inkább úgy tűnik, nagyon szorosan összefügg az éghajlati és a gazdasági válság, ugyanis egy hosszú távon fenntarthatatlan gazdasági modellben élünk: csak akkor működik, ha folyamatosan nő a fogyasztás. Más kollégáimmal együtt korábban reménykedtem, hogyha egy adott ország elér egy bizonyos fejlettségi szintet, nem kell rákényszerülnie a folyamatos növekedésre. Ezt azonban a 2008-as nagy gazdasági válság megcáfolta. Környezetvédőként eleinte örültem a fogyasztás egy-két százalékos visszaesésének, hiszen mindenki rendszeresen vásárol jó néhány olyan felesleges árut, ami csak fokozza a környezetszennyezés mértékét, és aminek racionalizálása nem okozhat nagy életszínvonal-esést. De a válság eredményeként alapjaiban rendültek meg komoly gazdaságok, és hatalmas lett a munkanélküliség. Kiderült, hogy a jelenlegi gazdasági modellbe nem fér bele egy kis csökkentés, sőt, még a stagnálás sem. Viszont a növekedés környezeti és társadalmi szempontból hosszú távon fenntarthatatlan – a Föld készletei és erőforrásai végesek. Ez egy feloldhatatlan ellentmondás, és egyelőre nem látom a megoldást, nincs olyan alternatív gazdasági modell, ami működőképesnek tűnne. Emellett az eddigi legjobbnak tűnő, vagyis a demokratikus politikai rendszerek is akadályozzák a hosszú távú cselekvést: a négy-öt éves ciklusok alatt csak rövid távú érdekeket lehet figyelembe venni, ellenkező esetben nem választják újra a kormányzatot – mondja a hetedik gyermekét váró Nobel-díjas tudós, aki szerint mind a gazdasági, mind a politikai folyamatok az emberiség hosszú távú fennmaradása ellen dolgoznak.

Fehérváry Krisztina