Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A WWF elemzése szerint egy kilométer partszakaszon naponta öt kilogramm műanyag szemét gyűlik össze. A leginkább kedvelt úti célok a legszennyezettebbek: Barcelona, Tel-Aviv, Valencia, Velence, a Pó folyó deltája, a marseille-i öböl és Kilikia térsége Törökországban, ami részben arra utal, hogy a kommunális hulladékfeldolgozás nem tud lépést tartani a turistaszezonban megnövekvő szemét mennyiségével. Az üdülőszezonban akár a 200 milliót is elérheti a Földközi-tengeren vakációzók száma, ami a part menti régiókban akár 40 százalékkal is megnövelheti a hulladék mennyiségét – idézte az APA osztrák hírügynökség Axel Heint, a WWF tengerbiológusát.

A szakértő szerint a Földközi-tenger szennyezését nemcsak a természet, hanem a gazdaság is megszenvedi. A tengerbe kerülő szemét évente 641 millió eurós költséget ró a turizmusra, a halászatra és a tengeri gazdaságra, miközben például a halászat is hozzájárul a környezetszennyezéshez: a műanyag hulladék 20 százalékát az elhagyott szállítmány és a halászatban használt eszközök teszik ki.

A földközi-tengeri országokban évente keletkező 24 millió tonna műanyag szemétből 6,6 milliót válogatás nélkül dobnak ki: össze sem gyűjtik, illegális lerakókban hagyják vagy egyszerűen csak eldobják. A környezetbe kerülő műanyag szemét kétharmada Egyiptomból, Törökországból és Olaszországból származik.

A WWF szerint a műanyag szemét kezelését a hulladékra bevezetett kínai importstop is nehezíti. Törökország például 2018 óta a világ tíz legnagyobb műanyagszemét-importőre között van, és egyre több szemetet vesz fel Nagy-Britanniából, Belgiumból és Németországból. Törökország az újrahasznosításra fordítható kapacitását nagy részben az importált szemét feldolgozására használja, a külföldről származó hulladékot alaposabban válogatják, mint a hazait, amelyet nem hasznosítanak újra vagy a legrosszabb esetben egyszerűen csak lerakják valahol.