A hazai szelektálókat egyelőre leginkább csupán a környezettudatosság motiválja abban, hogy hulladékaikkal a házi szemetes helyett a gyűjtőszigetekig sétáljanak. Az ezzel járó szemétdíj-csökkenés ugyanis csak azokat érinti, akiknek saját kukájuk van, de a szelektív tárolók inkább a városokban jellemzőek. Az újrahasznosított hulladék arányát viszont mind a hazai, mind az uniós szabályok szerint növelni kell idővel, ez pedig egy ponton túl csak anyagi vagy legalább kényelmi szempontú motiválással történhet. Tömegét tekintve a lakossági hulladék körülbelül 20-30 százaléka csomagolóanyag, amelynek nagyját ma már újra lehet hasznosítani, míg a további harmincszázaléknyi szerves anyag – nagy része kidobott élelmiszer – komposztálható lenne. Ez utóbbi begyűjtésére azonban egyelőre végképp csak helyi kezdeményezések jellemzőek, noha az uniós előírások szerint a jövőben ezt is hasznosítani kell. A környezetvédelem szempontjából mindig az élvonalban járó Németországban már 2005 óta nem lehet lerakni szerves hulladékot, ők ma már az összes lakossági hulladék 57-58 százalékát újrahasznosítják.

A hazai rendszer jelenleg elsősorban csak a csomagolásokra koncentrál, amit a Hulladékgazdálkodási törvény motivál, miszerint a csomagolt termékek gyártói mentességet szerezhetnek a termékdíjak befizetése alól, ha helyettük egy koordináló szervezet begyűjti és hasznosítja a kibocsátott hulladék egy bizonyos – folyamatosan növekvő – százalékát. Az ipari szereplők által e célból létrehozott és a befizetett licencdíjakból fenntartott Öko-Pannon Kht. 2003-as indulásakor máris komoly, 46 százalékos begyűjtési arányt ért el, mivel az úgynevezett kereskedelmi-ipari csomagolási – például a szállítás során használt – hulladék mint egy kilencven százalékát az ágazat szereplői egyszerűen takarékossági és tradicionális okokból mindig is igyekeztek újrahasználni. Így a begyűjtési arányokat már csak a lakossági hulladékkal lehet növelni.

Hazánkban a kilencvenes évek végéig sehol, majd 2003-ig két településen folyt visszagyűjtés, Pécsett és Győrben. Az Öko-Pannon és az önkormányzatok együttműködése révén az elmúlt öt évben a lakosság 55 százaléka számára létesültek tárolók, amelyekkel tavaly már a csomagolási hulladék 12 százalékát sikerült újrahasznosítani, vagyis az ipari-kereskedelmi gyűjtéssel együtt összesen 57 százalékot – 2012-re a 60 százalékot kell elérni. Nagyon jó eredmény, hogy eszerint 2,5 millió lakos nagyjából rendszeresen szelektál.

Minőségi szemét

A hulladékgyűjtő szigetek hosszú távon nem jelenthetnek megoldást. A külföldi tapasztalatok szerint legfeljebb 20-30 százalékig lehet emelni velük a lakossági visszagyűjtés arányát, emellett sok kritika éri őket esztétikai szempontból is, és az önkormányzatok számára megoldhatatlan problémát okoz, hogy a vandálok hetente egy alkalommal szándékosan felgyújtanak egy kukát országszerte.

– Csak azt lehet bírálni, ami van – reagál Viszkei György, az Öko-Pannon Kht. vezetője a kritikákra. – A begyűjtés e módja valóban csak általános iskolája a szelektív hulladékgyűjtésnek, de nemcsak a begyűjtők, hanem a lakosság oldaláról is. Az az általános tapasztalat, hogy a háznál gyűjtött szemét mennyisége valóban nagyobb, viszont a minősége rosszabb, a hulladék közé szemét is kerül. A gyűjtőszigetes megoldás azonban 95 százalékos tisztaságú anyagot hoz, hiszen aki odáig elfárad a hulladékával, bizonyosan tudatos. S ennek a hulladéknak értéke van, másod-nyersanyag. Még ha a visszagyűjtés rendszere egyelőre nem is veheti fel a versenyt az egyszerű szemétlerakás költségeivel, ezt az anyagot a begyűjtő értékesíti, és felhasználása csak akkor jár a gyártás során energia- és nyersanyag-megtakarítással, ha jó a minősége. A visszafelé működő logisztika egyelőre még új az emberek számára. Természetesnek tartjuk például, hogy egy órát töltünk bevásárlással, ám azt már nehezen vesszük tudomásul, hogy ennek a fordítottjával is foglalkoznunk kellene, sokkal kevesebb ideig.

A visszagyűjtött anyagok tisztasága azért is fontos, mert hazánkban szinte csak anyagában történő hasznosítás folyik, az energetikai célú feldolgozásra csak Rákospalotán van lehetőség egy települési szilárdhulladék-égetőműben. A tárolók létesítéséért és a begyűjtésért az önkormányzatok felelősek, az Öko-Pannon kapcsolja össze őket az újrahasznosító cégekkel, és a licencdíjjakból fizeti a többletköltségeket. Noha elsősorban a hulladékgyűjtő-szigeteket preferálja, kísérleti jelleggel finanszírozta azokat a civil kezdeményezéseket, amelyek még nagyon magas beruházási költséggel, de kiépítik a házi szelektálási rendszert. Az egyik legkülönlegesebb ötlet Szabó János programfejlesztőé, aki Debrecenben három éve kitalálta, hogy egy 87 lakásos panelházban hoz létre szelektáló technológiát. 2007 tavaszán helyezték üzembe az első ilyen ledobós rendszert, amelynek ára azonban 1,6 millió forint. Másfél hónapja egy újabb, továbbfejlesztett változatot is üzembe állítottak ugyanekkora értékben, de több szelekcióval és alacsonyabb üzemeltetési költségekkel.

– Az első debreceni házban már egyharmadára csökkent a kommunális szemét – számol be az eredményekről Szabó János projektvezető –, és a mennyiség mellett nagy figyelmet fordítunk a minőségellenőrzésre is. A gyerekek számára is könnyen értelmezhető kapcsolótábla mellett a számítógépen pontosan nyomon követhető, hogy melyik emeletről, mikor, hová dobtak le valamit, így körülbelül behatárolható a szennyező személye. Nem voltak egyébként rossz tapasztalataink, a környezettudatosság mellett ugyanis elég hamar megjelent motiváló tényezőként a szemétdíj csökkenése is. Azt gondolom, idővel le kell ülniük tárgyalni a fogyasztóknak és a begyűjtőknek egymással, mivel a hazai rendszer egyelőre főleg az előbbiek jóakaratán múlik, és nem mindenki önzetlen. Találni kell egy olyan utat, amelynek során a fogyasztó is részesül a hulladék anyagi értékéből, de a feldolgozó cégek számára is megéri a vállalkozás. Ilyen a világ, valamilyen formában mindenkinek jól kell járnia rövid távon is ahhoz, hogy valóban működjön egy zöldrendszer.

A debreceni panel hulladékát a helyi kommunális szolgáltató szállítja el, mint egy újabb gyűjtőszigetként kezelve az épületet. Szabó János elmondása szerint azonban az egyelőre monopolhelyzetben lévő szolgáltatók nem szívesen vállalják a civil kezdeményezéseket, ám idővel várható, hogy létrejönnek azok a vállalkozások is, amelyek erre építenek logisztikát, és kialakul egy piac. Az immár cég által irányított projekt keretében pedig legközelebb egy budapesti panelban épül ki ez a rendszer, s emellett már egy jóval olcsóbb technológia kialakítása is folyamatban van, amelynek ára megegyezik majd egy hulladékgyűjtő-sziget létesítésének költségeivel.

Futószalagon

Az egész budapesti műanyag, fém- és elektronikai hulladék feldolgozásáért felelős Fe-Group Invest Zrt. üzeme Kőbányán található, ahová vidékről is szállítanak bálázott hulladékot. A nap 24 órájában érkeznek a kukáskocsik, itt készítik elő a hulladékot az újrahasznosításra, de sok olyan tárgy is érkezik – főleg a tárolók mellől összeszedve –, amelyek hasznosítása egyelőre nincs megoldva.

– Kaptunk már hatalmas mennyiségű reluxát, egész autóülést, lökhárítót, sőt még egyszer egy idős hölgy is telefonált, hogy véletlenül kidobta a PET-gyűjtőbe a férje hamvait, nem adnánk-e vissza. Megtaláltuk a futószalagon – meséli Karakas Károly, az üzem munkatársa. – A legnagyobb gondot azonban azok a palackok okozzák vidéken, amelyeket nem taposnak össze, de rácsavarják a kupakot. Mivel nagyon nagy az anyag szakítószilárdsága, nem tudják összepréselni őket a tömörítőkocsik, így sok helyet foglalnak a szállítás során. Egy ilyen palackra egyszer ráhajtottunk egy gyűjtőkocsival, de még így sem pukkant ki.

A másik alapvető probléma, hogy hiába alakítottak ki közös szervezetet a gyártók a visszagyűjtésre, nem könnyítik meg a saját dolgukat, és sokszor olyan csomagolást alkalmaznak, ami nem illik annyira a kialakult feldolgozó rendszerbe. Így a papírcímkés PET-palackok tisztítása könnyen megoldható, ám terjed a színes műanyag címke, amitől viszont kevert színű, vagyis alacsonyabb értékű lesz a nyersanyag.

Az is előfordul, hogy egy termék csomagolása öt különböző anyagból tevődik össze, indokolatlanul.

Szelektálni elsősorban a műanyagot kell, amiből hatvanféle kerül a futószalagra jelenleg. A fóliákat és a szatyrokat Tiszaújvárosba szállítják anyagában történő újrahasznosításra, míg a PET-palackokat a helyszínen ledarálják kupakostul. Ez egy többlépcsős mosóüzembe kerül, ahol többek közt sóoldat révén különválik a kupak műanyaga, a címkék papírja, majd a ragasztótól is megtisztul a darálék. A végeredményt, amelyből 16 tonnányi kerül ki naponta az üzemből, Németországba, Ausztriába, Romániába viszik újrahasznosítani, kisebb mennyiséget Kínába. A papíriszap lerakóba kerül, a kupakokat pedig Tinnyén hasznosítják, akárcsak a PP, PE, HDPE, LDPE műanyagokat. Ami nem hasznosítható anyagában, az az égetőbe, végső esetben lerakóba kerül.

Szatyor-ügy

A világon percenként félmillió egyszer használatos szatyor kerül forgalomba, hazánkban naponta 1,3 millió, aminek darabját átlagosan húsz percig használjuk. A nemzetek különbözőképpen próbálják leküzdeni ezt a problémát, a kínaiak legutóbb egyszerűen betiltották a vékony zacskókat, Írországban pedig 2002-ben olyan magas adóval sújtották őket, hogy több mint kilencven százalékkal csökkent a felhasználás. Ott a papírzacskókat is megadóztatják, mivel ezek gyártása a hiedelmekkel ellentétben több szén-dioxid-kibocsátással jár, mint a műanyagé. Sőt a lebomlásuk sem olyan egyszerű.

Híres példa, hogy egy régi szemétlerakón ásatásokat végeztek, és könnyedén elolvasták a századelőről való újságokat. Így Írországban tartós vásznat használnak.

Hazánkban a szatyrokra termékdíjat vetettek ki 2005-ben, ám a jogszabály kínál egy kibúvót a szupermarketeknek: ha a teljes forgalom nyolc százaléka lebomló, akkor díjmentesség jár az egész után. Ám a szakértők és a környezetvédők egyaránt fenntartással fogadják a most már világszerte zöldalternatívaként elterjedt biológiailag lebomlókat.

– Az elnevezés megtévesztő, az úgynevezett komposztálható szatyrok nagy része csupán speciális feltételek mellett, például 80 Celsius-fokon bomlik le, ami nem fordul elő természetes körülmények között – figyelmeztet Viszkei György. – Belgiumban letiltották a feliratot, mert az emberek nyugodt szívvel eldobták őket. Csak a házilag komposztálható, keményítőből készült zacskók tűnnek el valóban, ám ezzel ott vagyunk, ahol a bioetanol kérdéskörével: a disznó nem fog kukorica helyett kőolajjal hízni.

Szemét-leves

A hazai hulladékgazdálkodás fő csapása jelenleg a lerakás, s csak mellékesen játszik szerepet a csomagolóanyagok és az elektronikai hulladékok begyűjtése. Nem jobb a helyzet az EU-ban sem, ahol a szemét mennyisége gyorsabb ütemben nő, mint a GDP, és jelenleg a hulladék kevesebb mint egyharmadát hasznosítják újra. A rendszerek kiépítésére azonban nyilvánvalóan rá fog kényszerülni a világ, hiszen a lehetőségek szűkülnek, a társadalmi nyomás egy-egy lerakó létesítése alkalmával egyre nő.

A Föld befogadóképessége is véges, amire szemléletes és megdöbbentő példa, hogy az óceánból lassan szemét-leves lesz. A Csendes-óceánon az Amerikából és Ázsiából származó szemétből a víz körkörös áramlása és az uralkodó széljárás létrehozott két jókora szemétfolyamot, az úgynevezett Keleti Szemétfoltot Japántól keletre, illetve a Nyugati Szemétfoltot Hawaiihoz közel. Ezt egy vitorlázó fedezte fel 1997-ben, aki napokon keresztül hajózott, mire sikerült kikerülnie belőle, és a probléma ellen, ami akkor volt hárommillió tonnás, azóta sem tettek semmit. Ebben a térségben a szemét tömege hatszorosa az itt élő planktonoknak, s az egyenként nagyjából az Egyesült Államok méretével megegyező kiterjedésű, tíz méter vastag képződményben gumiabroncsok, focilabdák, legókockák, halászhálók és egyebek, de legfőképp zacskók és palackok áramlanak, aminek következtében a halakból, madarakból és teknősökből már öngyújtókat, fecskendőket és fogkeféket is kiszedtek a biológusok. Szakértők szerint az óceánok és tengerek felületén átlagban 18 ezer darab szemét van négyzetkilométerenként, köztük fél évszázados darabok is, hiszen bármilyen műanyag került eddig az óceánba, az még sokáig ott is marad. S az a része, ami pedig szennyező és bomlik, a halakon keresztül egészen biztosan az étkezőasztalon végzi. Előbb vagy utóbb.

Fehérváry Krisztina

Tévhitek és válaszok

Valóban lebomlik a „lebomló reklámszatyor”?

Nem mindegyik. Sok csak speciális körülmények között, ami a legtöbb helyen nem megoldható, ezért éppúgy szennyez, mint a hagyományos műanyag zacskó.

A papír természetes anyag. Az ugye nem szennyez?

De igen. A papírgyártás és a nyomdai technológiák során keletkező anyagok nagy része nem, vagy csak lassan bomlik le. Ráadásul egy papírzacskó gyártása szennyezőbb, mint egy műanyag zsáké.

A PET-palackot nem kell összenyomni, úgyis zúzógépbe kerül.

Tévedés. Az üres, lezárt palack szakítószilárdsága olyan nagy, hogy a bálázógép nem mindig tudja összenyomni.

Miért gyűjtsek szelektíven, csak plusz idő és energia, nem az én kevés szemetemen múlik a világ sorsa.

Tévedés. A világon keletkező hulladék kisebb része ugyan a háztartási szemét, a szeméttelepeket viszont gyakorlatilag ez tölti meg. Az ipari hulladék elhelyezése és hasznosítása könnyebben megoldható és eleve szigorúbban szabályozott.