Sólyom László köztársasági elnök Budapest

Tisztelt Elnök Úr! „A budapesti rendőri beavatkozások az alapvető emberi és az európai jogok szempontjából komoly aggodalomra adnak okot”. E mondat Gál Kinga néppárti európai parlamenti képviselő a múlt hét szerdáján mondta el Brüsszelben az Állampolgári Jogok Bel- és Igazságügyi Bizottságában. Azt is elmondta az uniós bizottságban, hogy a jogállamiság kerül veszélybe, ha a rendőrség kollektív büntetést alkalmaz, valamint aránytalan erőszakkal és brutálisan lép fel, mintegy megtorlásként az MTV székháza előtt történtekért a rákövetkező éjszakákon. Ön, Elnök Úr, eddig egyetlen szóval nem lépett fel azok érdekében, akik közül sokakat agyba-főbe vertek, és akiket úgy ítélnek el páratlanul súlyos büntetésre, mintha vésztörvényszék szabná ki az ítéleteket. Vagyis ön eddig nem kezdeményezett amnesztiát, ellentétben elődjével, Göncz Árpáddal, aki a 16 évvel ezelőtti taxisblokád idején javasolta az Országgyűlésnek, hogy hirdessen közkegyelmet a köztörvényes cselekedetekkel vádoltaknak, noha, nem egészen mellékesen, az akkori kormánybuktató kísérlet jóval nagyobb kárt okozott, mint amennyi kár most esett. Mivel ön nemcsak a jogállamiságra, hanem az erkölcsökre is érzékeny, cselekedete hiánya nehezen magyarázható mással, minthogy nincs elegendő információja arról, hogy mi történt elsősorban az ország fővárosában. Vagyis önhöz nem jutottak el sem az emberi jogi szervezetek, sem a lapok erről szóló beszámolói, sem a személyes tanúságtételek. Az alábbiakban ezekből ismertetek önnel néhányat nemcsak azért, hogy vélhető információhiányát pótoljam, de azért is, hogy bemutassam: az Európai Unió központjában elhangzottak nem voltak túlzottak. Elsőként idézem önnek a megalakulása óta rendkívül hatékony és sikeres munkát végző Nemzeti Jogvédő Alapítvány szeptember 23-i jelentését. A Gaudi-Nagy Tamás európai jogi szakjogász vezetésével működő alapítvány ismerteti egyebek között azt, hogy szeptember 20-án egy fiatalembert, aki a Kossuth térről a rádió környékén lévő lakásába tartott, bevonszolták a Magyar Rádió épületébe, ahol egy helyiségben mintegy másfél tucat rendőr kegyetlenül összevert. A fiatalember állkapocscsontja eltört, feje felrepedt, súlyos zúzódásokat szenvedett. „Az eszméletvesztés határán álló szerencsétlent ezután olyan erővel taszították be a rabszállítóba, hogy mellkasa majdnem beroppant. Ezután bevitték egy kapitányságra, ahol megbilincselve térdeltették órákon át, majd egy olyan vallomást írattak vele alá, hogy ittasan hadonászott a rendőrök felé a gumibottal, és ezért kellett vele szemben fellépni”. Ha ön, Elnök Úr, elképzeli, hogy saját fiát érné ugyanilyen brutális atrocitás a „rend őrei” részéről, talán nagyobb empátiával mérlegelné a közkegyelem azonnali meghirdetését. De folytassuk. E jelentés egy másik esetet ismertet, amikor egy házaspár került egy tömegbe. A férjet „elkapták a rendőrök és ütlegelték (…) majd bevitték a Víg utcai kapitányságra, ahol tovább folytatták a verését. Innét másnap hajnalban vitték át a Fiumei úti baleseti ambulanciára, ahol háromszoros bordatörést állapítottak meg nála az egyéb külsérelmi nyomok mellett”, idézi az alapítvány a feleséget, aki elmondta még, hogy férjét a kórházban az ágyhoz bilincselték és őt nem engedték be hozzá. Ismét egy másik eset arról szól, hogy a Kossuth téren szeptember 22-én, pénteken este a békés tüntetésről hazafelé menet rendőrök három fiatalt lefogtak, hátrabilincselték kezüket, fejjel előre átdobták őket a kordonként szolgáló vaskerítésen, és miután a lefogottak a betontalajra zuhantak, 10-15-en körülállva agyba-főbe rugdosták őket. „Az esettől 10 méterre állva is hallani lehetett a rugdosáskor eltörő csontok hangját”. Ugyanebben a jelentésben olyan vallatásról is olvashat, amelyben az áldozatok „húsa vérzett” és két 40-50 kilós lányról, „akiknek szétverték a fejét”, tisztelt Köztársasági Elnök Úr. Az 56-os Deportálások Tényfeltáró Bizottsága (Deport ’56) október 4-i közleménye „rendkívül aggályosnak tartja, hogy a híradások szerint a közelmúltban lezajlott tüntetések, utcai megmozdulások alkalmával a rendőrség ártatlan embereket, nézelődő fiatalokat, nőket is brutálisan bántalmazott és őrizetbe vett. A Deport ’56 szerint ez a módszer kísértetiesen emlékeztet az ötven évvel ezelőtt történtekre, amikor is a karhatalom ártatlan embereket fogdosott össze, és adott át deportálásra a szovjet közegeknek.” A Deport ’56 szerint „az így őrizetbe vett ártatlan személyek előzetes letartóztatásának elrendelése a bírósági eljárás folyamán gyakran bizonyítékok nélkül, az önkényesen intézkedő rendőrök tanúvallomása alapján történt”. A Szerdahelyi Szabolcs által irányított szervezet szerint „megdöbbentő az a később sem cáfolt eset, amikor az előzetes letartóztatást elrendelő végzést tévedésből már a bírósági meghallgatás előtt kézbesítették az érintettnek. Ez az eset az ötvenes években játszódó Tanú című filmet idézi, amikor a főhősnek véletlenül a vádirat helyett az előre elkészített ítéletet adják a kezébe”. A Deport ’56 bejelentette, hogy nemzetközi fórumokhoz kíván fordulni az említett esetek elfogulatlan kivizsgálása végett. Kormos Valéria A megtorlás éjszakái – Budapest, 2006. szeptember 19-október 3. címen a Magyar Nemzet október 5-i számában ismertet eseteket. Köztük Kanyó Bernadettét, akit a Gyorskocsi utcában vertek. Az egyik ütést azért kapta, „mert nem tudott elég nagy terpeszben állni a falnál”. A veséjét is ütötték. Az őt tárgyaló bírónő kegyesen megengedte az édesanyjának, hogy kislányával két szót váltsanak. Ekkor Bernadett odasúgta neki, „mama, nagyon megrúgtak, összepisiltem magam”. Az édesanya azóta nem tud kislányáról. Önt, Köztársasági Elnök Úr, nem érdekli Kanyó Bernadett sorsa sem? A riportban ez a vallomás is olvasható: „Az úgynevezett tárgyaláson hat gyereket vittek be egyszerre vezetőszíjon (…) Amikor egyenként behívták őket, a meghallgatásukat 3-5 perc alatt intézték el. Látható volt, hogy előre kiadott verdikt alapján dolgozott a független bíróság. Erről árulkodik a harminc nap előzetes letartóztatásba helyezés indoka: a bűnismétlés veszélye. Tudomásom szerint ezt a kategóriát a visszaeső bűnösökre, sorozatgyilkosokra, a társadalomra különösen veszélyes személyekre szokták alkalmazni. De még náluk is léteznek azok a jogi lehetőségek, amelyek a szabadlábon való védekezést lehetővé teszik (…) A fiaméhoz hasonló esetekben minden szabályt, jogot félretéve próbál a hatalom az ártatlan embereken bosszút állni”. Összecsengenek a vallomások, nemde, Elnök Úr? Ugyanezen napilap szeptember 27-i számában Rendőrattak a fővárosi kapualjakban címen olvasható, hogy „Az elfogottak ártatlanságáról a bíróság dönthet, az ügyvédek nagy része azonban még a bizonyítási indítványait sem nyújthatta be védencei érdekében”. A gyorsított eljárásoknál a bíróság „nem hallgatta meg sem az ügyvédek, sem a tanúk érveit, az ítéletek indoklása szerint ugyanis nagy a veszélye a szökésnek, az elrejtőzésnek, illetve annak, hogy az elkövetők megismétlik bűntetteiket”. Egyébként egy nappal ezt megelőzően, Gaudi-Nagy Tamás pontosan azt javasolta – és utalt arra, hogy Göncz Árpád volt köztársasági elnök a taxisblokád idején közkegyelmet kezdeményezett, amelynek eredményeként az Országgyűlés a blokádban résztvevőket amnesztiában is részesítette -, amit most itt én teszek, vagyis egyszerűen nem teszek itt mást, mint megismétlem Gaudi-Nagy Tamásék javaslatát. Amelynek híre feltehetően szintén nem jutott el önhöz, hiszen ellenkező esetben elképzelhetetlen lenne, hogy ön néma maradt volna ez ügyben mind a mai napig. Annak híre szintén nyilván nem érte el önt, hogy már letöltendő, többéves szabadságvesztési ítéletek repkednek a fentebb ismertetettekhez hasonló ügyekért. Mint látja, itt tartunk ma. Schmidt Mária történész, a Terror Háza igazgatója talán nem véletlenül írta azt, hogy nálunk már nem igazságszolgáltatás, hanem jogszolgáltatás van. Ez volt az egypártrendszerben is. És van ma is a Kínai Népköztársaságban, Vietnamban, Burmában, Kubában, hogy Észak-Koreáról most ne essék szó. Ma – ön szerint nyilván – demokratikus jogállamban élünk. Miként lehetséges akkor az, hogy e demokratikus jogállam aláásásának veszélyére Ön még nem is figyelmeztet? Ha ennek oka az értesültség hiánya lenne, sajtósát külön kérem arra, hogy mostantól kezdve ne dugja el ön elől e létfontosságú információkat.

Hont András az Erzsébetvárosi Önkormányzat volt fideszes képviselője

Hont! Még az Elek István irányítása alatt álló Heti Válaszban, majd a túloldal napilapjaiban támadtad e hetilap, valamint a Magyar Nemzet keményebb hangú újságíróit. Abc-sorrendben elsősorban Bayer Zsoltot, Bencsik Andrást, Tóth Gy. Lászlót. Én különösen kedvenc céltáblád voltam. Tavaly április végén e lapban írtam neked válaszlevelet. Felidézem a kedvedért egyik részét: „Akkor válaszként először egy politikai alapelv, amit nyilván értesz, hiszen politikusként, méghozzá a Fidesz politikusaként jegyzed magad a Népszabadságban. Ha – tételezzük fel az elképzelhetetlent – én egy jobboldali politikust, újságírót vagy bárkit, aki ezen az oldalon áll – megtámadnék a másik oldal lapjában, és erre reakcióként mondjuk egy polgári körös azzal rivallna rám: ”Kérem, fordítsa ide egyik orcáját, mert le akarom köpni„, akkor én azt felelném: ”Kedves asszonyom/uram, köpjön le, és most odafordítom a másik orcámat is, hogy azzal se maradjon adós„. Ha – tételezzük fel ezt az elképzelhetetlent is – egy szép nap írnék egy hosszú cikket, amelyben megtámadnám a Népszabadságban Orbán Viktort, azt e lap közölné. Noha a cikk használna nekik és a kezüket dörzsölnék, közben némi undorral – és joggal – egymásnak azt mondanák: ”Hát ez is beadta a derekát„. Mások pedig azt, hogy ”mocsok áruló„. Igazuk lenne. Hiszen ők maguk mindig betartják az alapelvet: jobboldali lapban sohasem támadják vagy bírálják a saját térfelükön állókat. Függetlenül attól, hogy balszélső, balközép, neoliberális, liberális, bármilyen színezetű.” Most – hogy már kiestél helyedről, álarcod utolsó darabjait is letépted. A balliberális, szélsőségesen hazug Libération című francia lap október 7-i, budapesti keltezésű tudósítása a te hosszú idézéseddel ér véget. Florence La Bruyere alig visszatartott örömmel adja vissza szavaidat: „Orbán legyőzhetetlen hősnek képzeli magát. Mindig úgy akar győzni, hogy bebizonyítja: vereségét a mások hazugságai okozták. A 2 millió szavazóból egymillió nem veszi komolyan, és bárkire szavazna az exkommunisták helyett. De több százezren hisznek az üzenetében, és ők csak a jobboldali médiát olvassák. Ez az, ami nyugtalanító és veszélyes”. Majd hozzáteszed korábban képviselt pártodról: „a párton belül a radikálisok győztek”. Látod, látod, jó volt már akkor is a diagnózisom, ugye?