Az 1970-es évek elején a német baloldali és zöld értelmiségiek egy részét megbabonázta ’68 neomarxista, neokommunista és liberális szellemisége. Ennek megfelelően fontosnak tartották a gyerekek „szexuális felszabadítását”. A progresszió és a haladás jegyében a megszállott baloldaliak új együttélési formákat és normákat próbálgattak. Léteztek olyan húsz és negyven fő közötti kommunák, ahol a párok a gyerekek előtt éltek nemi életet, ráadásul igyekeztek bevonni a gyermekeket forradalmi játékaikba. Matthias Griese, aki kamaszként élt egy ilyen kommunában a Welt am Sonntagban elmondta, hogy pettingezésért és tapizásért édesség, zsebpénz és pornómagazin járt ajándékba.

A tényeket feltáró göttingeni történészeket a Zöld Párt mostani vezetése bízta meg a múlt sötét titkainak feltárásával.

Az is kiderült, hogy Jürgen Trittin a Zöldek listavezetője 1981-ben önkormányzati képviselőként egy olyan programhoz adta a nevét, mely szerint büntetlenséget kellene biztosítani azon felnőttek számára, akik erőszakmentesen létesítettek szexuális kapcsolatot gyerekekkel. Trittin előbb tagadott, aztán bocsánatot kért. A Zöldek és a CDU/CSU vezetői a volt szövetségi környezetvédelmi miniszter lemondását és visszavonulását követelik.

De a liberálisoktól sem volt idegen a pedofília. A Szabad Demokrata Párt (FDP) egyik pártértekezletére hivatalos meghívón invitálták a pederasztákat is. A liberális párt tagjai közük senki sem tiltakozott. Az 1981-ben létrehozott Általános Homoszexuális Munkaközösség (AHA) nemcsak a melegeket és a leszbikusokat támogatta, de ez volt a pedofilok érdekképviseletének a szervezete is. Jellemző a kisebbségi jogvédők által teremtett beteges és hisztérikus légkörre, hogy az AHA az FDP közbenjárására még állami támogatást is kapott. Ebből a pénzből pedofil kiadványokat adtak ki, és a bíróság előtt védték az érzékeny lelkű, progresszív, ártatlanul meghurcolt pedofilokat…

Daniel Cohn-Bendit először a hetvenes évek elején beszélt arról, hogy a rábízott gyerekekkel „intimebb kapcsolatba került.” A lángvörös hajú politikus az 1970-es évek elején egy frankfurti óvodában dolgozva fedezte fel, hogy az ötéves gyermekek ellenállhatatlan vágyat éreznek iránta, ezért aztán szexuális játékokat folytatott velük. 1972-ben a frankfurti egyetem gyermekbolthálózatának gondozójaként tevékenykedett. Cohn-Bendit később tagadta, hogy pedofil hajlamai késztették volna az állás betöltésére. A boltokban Mao képe függött a falakon. Élményeit utólag is „fantasztikus tapasztalatnak” tartja, mint ahogy arra is nagyon büszke, hogy a baloldali radikális szülők gyerekeiből szolidaritási küzdőcsoportokat hozott létre az imperialistaellenes harchoz. A gyerekeket időnként kivitték az utcára tüntetni. Erről az időszakról beszél olyan vidáman az egykor Vörös Daniként elhíresült diákvezér az interneten is hozzáférhető videón, ahol lényegében azt állítja, hogy nincs erotikusabb annál, mint amikor egy ötéves kislány vetkőzni kezd…

1975-ben jelent meg A nagy őrület (Der grosse Wahnsinn) című könyve, amelyben így számol be a két- és ötéves gyermekek között szerzett élményeiről: „Állandóan flörtöltem a gyerekekkel, és ennek nemsokára erotikus jellege lett. Éreztem, ahogyan ötéves kislányok már abban a korban megtanulták, miként kezdjenek ki velem. Szinte hihetetlen. A legtöbbször védtelennek éreztem magam.” A Das da című ultrabalos magazin 1976. augusztusi számában is beszámolót közölt „hihetetlen” élményeiről: „Gyakran előfordult, hogy néhány gyerek kinyitotta a sliccemet, és elkezdett simogatni. A körülményektől függően mindig másként reagáltam, de vágyaik problémát okoztak nekem. Megkérdeztem tőlük: miért nem játszotok egymással? Miért engem választottatok, és nem a többi gyereket? De amikor ragaszkodtak hozzá, akkor én simogattam őket. Emiatt perverz magatartással vádoltak.”

Amikor évtizedekkel később mindez ismét napvilágra került Daniel Cohn-Bendit előbb összevissza hazudozott, majd verbális provokációról beszélt, végül ezt mondta: „Elismerem, hogy amit írtam manapság elfogadhatatlan. Amikor ezekre a mondatokra tekintek, azt mondom magamnak: Hát, Danny, ez lehetetlen!”

De nem volt az.

Ezek köztudomású, többször ellenőrzött és rögzített tények, amiket ma már senki sem vitat. Az igazi kérdés az, hogy Jürgen Trittin, Cohn-Bendit és társai mindezek ellenére hogyan futhattak be jelentős politikai karriert, miért nem működött a francia és a német társadalom önvédelmi reflexe, amelyik egyébként kiveti magából a pedofíliával kacérkodókat. Vagy egy bizonyos szinten túl már nem kötelező az erkölcsi normák követése és számonkérése? Cohn-Bendit – egész Európa közös szégyenére – ma is ott ül az Európai Parlamentben, ráadásul a zöld frakció társelnöke. Szerencsére ma már nem szervez gyermek kommandókat az imperialisták elleni harchoz, és a francia trikolórt sem kívánja vörös zászlóra cseréltetni. Ma a nemzetállam elleni küzdelem élharcosa: ő és társai ma – a kommunizmus helyett – a transznacionalizmusban látják a boldog jövőt. Legutóbb az LMP vendégeként járt Magyarországon, ahol örömmel fogadták.

Az LMP tagjai közül senki sem tiltakozott a látogatás ellen.