Miután mi komolyan vesszük a Soros-veszélyt, igyekszünk a lehető legtöbb mozdulatukat figyelni.

Így például feliratkoztunk a Soros-támogatásban részesülő Avaaz szervezet e-mail értesítési szolgálatára. Ez az a szervezet, amely – mint itt is beszámoltunk róla – önmaga bevallotta, hogy erősen beavatkozott az olaszországi választásokba. És azzal önmaga dicsekedett is. Úgy, hogy szerinte sikeresen avatkozott közbe, és ez hárított el egy még nagyobb „szélsőjobboldali győzelmet”.

Az Avaaz a földkerekség 194 országában van jelen. 46 millió tagja van és mint ilyen, ez a világ legnagyobb „civil” szervezete.

Ma reggel az Avaaz az e-mail értesítési listáján lévőknek szétküldött egy igen rövid levelet. Amiből egyértelműen látszik, bele akar szólni a magyar választásokba.

Az e-mail szövege:

Kedves Barátaink!

Van 2 percetek, hogy válaszoljatok erre a gyors Avaaz-kérdőívre? Válaszaitok segítenek bennünket, hogy eldöntsük, milyen következő lépéseket tegyünk Magyarországon.

Itt a link: https://www.surveymonkey.com/r/T9PN8T2

Nagyon köszönjük!

Mike és az Avaaz team
 

És akkor nézzük, milyen kérdések kitöltésével kell segíteni az Avaazt abban, hogy nyilván napokon belül kidolgozza és megkezdje beavatkozását a magyarországi választásokba:

1. Ha ma országos választásokat tartanának, kire szavazna?

(utána a pártok neve található – lásd a mellékelt kérdőívet)


2. Gondol egy olyan taktikai szavazásra, amellyel megakadályoz egy nagyobb Fidesz-győzelmet (azaz egy olyan jelöltre szavaz, aki nem első választása, de a legjobban áll ahhoz, hogy megverje a Fidesz jelöltjét)?


3. Melyek a legfontosabb témák egy általános választás idején? Megjelölhet több választ is:

  • Gazdaság/munkahely
  • Erős vezetés
  • Migráció/menekültek
  • Vallási/faji tolerancia
  • Oktatás
  • Egészségügy
  • Kapcsolatunk más uniós országgal
  • Álhírek
  • Szólásszabadság/szabad média
  • Egyéb (kérjük megadását)


4. Gondolja, hogy az Avaaznak kampányolnia kellene a szélsőjobb ellen a magyarországi választások előtt?

  • Igen
  • Nem
  • Nem annyira biztos benne


5. Úgy gondolja, hogy az Avaaznak kampányolnia kell Orbán Viktor/a Fidesz párt ellen a magyarországi választásokon?

  • Igen
  • Nem
  • Nem annyira biztos benne


6. Gondolja, hogy az Avaaznak kampányolnia kellene olyan ellenzéki jelölt(ek) támogatására, aki/k/ legyőzheti/k/ a Fidesz jelöltjeit?

  • Igen
  • Nem
  • Nem annyira biztos benne


7. Opcionális: írja le röviden, miért szándékozik arra a pártra szavazni, amelyet az első kérdésben megjelölt.


8. Ha van olyan megjegyzése vagy javaslata, amely segíthet az Avaaznak a magyar választással kapcsolatos kampányában, azt írja ide!











Lovas István