Habár kívülről úgy tűnik, háborúzik a kormány és az MTA, a színfalak mögött azért folynak az egyeztetések, legalábbis ezt tudtuk meg Bokor Józseftől, az MTA alelnökétől. A szakember nem tartja lehetetlennek, hogy együttműködés szülessen: feladatként tekint erre, amit meg kell oldani. Szabó Gábor fizikusprofesszor, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke, az MTA rendes tagja szerint arról szó sincs, hogy a kormány lerombolná a kutatás szabadságát.

Fotó: MTI

Az elmúlt hónapok elmérgesedett vitája röviden így foglalható össze: az Innovációs és Technológiai Minisztérium a nagyobb gazdasági és társadalmi hasznosulás érdekében szeretné erősíteni az innovációs kutatásokat, továbbá meghatározni a források irányát, az MTA tudósai pedig az alapkutatások szükségességét hangsúlyozzák és azt, hogy az autonómiájuk része, mit kutatnak.

Nem kólaautomata

Valójában az MTA-n belül is és kívül is megosztottak a tudósok e kérdések megítélésében, ha alaposabban utánanézünk, akkor egyre árnyaltabb lesz a kép. Másrészt a kormány azáltal, hogy tenni akar a társadalmi hasznosság érdekében, lényegében véve azt mondja: eddig nem működött jól a rendszer. Ezt a véleményt nyilván nehéz elfogadni, még akkor is, ha már évtizedek óta rendre elhangzik. Valójában az MTA már Pálinkás József elnöksége alatt elkezdett átalakulni. A változás pedig a kutatóintézetek átalakítását vonja maga után, ami nyilvánvalóan érdekeket sért, illetve munkahelyeket veszélyeztet.

Az egyetlen szereplő, amely biztosan megítéli és megköveteli a tudományos eredményeket, a piac: a magántőkével azonban a magyar tudomány egyelőre nincs igazán baráti viszonyban. Pedig nemhogy az innovációt, de még az alapkutatást is irányíthatja távoli célként valamilyen gazdasági hasznosulás gondolata: számtalan tudós viszi az alapkutatástól a termékfejlesztésig az ötleteit, a legtöbb Nobel-díjas alapkutató céget hoz létre és magántőkét szerez arra, hogy a tudását innovációra váltsa. Nálunk sok tudós lenézi az utóbbiakat. Pedig a modern társadalom hajtóereje a tudomány, ráépül a civilizációnk, tehát amikor kutatásra költünk, figyelembe vehetjük, hogy annak lehet-e társadalmi hasznosulása.

– Az innováció sem kólaautomata, hogy bedobok kétszáz forintot, és alul kiesik egy doboz kóla – szögezi le Szabó Gábor professzor, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke, a Szegedi Tudományegyetem korábbi rektora. – De nyilván mindenki próbálkozik valamivel az eredményesség érdekében. Japánban például nemcsak az alapkutatásra fordított összeg alacsony, hanem egyáltalán az állami támogatás mértéke is a teljes finanszírozáson belül. Ott jelentős mértékben az iparra bízzák az innováció támogatását és hasznosítását is.

Csúsztatások és személyeskedés

Innováció az, ami idővel termékké válik, tehát több, mint egy érdekes tudományos eredmény, de a professzor szerint az eredménye akkor sem feltétlenül jelentkezik a bevételek vagy a munkahelyek számának bővülésében. Például pusztán a piaci versenyelőny megtartásának is eszköze lehet, hiszen vannak olyan iparágak, ahonnan innováció nélkül kiszorulnak a szereplők. Tehát nemhogy az alapkutatás, de még az innováció hasznosságát sem olyan egyszerű lemérni.

A tudós szerint az ipar és a kutatók, azaz a tudást felhasználók és a tudást teremtők együttműködése Magyarországon a gyönge láncszem, aminek mindkét oldalon vannak okai: egyrészt a felsőoktatás és az Akadémia rugalmassága sok területen fejlesztésre szorul ahhoz, hogy egyáltalán részt tudjon venni egy ilyen együttműködésben. Másrészt a magyar tulajdonú vállalati szektor jellemzően kis- és középvállalkozásokból áll, és ezek innovációs aktivitása nagyon alacsony. A jelen lévő multinacionális cégek pedig nem könnyen hozzák Magyarországra a kutatás-fejlesztési központjaikat, egy-két kivételt leszámítva.

– Az alapkutatások esetében az elvárás a tudományos kiválóság, itt nem szabad a közvetlen ipari hasznosítást feltételül szabni. Mindig azt mondom, hogy azért a villanykörte sem a gyertya termékfejlesztése mentén született meg – folytatja Szabó Gábor. – De valóban, azt biztosan nem lehet tovább finanszírozni, hogy éveken keresztül kutatgassanak az emberek olyasmit, ami iránt nem érdeklődik az ipar, és nem felel meg a nemzetközi tudományos élvonalnak sem.

A professzor szerint az intézményeknek kell gondoskodniuk arról, hogy a kutatóikat ne finanszírozzák pusztán takaréklángon felmutatott eredményekért.

– Az intézethálózathoz valóban hozzá kell nyúlni, és nem értek egyet azokkal, akik szerint ez érinthetetlen – mondja Szabó Gábor. – Nem lehet elzárkózni úgy a párbeszédtől, ahogyan azt néhány kolléga teszi. De a másik oldalról is veszélyes lenne az elzárkózás. Ha ezen a világon elvárom a józan ész jelenlétét valamelyik szektorban, akkor az a tudomány világa. A politika ennyire nem mérgezheti meg ezt a szegmenst, a tudósokat nem befolyásolhatja ennyire a politikai meggyőződésük. Helye kell legyen egy józan vitának, aminek az eredménye egy jobb rendszer lesz. Már csak azért is, mert vannak az MTA intézethálózatában olyan értékek, amelyeket tisztelni és óvni kell. Nem látom azt, hogy a kormány szétverné azt MTA-t, és lerombolná a kutatás szabadságát. Valójában arról van szó, hogy milyen módon kellene az MTA intézethálózatának a finanszírozását átalakítani. Az nem hangzott el, hogy csökkenne a finanszírozás mértéke, az sem, hogy meg akarnák mondani, mit kutassanak a kutatók. Ugyanakkor a csúsztatásokkal sikerült egyebek mellett a személyeskedésig eljutni. A vita lehet heves, de azt méltatlannak tartom, ha kétségbe vonják Palkovics professzor kutatói kvalitásait, aki generációjának egyik legkiválóbb műszaki alkotója.

Hosszú innovációs lánc

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (MTA SZTAKI) kifejezetten innovatívnak számít, az ipari kapcsolatai mindig erősek voltak. Tudományos igazgatója, Bokor József, az MTA alelnöke önvezető autókkal kapcsolatos fejlesztéseket és kutatásokat folytat, szerinte az innovációban való részvétel hasznos a tudásszerzés és a gazdaság szempontjából is. Dolgoznak a Boschnak, a Knorr-Bremsének, a Thyssenkruppnak és a Continentalnak, kapcsolatuk van a győri székhelyű Audi Hungaria Zrt.-vel.

– Egyértelműen fontosnak tartjuk, hogy Magyarországon felépítsük az innovációs láncot. Ez azonban az oktatásnál kezdődik, mert ki kell nevelni a megfelelő szemléletű szakembereket, majd a lánc az alapkutatáson, az alkalmazott kutatáson, a startupiparon és a tőkebefektetésen keresztül húzódik. Az igazán jó ötletek az alapkutatásban születnek, ezt is látni kell – hangsúlyozza a Széchenyi-díjas magyar villamosmérnök. – A lánc végén pedig az állam több mindent tehetne a startupvállalkozások környékén, amelyek az innovációkat továbbviszik a kutatóhelyekről a piac felé. A hazánkban jelen lévő multinacionális cégek és a magyar kutatás között ugyanis elég nagy szakadék van. Nekünk sok jó kísérletünk volt ennek áthidalására, de igazán ezt a láncot még mi sem tudtuk kiépíteni. Általában megrendelik, amire szükségük van, átveszik, és a szabadalmakat már ők jelentik be.

Lehet az egy szempont, hogy az ipar inspirálja az innovatív kutatásokat, azok pedig az alapkutatásokat, mert bizonyos problémákat meg kell oldani, a SZTAKI-ban valóban ez történt, de ez nem minden területen megvalósítható.

– Jogosnak tartom azt, hogy ha az állam pénzt ad, azért cserébe elvárjon valamilyen eredményt. Az alapkutatásnál azonban nem az állam dolga ezt felmérni, hanem a nemzetközi kutatóközösség értékeli az eredményeinket, és ezt kell az államnak figyelnie visszacsatolásként. Változtatni természetesen mindig kell, hiszen folyamatosan változnak a főbb tudományos irányok is a világban, méghozzá elég gyorsan. Egy jó intézet azonban ezt maga észreveszi és jó előre rááll, ahogy ez például az autonóm járművezetés terén is megtörtént – mondja Bokor József. – Az akadémiai kutatóhálózat valóban nem az innováció kiszolgálására jött létre, és az átalakulás lassú folyamat. Olyan hangsúlyeltolódásokat próbálunk elfogadni, amelyek ebbe az irányba tolják az intézeteket. Azt is megértem, hogy a kormányzat sietni akar, a politika rövid távú megoldásokban kénytelen gondolkodni, de most egy igencsak felgyorsított folyamat zajlik, így a részletek még nincsenek jól átgondolva.
Az alelnök azonban látja az esélyét a megegyezésnek. Mérnökként gondolkodik, feladatként tekint erre, és szerinte mindig van mérnöki megoldás.

– Az Akadémia elindított egy átvilágítást. Van egy közös bizottságunk, aminek én is tagja vagyok, hat főt delegáltunk mi, hat főt a minisztérium, illetve egy-egy elnököt, nem politikusokat, hanem tudósokat. Most ezzel a bizottsággal március végéig áttekintjük a működést a kutatócsoportok szintjéig. Teljes, világos térképet rakunk le. Végiggondoljuk, hogyan lehetne a minisztérium szempontjait kezelni, meghatározzuk a főbb irányokat. Kívülről ez háborúnak tűnhet, mert még nincs egyezség. Nagyon ki van élezve ez a sajtóban, de azért én úgy látom, hogy mindkét oldal igyekszik. Jó lenne, ha végre születne egyezség, akkor a kutatóink is megnyugodnának, és hozzáfoghatnánk a megvalósításhoz. Az alapfinanszírozás, amit az intézetek eddig havi bontásban kaptak meg, és csak márciusig van megígérve, nem szakadhat meg, az intézményi alapfinanszírozást sehol a világon nem pályázat útján oldják meg. Úgy gondolom, ezen a ponton jogosak a kifogásaink. A célfeladatok pályáztatása más kérdés.

A professzor szerint az innovációs lánc kialakításának módszerében és a társadalmi hasznosság kérdésében még a tudósok között is vannak nézetkülönbségek. Sok jó modell létezik és működik a világban, nekünk a saját utunkat kell megkeresni.

Kapcsolódó cikkeink: 

Rendszerváltást az Akadémián! 

Összbenyomás: 0 pont