Fotó: MTI/EPA

Tizenhat halottja, egy mesterséges kómában tartott, életveszélyes állapotú, két nagyon súlyos, tíz súlyos és tizenhárom könnyű sérültje van az éjfél előtt Olaszországban, Verona közelében történt buszbalesetnek, tizenketten sérülések nélkül élték túl a balesetet – közölte szombat délelőtt Budapesten, sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.Jelezte: nagyjából mostanra állt össze a sértetlenek listája, és „nagyjából végleges” a kórházban ápoltaké. 
    
A magyar kormány nevében részvétét és együttérzését kifejezve Szijjártó Péter elmondta, hogy a balesetről tájékoztatta az államfőt és a miniszterelnököt. A kormányzat a hazajuttatás és a szülők kimenetelének minden költségét állja, és mindent megtesz, hogy a családok fájdalmát enyhíteni tudja – közölte. 
    
A magyar diplomácia vezetője azt mondta, hogy egyelőre nem lehet tudni, mi okozta a balesetet, de az olasz rendőrök nem találtak féknyomot. Arról is ellentétesek az információk, hogy hányan ültek a buszon, amely Velence és Verona között az autópálya szalagkorlátjának, majd egy felüljáró pillérének csapódott, ami után rendkívül gyorsan terjedő, sűrű, fullasztó füstöt okozó tűz ütött ki a jármű első részében – tette hozzá.
    
Szólt arról is, hogy hajnalban a milánói magyar főkonzul és egy munkatársa Veronába érkezett, ahol három kórházban ápolják a sérülteket. A többieket a veronai polgármester közreműködésének köszönhetően a város déli részén szállodában helyezték el, hozzájuk már kirendeltek pszichológust – tette hozzá. 
    
Már négy magyar diplomata van a helyszínen, két nagyon tapasztalt konzul pedig útnak indult Budapestről; egyikük olaszországi tapasztalatokkal rendelkezik, míg a másik korábban hasonló válsághelyzetekben állt helyt. A római konzult ugyancsak a helyszínre küldte, a tárca közigazgatási államtitkára pedig vasárnap érkezik Veronába. Vasárnap kezdődik munkájuk különösen nehéz része, a holttestek azonosítása és a halotti anyakönyvi kivonatok kiadása – ismertette Szijjártó Péter. 
    

A szülők a milánói főkonzulátus ügyeleti számán is (00-39/339-62-517) érdeklődhetnek gyermekük állapotáról – tette hozzá. 
    
A külügyminiszter elmondta azt is, hogy beszélt annak a budapesti gimnáziumnak az igazgatójával, amelynek diákjai balesetet szenvedtek, de az intézményt nem nevezte meg. (Sajtóhírek szerint a Szinyei Merse Pál Gimnázium sítáborának résztvevőit érte baleset, amit alátámaszt az is, hogy szombaton a VI. kerületi középiskola épületére gyászlobogót tűztek ki.) 
    
Szijjártó Péter közölte: az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, valamint vezető főorvosa is a helyszínre indult, de konzultált a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatójával is, és az intézmény kész a hazaérkező sebesültek fogadására.
    
Szólt arról is: Olaszország miniszterelnöke részvétét nyilvánította a római magyar képviseleten keresztül, és így tett a lett külügyminiszter is.

Minden család, közösség, nemzet számára a fiatal életek, gyermekeink elvesztése a legnagyobb csapás„ – írta Orbán Viktor az éjszakai olaszországi buszbaleset kapcsán az MTI-nek elküldött nyilatkozatában.
A miniszterelnök közölte, utasította a magyar hatóságokat, hogy mindent kövessenek el a helyzet teljes körű tisztázása érdekében. 
    
A gyász nehéz pillanataiban imáimmal a tragédiával sújtott családok, barátok mellett vagyok – zárul Orbán Viktor nyilatkozata.

MTI

Magyar diákok haltak meg a veronai buszbalesetben