A 24.hu számolt be az IDEA Intézet reprezentatív, Facebookon alapuló kutatásáról, amellyel azt mérték meg, hogy mennyire ismert a magyar társadalomban május két „legfelkapottabb témája”: a Jobbik válsága és elnökválasztása, valamint a Kecskeméti Vadasparkban elpusztult szurikáta.

Fotók: MTI, szerk.

A szurikáta-botrányról a kutatásban résztvevők 92 százaléka hallott, míg a Jobbik tisztújító kongresszusáról csupán 78 százalék. Ám azt, hogy kit választottak meg a párt elnökének, ennél jóval kevesebben tudták megmondani, ráadásul többen a Jobbikból azóta kirúgott, illetve kilépett politikusokat neveztek meg.

A válaszadók 1 százaléka szerint Novák Előd, 2 százaléka szerint Dúró Dóra a Jobbik új elnöke, Toroczkai László 6 százalékot kapott, a választás után háttérbe vonuló Vona Gábort 9 százalék, a valódi elnököt, Sneider Tamást pedig a válaszolók 45 százaléka nevezte meg. Tehát több mint kétszer annyian tudnak a szurikáta haláláról, mint arról, hogy Sneider Tamás a Jobbik új vezetője.

Az IDEA Intézet a kutatás adatait közösségimédia-alapú kérdőív segítségével 2018. május 23–26. között vette fel az ország felnőtt népességét nem, életkor, iskolai végzettség és településtípus tekintetében reprezentáló 1000 fő megkérdezésével.