Fotó: MTI/Marjai János, archív

A budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium harminchat diákja mellett volt tanulók, három tanár, valamint egyikük családja utazott azon a magyar buszon, amely balesetet szenvedett péntek éjjel Olaszországban, Verona közelében – mondta el az intézmény igazgatója szombaton az MTI-nek.Tóth Gábor megerősítette, hogy a hivatalos utaslista szerint 54-en volt a buszon. 
    
Az számára is rejtély, miért vezette – az egyik olasz hírügynökség értesülése szerint – a járművet francia sofőr, mivel Magyarországról két magyar sofőrrel indult a túra – mondta.

Az MTI kérdésére az igazgató közölte azt is, hogy az iskola évek óta a Pizolit Busz Kft.-vel utazik sítáborba, mindig ugyanarra a helyre Franciaországba. Az önköltséges táborokat a testnevelő tanárok szervezik. Hozzátette: a gimnázium minden utazásnál köt élet-, baleset- és csomagbiztosítást a résztvevőkre, ami a sérültek ellátására, az érintettek kompenzációjára is kiterjed.
    
Tóth Gábor kérdésre válaszolva elmondta, hogy az itthon maradt diákoknak osztályfőnökök, iskolapszichológus, és más pszichológusok közreműködésével segítenek abban, hogy feldolgozzák valamilyen módon a tragédiát – különösen azokban az osztályokban, ahol kiderül, hogy egy diák nem tér haza.
    
Beszélt arról is, hogy mint minden más ilyen esetben a szülők, a diákok és a tanárok valószínűleg szerveznek majd megemlékezést, azonban ennek részletei még nem ismertek.

Az Országos Mentőszolgálat szakemberei repülővel, és négy jól felszerelt mentőautóval indultak el Budapestről szombaton a veronai buszbaleset sérültjeihez – tájékoztatta Győrfi Pál, a mentőszolgálat kommunikációs vezetője az MTI-t.

Győrfi Pál, aki szintén tagja a Veronába tartó mentési csoportnak hozzátette: Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár utasítása szerint a helyszínen, Veronában és Budapesten is felállítanak egy mentésirányítási központot. A budapesti központ feladata az lesz, hogy megszervezze a hazahozott sérültek kórházi elhelyezését.
    
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkársága szombat délután az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az egészségügyért felelős államtitkár szombaton reggel rendelte el a megsérült budapesti fiatalok olaszországi kórházi ellátását támogató és hazaszállítását szervező helyszíni operatív központ kialakítását. A központot Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, intenzív terápiás szakorvos irányítja, tagja Pék László, a szervezet orvosigazgatója, valamint Győrfi Pál kommunikációs vezető.
    
Az egészségügyi államtitkárság közleményében hozzátette: az operatív mentési központtal kapcsolatos legfrissebb információk elérhetőek az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán.

A Studio Italia Olasz Nyelvi és Idegenforgalmi Központ az olaszországi buszbalesetet szenvedett diákok hozzátartozóinak ingyenes szállást tud felajánlani a baleset közelében – közölte a központ igazgatója szombaton az MTI-vel.

Salusinszky András elmondta, hogy a szállás a Verona megyei San Bonifacio közelében van, akit érdekel a lehetőség a +36 30 21 21 142-es telefonszámon kaphat részletesebb tájékoztatást.
    
Olasztanárként, olasz utak szervezőiként és nem utolsó sorban szülőkként osztozunk minden érintett fájdalmában – közölte.

MTI

Szijjártó Péter: egy sérült életveszélyes, kettő nagyon súlyos állapotban van