A protekció nem korrupció
Az ellenzéki népfront narratívája szerint Magyarországon a Fidesz mindent ellop, és egyébként is: „mészároslőrinc”.Az ellenzéki népfront narratívája szerint Magyarországon a Fidesz mindent ellop, és egyébként is: „mészároslőrinc”. Szűkös szókincsük leggyakrabban használt kifejezése a korrupció.
Fotó: shutterstock.com, illusztráció
A Büntető törvénykönyv XXVII. fejezete világosan meghatározza a korrupciós bűncselekmények körét. Idetartozik a vesztegetés, a hivatali vesztegetés és ezek elfogadása, a befolyás vásárlása és a befolyással üzérkedés. Magyarul korrupció az, ha valaki pénzért vagy más ellenszolgáltatásért jogtalan előnyt szerez vagy biztosít. A kormány által indított Nemzeti Korrupcióellenes Program ezen túlmenően ide sorol minden olyan jelenséget, amely során valaki a rábízott hatalommal magán- vagy csoportelőny érdekében visszaél.
Ilyen bűncselekmények kétségtelenül előfordulnak Magyarországon is. Amint az Polt Péter legfőbb ügyész az Országgyűlésnek tavaly szeptemberben benyújtott éves beszámolójából kiderül, a hivatali vesztegetések száma emelkedett, 2015-ben 761 esetet regisztráltak, 2016-ban 984-et, 2017-ben 1123-at. A gazdasági vesztegetéseké ellenben csökkent, 2015-ben 351 esetet jegyeztek fel, 2016-ban 78-at, 2017-ben 50-et. Ezen adatsor kapcsán a beszámoló jelzi, hogy az első kategóriában a növekményt az eredményesebb felderítés is okozhatta, a másodikban a csökkenés mögött az állhat, hogy magas a látencia, és a gazdasági korrupció esetében a nyomozó hatóságoknak nem áll rendelkezésükre olyan széles eszköztár, mint a hivatali korrupció vonatkozásában.
Hogy összességében mennyire elterjedt a korrupció, és az milyen mélységben érinti a közpénzeket, azt az említett magas látencia miatt nehéz hitelt érdemlően feltárni. Segíthet az úgynevezett korrupcióérzékelési index, ami azonban erősen szubjektív, hiszen az érzékelés nem feltétlenül objektív. Beszédes ugyanakkor, hogy Magyarország még a közismerten Soros által finanszírozott Transparency International szerint is az említett mutató alapján összeállított rangsorban bőven a felső harmadban, 180 ország közül a 64. helyen található, ráadásul hazánk javított előző évi helyezéséhez képest.
Ha mindehhez hozzászámítjuk a tömegtámogatottság nélküli ellenzéki népfront és külföldi megbízóik, szövetségeseik állandó hisztérikus tematizálását, a népfrontos lakájmédia propaganda-hadjáratát, ami nyilvánvalóan befolyásolja a szubjektív érzetet, ugyanakkor figyelembe vesszük, hogy – a sulykolt korrupciónak nyilvánvalóan ellentmondva – Magyarország gazdasága és infrastruktúrája folyamatosan bővül és fejlődik, akkor világossá válik, hogy hazánkban nincs korrupciós válsághelyzet. Hogy mégis a nap 24 órájában erről hallunk, annak az az oka, hogy a népfrontos ellenzék és külföldi tartótisztjeik, szövetségeseik tudatosan összemossák a korrupciót és a protekciót.
Márpedig a kettő ég és föld. Az egyik bűncselekmény, a másik tudatos állam- és nemzetépítés. A lényeg ugyanis a magyar nemzethez és annak államához lojális nemzeti tőkés réteg megteremtése. Ezt a réteget a kommunisták kiirtották, javait elrabolták, munkája gyümölcsét einstandolták, majd kiépítették a Kádár-diktatúrában gyökerező kapcsolati hálóra és a felhalmozott, azaz egykor államosított, majd a rendszerváltás időszakában önkényesen privatizált, tehát kétszeresen ellopott tőkén alapuló politikai rendszert. Ennek következménye egy kifosztott, idegen érdekek járszalagjára fűzött, nemzeti létében megtagadott és meggyalázott ország lett. Ez a 2010-es origó, innen és ehhez viszonyítva kell értékelni a centrális erőtér által kialakított új berendezkedést.
Ez az erőtér természetesen maga is felépítette saját kliensrendszerét. Ezen lehet fintorogni, de a történelem tanulsága szerint a politikai hatalomnak minden korban szüksége volt tőkeerős, befolyásos támogatókra. A különbség az, hogy a jobboldal nem a külföldi multiérdekeket szolgálja ki, hanem a nemzeti tőkét erősíti úgy, hogy közben világosan elhatárolja a gazdaság és a politika felségterületét. Magyarul – a balliberális anarchiával ellentétben – nem tűri, hogy az oligarchák kormányozzanak. Aki megkísérli, elbukik, példa erre Simicska Lajos dicstelen összeomlása. A szuverén jobboldali kormányzás az esélyteremtésért cserébe nemcsak politikai támogatást vár, hanem fontos nemzeti célok gazdasági támogatását is. Orbán Viktor legutóbbi évértékelőjében világossá is tette, hogy a sikeres magyar vállalkozók történelmi feladata külföldön befektetni, és a megtermelt profitot hazahozni, kiegyenlítendő a külföldi multik által kilapátolt pénzt.
Mindez, hangsúlyozzuk, nem korrupció, hanem szükséges és helyes protekció. A magyar állam megtöri és kiszorítja az idegen érdekű, idegen szívű oligarchákat, kicsavarja kezükből az erőforrásokat. E politika lényege a szocialista-liberális züllésben idegen kézre juttatott javak visszaszerzése hazai tulajdonba, a magyar gazdasági erő felfokozása és helyzetbe hozása, nagy nemzeti célok szolgálatába állítása.
Hogy közben vannak, akik meggazdagodnak? Igen, vannak. De nem mindegy, hogy valaki magyar értékek idegeneknek történő átjátszásán keres, vagy hasznos, nemzeti érdekű üzletből profitál. A rendszerszintű építkezés végösszege egyértelműen pozitív: a magyarság 45 év nemzetellenes, hazaáruló bolsevista diktatúra és 20 év elkeseredett kötélhúzása után végre saját kezébe vette sorsát, a lehetőségekhez képest minél teljesebb mértékben visszaszerezte szuverenitását, és megindult fölfelé.
Évtizedek bűneit és mulasztásait tesszük jóvá és pótoljuk rohamléptekkel, miközben ideológiai-gazdasági háborút indított ellenünk a lelki és nemi identitásából kifordult, Közép-Európára, így hazánkra engedelmes gyarmati státust kényszeríteni akaró nyugati liberalizmus.
Zivataros időkben pedig nemcsak indokolatlan, hanem kifejezetten káros is a fintorgó defetizmus. Históriánkra visszatekintve azt látjuk, hogy legnagyobb uralkodóink okos taktikával, és mai szemmel egyáltalán nem finomkodva, letörték az ellenük fenekedő bárókat, oligarchákat – a szerencsésebbek megúszták száműzetéssel vagy várbörtönnel, másoknak fejüket vették –, és a hozzájuk hű támogatókat emelték fel, ők kaptak földet, rangot és feladatot. Így emelkedett fel egykor számos magyar főúri család, amelyek aztán hadak idején katonát és fegyvert adtak a hazának és az uralkodónak, békésebb korokban pedig a művelődés nagylelkű mecénásai és a kevésbé szerencsések emberséges támogatói, iskolaalapítók, intézményfenntartók voltak. Magyarország mindig akkor virágzott, amikor az erős központi állam lojális hátországával együtt a nemzeti öncélúság jegyében építkezett.
