Jelenlegi hely

Agresszorok Kávéháza, avagy a magyar Godwin-kör vitája

Zárug Péter Farkas
Zárug Péter Farkas képe

Komoly vita alakult ki az elmúlt időszakban a magyar közélet verbális agressziójáról, s mindarról, ami ezen agresszió mögött meghúzódik. A vitát látszólag Bayer Zsolt váltotta ki azzal a rádiós műsorban mondott monológjával, amelyben a parlamentben tiltakozó fiatalokra azt mondta: „ha még egyszer ezek vagy ilyenek megjelennek a Parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön (…) ha kell, akkor szanaszét kell verni a pofájukat. Ez ugyanis Magyarország parlamentje, nem pedig a nyilvános vécé, ahová ezek valók…”

A tiltakozás a civiltörvény bizottsági vitájakor volt, amikor is a kormánypártok a Soros György által támogatott szervezetek felcímkézésére „külföldről támogatott szervezet” címkét kívántak törvénybe foglalni.

Sajnos a civil törvény vitája is zsákutcába futott, és mindezt leginkább az mutatja, hogy a róla zajló vita nem érvek, tények és szakmai indokok, hanem indulatok, hitek és politikai elfogultságok mentén zajlanak, amelyeknek végső állomása egy felfokozott verbális agresszió, amelyet csak a háború logikája mentén lehet értelmezni.

Bayer inkriminált mondatai után meghívót kapott az egyik „ügynök” civil szervezettől, a Társaság a Szabadságjogokért néhány tagjától, hogy üljenek le egy kávé mellé, és beszéljék át, ki és mit is gondol a köznyelv romlásáról, a médiaértelmiség felelősségéről és a viták végletes eldurvulásáról.

Bayer az Echo TV-ben bocsánatot kért, amiért elragadtatta magát, s az ATV-nek adott interjújában ki is fejtette, hogy nem konkrétan a bizottsági teremben tiltakozó fiatalok ellen, hanem az összes többi kormányellenes agresszor ellen fakadt ki. Közösségi oldalán és a Magyar Időkben írt cikkében pontosan megnevezte, hogy kiket várna még a nagy kávézásra.

Persze Bayer is értelmezést adott az agresszió kapcsán, és hosszan sorolta a kormányellenesek – egyébként abszolút vitathatatlan – agresszióit. A Fidesz-székház megtámadása, megrongálása, rendőrök nyílt provokálása a Parlamentnél és a Sándor-palotánál, engedély nélküli forgalomlezárások, és önkényes területfoglalások. És, ha már verbális agresszió, akkor azokat is sorolni kezdte:

Az ellenzéki tüntetések transzparensein a legdurvább vulgaritások szerepeltek, csak egy példát idézve: „Orbán geci, Áder nyeli”. A Pesti Srácok újságírónőjét lekurvázták, lökdösték, és csikket akartak elnyomni a „pofáján”. Sajnos ezek után a 444 újságírónőjével is méltatlan inzultus történt egy abszolút nyilvános Fidesz-fórumon.

De vissza a Bayer által sorolt agressziókhoz: A 24.hu két „újságírója” – Bayer használt idézőjelet cikkében – azt írta ki a Facebookra, hogy lámpavasra akarják húzni Ómolnár Miklóst és Bayer Zsoltot.

Aztán egy, a VIII. kerületi időközi választás után elhangzott mondatot idézett, amelyik ellen érdekes módon nem tiltakozott sem a TASZ, sem a Helsinki Bizottság, se senki a nagy jogvédők közül: a kampányzáró szlogen a következő volt – tessenek figyelni! – „Úgyis megb…lak!” Ezt üzente a választáson alulmaradt MSZP képviselője a győztes fideszesnek, aki éppenséggel egy szépkorú úriasszony. És miközben a vita zajlott a közélet durvaságáról, a Jobbiknak is sikerült beszállni a versenybe. Egyik országgyűlési képviselőjének is viszketett a tenyere, miként azt majd egy hónappal korábban a miniszterelnök jelezte, igaz ő a CEU mellett tüntetők kapcsán mondta, de Szilágyi György épp Dömötör Csaba államtitkárt rekcumolta volna meg a parlamentben azt kiabálva neki: „Gyere ki, úgy nyakon b…lak, hogy leszáll a fejed”.

És mindezeket felsorolva, saját hibáját elismerve Bayer joggal mondta, hogy nehogy már ő vigye el egyedül a balhét a magyar közélet verbális agressziója miatt, ahogy nem is csak ő a felelős. Ezért a kávézók körét kiegészítette a saját meghívottjaival. Szerinte ott kéne lennie Gulyás Mártonnak és Varga Gergőnek is, aki április 15-én a Szabadság téren azt mondta: „Ez a kormány vagy lemond, vagy a dicsőséges pesti nép kirángatja őket a parlamentből”.

Ott kéne lenniük a 24.hu újságíróinak, akik lámpavasra akarták húzni őt és Ómolnár Miklóst. Várná még a kávézásra azt a józsefvárosi szocialista képviselőt, és várná a Délmagyarország főszerkesztőjét is, ugyanis a lapjában megjelent olvasói vélemény szerint: „Félő, hogy Orbánt már csak úgy lehet elzavarni, ahogy a románok tették Ceausescuval”.

Bayer a kört még kiegészítené néhány tüntetővel, akik a Fidesz-székházat védő rendőrök felé azt kiabálták, hogy „öld a szar rendőrt!”, de szerinte ott kellene lennie  Jurák Katának, a Pesti Srácok újságírójának is, hogy elmesélje, mit élt át kormánypárti riporterként egy ellenzéki tüntetésen. És végül Bayer várja az őt feljelentő Szél Bernadettet, az LMP társelnökét is, hogy megbeszéljék, kit kell és kit nem kell feljelenteni. 

És lőn! A meghívottak maradéktalanul összejöttek május 15-én a Tabánban. Mindenki elmondta sérelmét, és mindenki igyekezett – kulturált formában – védeni álláspontját.

És némi ok-okozati értelmezés mellett mindenki elfogadta, hogy nem jó az út, amin járnak. Mindaz, amit művelnek – ez alól a két LMP-s érezte csak kivételnek magát – súlyosan árt a magyar közéletnek, és mérhetetlenül rombolja a magyar közügyek vitanyelvét és szótárát.

A vitának ezért volt értelme. Nagyjából ennyi. De ha a társadalomtudományok oldaláról nézzük, akkor én inkább egy Godwin-kör megalakulását láttam e vitában, az Agresszorok Kávéházában.

Martin Godwin immár 27 évvel ezelőtt, még az internet hajnalán fogalmazta meg a közösségi kommunikáció és viták kapcsán törvényét, amelynek érvényessége azóta is fennáll, sőt újra és újra megerősödni látszó törvény, amelyet a „Bayer contra Mindenki” kávéházi vita is beigazolt.

Godwin-törvénye a következő: „egy internetes vita terebélyesedésével annak az esélye, hogy valaki a nácikkal vagy Hitlerrel von valamilyen párhuzamot, közelít az egyhez”. Mike Godwin 1990-es tételét még a Usenettel kapcsolatban tette, de ma már Godwin törvényeként minden párbeszédalapú internetes kommunikációs közegre alkalmazzák.

Mike Godwin egyébként semmit sem mond arról, hogy a nácikkal vagy Hitlerrel vont párhuzamok tartalmukban igazak-e vagy sem, és ezek adott esetben helyesek-e vagy sem. Pusztán annyit állapít meg, hogy a feltűnésük bármilyen vitában idővel egyre valószínűbb. Godwin azonban azt megállapítja, hogy pont azért, mert az ilyen összehasonlítások bizonyos esetekben helytállóak lehetnek, törekedni kell arra, hogy ne csépeljük el őket, mert így súlyukat veszíthetik a jövőben.

Az Agresszorok Kávéházában a szereplők asztalhoz ülésétől alig egy órának kellett eltelnie, hogy Godwin-törvénye berobbanjon. „Adolf Hitler szerette Wagnert, ezért Wagner is náci?” – kérdezte Bayer Zsolt az éppen őt támadó ellenfele logikájának minősítésére, beteljesítve a párbeszédalapú kommunikáció axiómává váló törvényét.

Ettől kezdve viszont a vita egyfajta Godwin-körré alakult számomra. Mindenki csak reprodukálta a saját álláspontjait, de legalább azzal az alapállással, hogy az agresszió nem jó a köznyelvnek. Magyarázta a magáét, és ugyanolyannak, vagy súlyosabbnak tartotta a másikét.

Persze a média ilyenkor mindig győztesért és vesztesért kiált! Csakhogy ehhez mindenki más-más pontozási rendszert alkalmaz, s így az „Isten óvjon, Zsolti” feliratot Bayer feje fölé tartó néni csakis Bayer győzelmét tudja látni, míg az ellenzéki bloggervilág csakis Bayer elbukását, ellentmondásait, és részleges vagy teljes vereségét láttatja. Ez a Godwin törvénye mentén párbeszédet folytatók világa.

De ha ettől eltávolodunk, akkor a pontozást elvégezhetjük annak mentén is, hogy mindenkit a vitában részt vevő pozíciója és célja alapján értékelünk.

A TASZ és a civilek célja az volt, hogy Bayert szembesítsék azzal, hogy lehet-e ilyen durva álláspontokat, véleményeket képviselni a médiában. Bayer célja pedig az volt, hogy rávilágítson, az ő kipécézése a verbális agressziót elkövetők közül nem tisztességes, és bizony üljön ott mellette mindenki, aki nála még durvább és ocsmányabb módon járul hozzá a köznyelv romlásához és a verbális agresszió terjedéséhez.

Ha ennek alapján értékelünk, akkor azt mondhatnám, hogy látszólag win-win, vagyis győztes-győztes helyzet jött létre. Nem tartalmi szempontból, hanem az esemény üzenete szempontjából. Abból a szempontból, hogy eltérő univerzumokat képviselők ültek egy asztalhoz és egy alappremisszában egyetértettek: mindenkinek egyforma  felelőssége van a verbális agresszió terjedése tekintetében és nincs különbség a Parlamentből kirángatott képviselők és a Parlamentből kirángatott civilek víziói között. Ez már eredmény! Nem nagy, de az.

A baj az, ha a kávézók a maguk táborába visszavonulva nem a konklúziók levonásán gondolkodnak felelős értelmiségiként, hanem boldogan fogadják a maguk táborának hangos gratulációit és ünneplik a zajos győzelmüket.

Félek, a Godwin-kör vitája után nagyjából ezt történt minden oldalon. És néhány nap után mindenki kemény katonaként vonul vissza „Tay világába”.

„Tay” volt az a mesterséges intelligencia által vezérelt tinilányprofil, amelyet 2016 március 24-én élesített a Microsoft, hogy párbeszédekben keressen kapcsolatokat és szórakoztasson a közösségi portálokon. Másnap Tayt a cég rendkívüli döntése alapján lekapcsolták, és azóta sem utolérhető.

Tay világhálós nyelvi és kommunikációs tanulásának eredményeként alig 24 óra alatt egy vulgáris, radikális Trump-párti és igen agresszív profil lett, ocsmányan támadva a vele egyet nem értőket. És természetesen néhány óra alatt beteljesítette Godwin törvényét, a reductio ad Hitlerumot.

Tay tőlünk tanult. És különösen azoktól, akik idehaza Godwin-körként találkoztak az Agresszorok Kávéházában. Csakhogy Tayjel ellentétben őket csak saját maguk tudják lekapcsolni.