Jelenlegi hely

Alt-Right: az amerikai média aktuális mumusa


Gazdag István
Gazdag István képe

Alternatív Jobboldal (Alt-Right) néven egy új politikai irányzat bontakozott ki a nagyon kemény amerikai elnökválasztás kampányidőszakában, amely marginális létére is elég aggasztónak tűnik ahhoz, hogy a keleti parti elitek családi lapja, a The New York Times hosszabb cikkben foglalkozzon vele. (What the Alt-Right Really Means, nytimes.com, 2016. december 2.) Ezt a jelenleg még hagyományos politikai struktúra nélküli mozgalmat először Clintonné juttatta – nyilván akarata ellenére – a reflektorfénybe, amikor az egyik augusztusi beszédében azzal vádolta meg republikánus riválisát, hogy „kihasználja a fehér felsőbbrendűség ezen új formáját”.

Az irányzat egyik vezéralakja, Richard Spencer nem is igen hagy kétséget hitvallásukat illetően: „Nem arra vagyunk szánva, hogy szégyenben, gyöngeségben és gyalázatban éljünk. Nem arra lettünk szánva, hogy erkölcsi jóváhagyást kolduljunk a legalávalóbb lényektől, akik valaha benépesítették a Földet.” (Hogy a „legalávalóbb lények” kitétel vajon kikre vonatkozhat, ennek megfejtéséhez mindenki vegye igénybe a saját fantáziáját.)

A Times ezt a „fehér nacionalista” irányzatot a gonzó újságírás hagyományaihoz híven, tehát teljesen önkényesen összeboronálja azzal a Steve Bannonnal, aki az amerikai viszonylatban szélsőjobboldalinak elkönyvelt, Európából nézve viszont legfeljebb csak ókonzervatívnak minősíthető – egyébként pedig „az USA-ban született, de Izraelben kitalált” – Breitbart News hírportál vezetőjeként lett Donald Trump kampányfőnöke, majd a győzelem után a megválasztott elnök fehér házi főtanácsadója.

Anélkül, hogy feltétel nélküli hívei lettek volna, a kampány alatt az Alt-Right szimpatizánsai támogatták Trump minden populista vagy állítólagos rasszista megnyilatkozását. Amikor ugyanis azt ígérte, hogy „ismét naggyá teszi Amerikát”, a retorikája mögött egyfajta rejtett üzenetet véltek felfedezni, konkrétan az Amerikát egykor felépítő, az utóbbi évtizedek agresszív multikulturalizmusa miatt azonban egyre inkább teret vesztő fehér népesség regenerálására vonatkozó kódolt szándékot. A Times elemzéséből kiderül, hogy a rendszer igencsak rossz szemmel nézi a „fehér büszkeség” felbukkanását, miután szisztematikusan magasztalta és feltüzelte a különböző faji, etnikai és szexuális kisebbségek (négerek, latinók, homoszexuálisok, transzneműek, feministák stb.) markáns, sőt provokatív öntudatra ébredését.

Számszerűen és választói súlyukat tekintve a fehér nacionalisták ugyan keveset számítottak Trump győzelmében, a választási kampány tematizálásban és eldurvulásában viszont annál nagyobb szerepük volt. A szeptemberi és októberi internetes médiacsatákban ugyanis a frontvonalon küzdve egy emberként rontottak rá „kiválasztottjuk” ideológiai ellenfeleire, és így újabb érvet szolgáltattak a demokrata párt és értelmiségi holdudvara számára a republikánus elnökjelölt démonizálásához. Annál is inkább, mert a fősodratú média által jobbára csak „bevándorlásellenes, muszlimellenes, etnonacionalista provokatőröknek” titulált Alt-Right-aktivistáktól, akiknek Bannon a Breitbartnál úgymond „internetes mennyországot teremtett”, egyáltalán nem áll távol az USA-ban legrettenetesebb gondolatbűnnek számító antiszemitizmus sem. Ennek egyik gyakorlati példájaként a Trumppal szemben szerintük elfogult zsidó újságírók leleplezésére a közösségi oldalakon – horribile dictu! – hármas zárójelbe teszik az illetők (((nevét))) a régebbi korokban a zsidók azonosítására szolgáló sárga csillag online megfelelőjeként.

Az Alt-Right mint gondolatirányzat sokszínűségét mutatja, hogy Spenceren kívül a legfőbb prominensei közé tartozik David Duke, a „fehér fajvédelem” világszerte ismert veteránja, a Ku Klux Klan volt vezetője, aki a The Forward zsidó hetilap szerint „kikövezte az utat” számára; a filoszemita és Izrael-barát Jared Taylor, az American Renaissance magazin kiadója; Kevin MacDonald, a Kaliforniai Állami Egyetem nyugalmazott pszichológiatanára, akinek „a zsidó befolyásról írt trilógiája a mozgalom sarokköve”; valamint Andrew Anglin, a neonáci The Daily Stormer hírportál szerkesztője. Ez utóbbi a hasonszőrű fiatalokból álló „trollhadserege” élén a politikai aktivizmus avantgárd formáját űzve, eddig sohasem tapasztalt mértékben fokozta az általuk kipécézett politikusok, közszereplők és újságírók zaklató üzenetekkel és lejárató mémekkel történő szőnyegbombázását. Nyilván rájuk célzott a Times, amikor azt írta, hogy „az Alt-Right fő eszközévé a trollkodás vált”, és ennek köszönheti a The Daily Stormer is rohamosan növekvő olvasótáborát, látogatottságban már olyan egykori nagyágyúkat is maga mögé utasítva, mint a The Weekly Standard, az amerikai neokonok szócsöve.

Ahogyan várható volt, megválasztását követően Trump sietett elhatárolódni az Alt-Righttól, kijelentve, hogy nem akarja „felvillanyozni a csoportot”. Ezzel ugyan kissé már elkésett, azt viszont nyilvánvalóvá tette, hogy opportunista (vagy ha úgy tetszik, pragmatikus) politikusként a saját célja, vagyis a választási győzelem érdekében képes volt fel- és kihasználni e mindeddig rejtőzködő és az uralkodó antirasszista ideológia által sokáig elfojtott közeg frusztrációit is. Spencer szerint Trump győzelme mindenképpen „az első lépés egy identitárius politika felé az euroamerikaiak javára”, amely kifejezés az ideológiai megbélyegzés kockázata nélkül használható az „afroamerikai” pandantjaként.

Noha az Alt-Right statisztikailag még elhanyagolható tényező, ugyanakkor az amerikai fehér népesség faji öntudatra ébredésének az előhírnöke, amely szervezett erőként mindeddig nem létezett, lassanként azonban kezdi felismerni, hogy veszélyben van az identitása, sőt hosszabb távon a puszta léte is. Márpedig ennek a folyamatnak Donald Trump a katalizátora, akár tetszik neki, akár nem. A Times mint a rendszer globális főpropagandistája persze a demokráciával szembeni fenyegetésként értékeli a fehér nacionalizmus erősödését, miután évtizedek óta fáradhatatlanul népszerűsíti a multikulturális, következésképpen multirasszista társadalmat. Most azonban, úgy tűnik, az USA-ban eljött az ideje annak, hogy a feketék, spanyol ajkúak és zsidók mintájára a fehérek is „cselekvő kisebbségként” szerveződjenek – túlélésük biztosítása végett. Az Alt-Right ehhez a törekvéshez szolgáltat szellemi muníciót.