A cukiság utolsó bástyája

Az ember lassan már szánakozva tekint Vona Gáborra. Javasolhatnak ugyanis bármit a politikai tanácsadók és más kommunikációs guruk, egy 10-15 százalékon álló párt elnöke, ha van némi kapcsolata a valósággal, nem mond például olyat, hogy „én vagyok a demokrácia utolsó bástyája Magyarországon”, mint tette azt Vona a Die Presse című osztrák lapnak adott, karácsony után megjelent interjújában.

Az ominózus mondattal persze sok probléma van, kezdve azzal, hogy az Utolsó Bástya hat évvel ezelőtt még azt mondta a Jobbikról, „nem vagyunk kommunisták, nem vagyunk fasiszták, nem vagyunk nemzetiszocialisták, de demokraták sem vagyunk”, ám most tekintsünk el ettől az apróságtól. Vona Die Pressében megjelent mondata leginkább azért megmosolyogtató, mert hiába vette el pártja lelkét, lökte félre korábbi harcostársait és alázkodik meg időről időre ballib körökben, a nagy cukisodással kicsit sem tudta növelni a Jobbik támogatottságát. Sőt, ha az úgynevezett baloldali-liberális pártokat nem vezetnék még nála is szánalmasabb figurák, már a második hely is erősen veszélyben lenne a tavaszi választásokon – a ballib teszetoszaságnak hála, most azért még van esélye erre.

Ám Vona Gábor nem hagyja, hogy összezavarják a tények, ő ugyanis meg van győződve saját nagyszerűségéről, ami egyébként nemcsak az iménti mondatból, de Havas Henrik róla írott könyvéből is világosan kiderül.

„Amikor néhány hónapja Havas Henrik azt üzente, hogy izgalmasnak és érdekesnek találja a körülöttem zajló folyamatokat, és erről könyvet szeretne írni, akkor meg kellett volna lepődnöm. De nem lepődtem meg. Nem azért, mert ennek bármi előjele lett volna, hanem azért, mert ha én lennék Havas Henrik, én is Vona Gáborról írtam volna könyvet” – fogalmaz szerénytelenül rögtön az előszóban.

Később aztán kiderül, középiskolás korában érezte először, hogy „jó” a lányoknál: „volt egy olyan időszak, amikor – összeszámoltam – nyolc lány pozitív érdeklődéséről tudtam”. Iskolai tanulmányai kapcsán pedig elmondja: „éreztem és tudtam, hogy okos vagyok, rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, nyertem tanulmányi versenyeket, tehát látszott, valamire képes vagyok”.

Ebből a határtalan önbizalomból logikusan következik, hogy ma már úgy gondol magára, mint Orbán Viktor egyetlen kihívójára. Amiről a Havas-könyvben így beszél:

„Én készen állok arra, hogy legyőzzem Orbán Viktort. Ezt szeretném ma átadni, és nem is csak szavakkal, de… mondjuk úgy, hogy a kiállásommal is. (…) 2018-ban tehát győzni fogunk! Azért, mert erre egyedül mi vagyunk képesek.” Egy másik fejezetben visszatér saját alkalmasságára: „Először a környezetemet kellett meg­győznöm arról, hogy képes vagyok legyőzni Orbán Viktort. Ehhez egy személyben kell megtestesíteni Bismarckot és Assisi Szent Ferencet, vagyis a harcos államszervezőt és a szeretet emberét.”

Az is szóba kerül, hogy szerinte Orbán Viktor fél tőle, mégpedig azért, mert ő fiatalabb a miniszterelnöknél. „Már ez önmagában frusztrálja. Azt hiszem, Orbán meglehetősen hiú, aki nehezen dolgozza fel a korkülönbséget, és külön idegesíti, hogy miközben én fitt vagyok, ő fáradt.”

És mivel a jelek szerint Vona lényegében tökéletesnek látja magát – hiszen okos, jó a lányoknál, fitt, izgalmas, érdekes és így tovább –, ezért könnyű arról meggyőzni: ő az „utolsó bástya”, aki egyedüliként képes Orbán Viktor legyőzésére. És az sem zavarja, ha ehhez mindössze annyit kell tennie, hogy félrelöki volt barátait, és szinte mindenről gyökeresen mást mond, mint korábban.

Ő, aki korábban gárdamellényben pózolt és a Betyársereggel kötött szövetséget, ma már teljes nyugalommal mondja azt, hogy „a politológiai koordináta-rendszer szerint baloldali Schiffer Andráshoz sokkal közelebb állok, mint a jobboldalon levő Orbán Viktorhoz”, és beszél arról, hogy szerinte a „XXI. századi” LMP-vel és Momentummal „normális politikai légkört lehet teremteni”. Ő, aki 2010-ben még azt mondta, hogy „a könyökemen (sic!) jön ki a holokauszt”, míg a Fidesz narancsos logója kapcsán jaffát emlegetett, nem érzi furcsának, hogy manapság levelet küld a hazai zsidó szervezeteknek hanuka alkalmából. Ő, aki egy EU-ellenes pártot vezetett, és akinek vezetőtársa néhány esztendeje még uniós zászlót égetett, ma már nyugodt szívvel kampányol a „bérunióval”, hiába járna az a nemzetállami hatáskörök csökkenésével. És a sor még folytatható lenne…

Nem volt még annyira régen Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége, hogy elfeledkezzünk arról, milyen az, amikor egy saját tökéletességéről meggyőződött, hataloméhes politikus lesz az ország vezetője. Ezért nagy szerencse, hogy a Cukiság Utolsó Bástyájának erre jelen állás szerint nincs esélye.

Lapszám: