Egy multikulturális birodalom – és minden birodalom lényegénél fogva multikulturális – létalapja területek meghódítása és népességeik áttelepítése az ellenőrzésük végett. Most éppen ez történik az Európai Unióban. Gyarmatosokat kell hozni a csökönyösködő és kihalófélben lévő őshonosok lecserélésére, mert mint azt Madison Grant, a fajhigiénia és az eugenizmus egyik prófétája már száz évvel ezelőtt megjegyezte, a „felülről” szervezett bevándorlás elnyomja a meghódított területek bennszülötteinek gyermekvállalási hajlandóságát. Az ún. WASP (fehér-angolszász-protestáns) populáció így kezdett teret veszíteni Észak-Amerikában a XIX. század végén, többek között Kipling is ezt panaszolta a levelezésében. Persze nem fogunk krokodilkönnyeket hullajtani a WASP-ért, amely az indiánokat cserélte le korábban, és a sorsa csupán azt példázza, hogy a népességcsere egy állandó, de ritkán természetes jelenség, és a történelem folyamán majdnem mindig politikai célzatú volt. A taktika változatlan, mert a népességcsere ugyan fizikai jellegű, a kivitelezése azonban lelki megrázkódtatások, érzelmi „kódzavarások” és mentális átprogramozások egész sorozatával jár.

Alexis de Tocqueville írta az indiánok kapcsán: „Meggyöngítve az észak-amerikai indiánok között a haza érzését, szétszórva a családjaikat, elhomályosítva a hagyományaikat, megszakítva az emlékek láncolatát, megváltoztatva az összes szokásukat és mértéktelenül felnagyítva a szükségleteket, az európai zsarnokság szervezetlenebbé és civilizálatlanabbá tette őket, mint amilyenek már voltak.”

Ugyanezt a módszert egyébként maguk az indiánok is alkalmazták egymás között az európai gyarmatosítás előtt, amint azt az inka birodalom úgynevezett mitmakuna-rendszere bizonyítja, amelynek keretében egész népcsoportokat telepítettek át eredeti lakhelyeikről azzal az elsődleges politikai és stratégiai céllal, hogy megosszák azokat a populációkat, amelyekről azt feltételezték, hogy fenyegetést jelentenek a birodalom uralkodó rétegére nézve. Ezek az áttelepítések csökkentették a különböző etnikumok súlyát, és ily módon gyöngítették az ellenállás lehetőségét.

Tocqueville valószínűleg nem ismerte az inka eljárást, ahogyan feltételezhetően Machiavelli sem, az itáliai reneszánsz firenzei spiritus rectora mindazonáltal általános igazságokat fogalmazott meg a birodalomépítés gyakorlatával kapcsolatban egészen máig tartó érvénnyel: „Ámbár a nyelvükben, szokásaikban és államrendjükben különböző tartományok elfoglalása bajjal jár, s nagy szerencse, erő és furfang szükségeltetnek megtartásukhoz, egyfajta hatásos orvoslása mindennek, ha a hódító a tartományban megtelepedik, s ezáltal a birtoklást tartóssá és biztonságossá teszi. (…) Telepesek az uralkodónak pénzbe nem kerülnek, költség nélkül vagy csak kicsiny kiadással küldi és tartja ott őket, s ilyenképpen csak azokat éri sérelem, akiktől elveszi házukat és földjeiket, hogy az új lakosoknak adja, ezek pedig a népességnek csak kis részét teszik. Valamint ezek, akiket így megsértett, soha nem lehetnek ártalmára, hiszen szegények és szétszórtak, a többiek pedig, egyrészt nem esvén rajtuk sérelem, meg kell hogy nyugodjanak, másrészt minden vétségtől óvakodniuk kell, nehogy őket is, mint azokat, megfosszák birtokaiktól.”

A kozmopolita establishment gyakorlatilag ugyanezen séma alapján szalámizza le Nyugat-Európa őshonos népességét és telepít a nyakára egyre nagyobb arányban harmadik világbeli telepeseket, miközben a bennszülöttek lényegében zokszó nélkül tűrik a lecserélésüket – gyávaságból, nemtörődömségből vagy egyszerűen csak butaságból.

A folyamat mértékéről csak halvány fogalmaink vannak, mert a statisztikákat módszeresen meghamisítják, de a hivatalos adatok is éppen eléggé riasztóak. Dániában például a bevándorló anyáktól született csecsemők aránya drámai mértékben nőtt az utóbbi évtizedben, olyannyira, hogy az észak-európai országban tavaly minden ötödik gyerek harmadik világbeli (főleg szíriai és török) bevándorlók ivadékaként látta meg a napvilágot. („One in five” danish newborns has foreign heritage, syrians largest group, breitbart.com, 2017. március 22.) Ennél is katasztrofálisabb a helyzet Angliában és Walesben, ahol 2016-ban az újszülöttek csaknem egyharmada az Egyesült Királyságon kívül született anyától származik. Ráadásul a színes bőrű újszülöttek aránya nyilván még ennél is nagyobb, az angol statisztikai hivatal ugyanis a már Britanniában született, harmadik világbeli bevándorló szülőket automatikusan a britek közé sorolja, tekintet nélkül a fajukra. Közben egyre többen vitatják a bevándorláspárti lobbi egyik leghangzatosabb lózungját, miszerint a tömeges bevándorlás életképes módszer az aktív, illetve a nyugdíjas korosztály közötti 4:1-es, úgynevezett függőségi arányszám fenntartására. A brit belügyminisztérium egyik jelentése szerint „a bevándorlás hatását a népességöregedés csökkentésében széles körben csekélynek tartják, mert a bevándorlók is öregszenek”. Ennek ellenére a bevándorláspárti lobbi 2050-ig 60 millió bevándorló importjával 136 millióra szándékozik növelni az Egyesült Királyság népességét. (England: mothers born abroad now account for 28.2 per cent of births, breitbart.com, 2017. július 19.)

Natura abhorret vacuum, Afrika azonban a bevándorláspárti lobbi asszisztálásával gondoskodik az Európában keletkezett népességűr kitöltéséről. Az 50-es években Nigéria népessége kisebb volt, mint Franciaországé, ma nagyobb, mint Franciaországé, Spanyolországé és Németországé együttesen; Kenya népessége kisebb volt, mint Belgiumé, ma nagyobb, mint Belgiumé, Hollandiáé, Svédországé, Norvégiáé és Finnországé együttvéve; Etiópia népessége kisebb volt, mint Romániáé, ma nagyobb, mint Romániáé, Magyarországé, Lengyelországé, Szerbiáé, Bulgáriáé, Szlovákiáé és Csehországé összesen. Az 50-es években három és félszer annyi fehér élt a Földön, mint ahány indiai, ma csaknem másfélszer annyi indiai, mint ahány fehér. A második világháború végén az európai népek tették ki a világnépesség egyharmadát, ma kevesebb mint a 8 százalékát. Jelenleg a szülőképes korú nők kevesebb mint 2 százaléka fehér. Alea iacta est. Hosszú távon a fehéreknek befellegzett.