Napjaink globalizált környezetében a fejlett világ valamennyi országában hódítanak a divatos angol kifejezések. Itthon már a 90-es években az volt a menő, akinek „menedzser” szerepelt a névjegykártyáján, később megjelentek a „CEO-k”, majd mindenki „meetingekre” kezdett járni. A magam részéről mindig is károsnak tartottam nyelvünk ezen szolgai átalakítását, de sajnos be kell látnom, hogy bizonyos esetekben egyszerűen nincs jobb megoldás. Példának okáért, amit egyes ellenzéki sajtóorgánumok műveltek a Magyarországon menedékjogot nyert macedón exminiszterelnök ügyében, az sokkal több, mint egyszerű hírhamisítás. Ebbe a hagyományos kategóriába tartozott például anno a Népszabadság kamu „Teller-levele”: egy adott sajtóorgánum a hírverés érdekében teljes hazugságot közöl, majd lebukik, kanosszát jár, és az élet megy tovább. A Gruevszki-ügy ennél sokkal súlyosabb, nincs rá jobb kifejezésünk, mint a „fake news”. Ellentétben ugyanis a sohasem létező Teller-levéllel, itt egy valódi ügy köré tudatosan szőtték a hazugságokat, a motiváció pedig több volt az eladott példányszám vagy a kattintások számának növelésénél.

Fotó: MTI Archív

Mi is történt pontosan? Még az ügy alapvető körülményeivel sem voltunk tisztában, amikor a jól értesült ellenzéki orgánumok tényként közölték, hogy „Gruevszki Orbán házában lakik”; meg azt is, hogy „egy méregdrága belvárosi hotelben bérel lakosztályt”. Aztán napvilágot látott, hogy „női ruhában szökött ki Macedóniából”, de volt olyan verzió is, hogy „egy tavat átúszva szökött meg”, a lényeg persze, hogy „a magyar szolgálatok szöktették meg”. A baj nem pusztán az, hogy a jól értesült orgánumok egymásnak is ellentmondó hazugságokat közöltek tényként, hanem hogy az ezeket jegyző újságírók túlnyomó része egy nappal korábban azt sem tudta, hogy ki az a Gruevszki, egy vaktérképen pedig a mai napig nem tudná megmutatni Macedóniát.

Ha valaha vették volna a fáradságot, hogy esetleg tájékozódnak az ügy alapvető körülményeiről, biztosan feltették volna a kérdést, hogyan lett „köztörvényes bűnöző” a néhány éve még fél Európa által ünnepelt Gruevszkiből. Történt ugyanis, hogy a Soros-szervezetek és az albán kisebbség koprodukciójában polgárháborús helyzetbe taszított ország miniszterelnöke beszereztetett magának egy páncélozott Mercedest, melyet utána magáncélra is használt. Ez az a híres „köztörvényes bűncselekmény”, amely miatt Gruevszkire két év letöltendő börtönt szabott ki a messze földön híres macedón igazságszolgáltatás. Az, hogy indokolt-e egy páncélozott autó a miniszterelnöknek, aki egy olyan országot vezet, ahol a zavargások során több rendőrt ölnek meg, mint nálunk a rendszerváltás óta összesen, nem is kérdés. Mint ahogy az sem, hogy egy regnáló miniszterelnök nem tudja magáncélra használni a közpénzből vett autót, ha annak éppen az a célja, hogy őt megvédje. A miniszterelnököknek ugyanis – legyen szó bármelyik ország vezetőjéről – nemcsak munkába menet jár védelem, sőt nem is csak munka közben, hanem a nap 24 órájában, állandóan.

Mi volt tehát Gruevszki igazi bűne? Az, hogy tőle indult el a Stop Soros kampány, ő volt az első politikai vezető, aki felismerte, hogy az amerikai milliárdos által finanszírozott NGO-k tulajdonképpen országa elveszejtésén dolgoznak, ezért tenni kell ellenük. Ő volt az, aki felismerte, hogy Görögország nem képes megfékezni az illegális migrációt, ezért neki kell kerítést építenie a bevándorlók megállítására. Azt persze már első kézből tudhatjuk, hogy az efféle politikai intézkedések igencsak kiverik a biztosítékot az emberi jogi fundamentalizmus feltétlen híveinél nyugaton és keleten egyaránt. Nálunk azért nem játszódhat le hasonló eseménysorozat, mert a magyar politikai rendszer stabil. De mi a helyzet egy olyan országban, ahol a lakosság egyharmada albán, és ráadásul a politika egyik fele kifejezetten arra játszik, hogy felheccelje őket?

Érdekes, hogy azoknak, akik most Magyarországot bírálják, amiért Gruevszki menekültstátuszt kapott, eddig az volt a bajuk, hogy nálunk minden kérelmet elutasítanak. Az ő felfogásukban, ha Sorosék hoznak valakit, annak alanyi jogon jár a védelem, ha viszont Sorosék miatt kell menekülnie valakinek, akkor kizárt, hogy védelmet kaphasson. És persze hirtelen az összes ellenzéki újságíróból jogász lett, az a fajta ráadásul, aki ismeri a menekültügyi eljárás csínját-bínját. Mert azt mindenki tényként írta le, hogy Gruevszki ügyét biztosan a tranzitzónában kellett volna elbírálni: hiszen tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben „nem lehet” alkalmazni azt a rendelkezést, amelynek értelmében a kivételes megítélés alá esők ügyét nem ott bírálják el. Arra persze senki sem vette a fáradságot, hogy megnézze a vonatkozó jogszabályt, amelyben a „nem lehet” fordulat helyett a „nem kell” szerepel, ami a magyar nyelv szabályai szerint annyit tesz: lehet, de nem kötelező.

Ugyanilyen visszatérő toposz, hogy Gruevszki törvénytelenül kapott menekültstátuszt, hiszen Macedónia biztonságos ország a kormány szerint. Ezzel kapcsolatban rögzítsük, hogy a Macedóniát biztonságos országként nevesítő kormányrendelet mögött az a vélelem áll, hogy például egy Szíriából a háború elől menekülő ember életét és szabadságát Macedóniában már nem fenyegeti veszély, ezért semmi sem indokolja, hogy tovább meneküljön. Ennek semmi köze Gruevszki ügyéhez. Félreértés, hogy egy hazájából elüldözött, korábban tíz évig miniszterelnökként regnáló politikus ugyanolyan megítélés alá esne, mint az Európába idegen kultúrából érkező bevándorlók milliói. Gondoljunk csak például Carles Puigdemont katalán exminiszterelnökre, aki számára a Spanyolországba történő utazás a legkevésbé sem lenne biztonságos, míg a világ minden pontjáról érkező turisták millióinak semmitől sem kell tartaniuk. Igaz, ők nem is szerveztek népszavazást Katalónia elszakadásáról.

Végezetül pedig rögzítsük: azok a jogszabályok, amelyek a menedékjogot szabályozzák, akár nemzetközi, akár tagállami szinten, azokat az eseteket rögzítik, amikor egy államnak akár akarata ellenére is védelemben kell részesítenie bizonyos személyeket. Semmi sem zárja ki, hogy egy állam ezen eseteken felül is befogadjon – akár pusztán politikai alapon – olyanokat, akiket arra érdemesnek tart. Legutóbbi példa erre a fent említett katalán exminiszterelnök, de aligha találnánk olyan nyugat-európai országot, amelyiknek ne lenne meg a saját Puigdemontja. Önök szerint miért maradt el a hatalmas nemzetközi felháborodás?

Gruevszki esetében viszont még csak nem is erről van szó: a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal arra a következtetésre jutott, hogy a volt macedón kormányfőre – visszatérése esetén – olyan büntetőeljárás várna otthon, amely nem felel meg a tisztességes eljárás követelményeinek. A magyar hatóság ráadásul egyáltalán nincs egyedül ezzel a véleménnyel: legutóbb például a görög legfelsőbb bíróság mondta ki, hogy két, Görögországban lévő, Gruevszki alatt magas tisztséget betöltő egykori hivatalnokot nem lehet kiadni Macedóniának, mert koncepciós eljárás várna rájuk otthon.

A tények, a jogszabályok és az észérvek azonban mit sem számítanak a magyarországi „független újságírás utolsó bástyáinak”. Számukra a hírhamisítás eddig is napi rutin volt, ami pedig most jön, az a fake news: félre a józan ésszel, félre az etikai szabályokkal, hiszen a cél szentesíti az eszközt!