Sinka István (1897–1969) társadalmi balladája a hárommillió koldus Magyarországát szedte rímbe. A pöffeszkedő nagybirtok: grófi hatalmasságok, jöttment bérlők, földnélküli falusiak és kósza pásztorok félfeudális világát. Ahogy Oláh György író-publicista (1902–1981) híres szociográfiájából ismerjük a huszadik század első harmadát. Sinka István, a népi költő klasszikus értük szállott harcba: a kisemmizett földművesekért. A Fekete bojtárként emlegetett poéta a Magyar Élet című havilap 1939. februári számában így fogalmazott: „…a kishaszonbérletekhez juttatottaknak nem lesz tulajdona a föld, s így a kisparaszt individuum természeténél fogva mindig a levegőben lógónak érzi magát, (…) hogy a függőség érzete ránehezedik a mindenkori kormányhatalommal szemben. Ez pedig nem földbirtok- vagy nemzetpolitika, hanem – pártpolitika… A magyar parasztság nem bérlője akar lenni ennek a földnek, hanem a tulajdonosa! Mi nagyon jól tudjuk, hogy elkövetkezhetnek olyan történelmi idők is, mikor a bérlőt a bérbeadóval együtt elfújhatja valami számum, de azt, akié a föld: a jogos, örök tulajdonost, soha.” Nem először citálom Sinka István cikkét. Talán nem is utoljára, mert röviden és velősen összefoglalta azt a történelmi törekvést, amit a 2010-ben kormányra került nemzeti kabinet példának tekint.

A parasztság jobb sorsáért küzdő népi mozgalom ihlette tehát az Orbán-kormány birtokpolitikáját. Terv született a kisgazdák és agrár-középosztálybeliek megerősítésére. A posztkommunista nagyüzemek szinte kizárólagos uralma véget ért. A családi vállalkozásoknak segítő elképzelést A „Földet a gazdáknak!” Program váltotta valóra. A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) nagyszabású állami földértékesítései 2015 októbere és 2016 augusztusa között zajlottak. A közel 290 ezer hektár meghirdetett földterület mintegy 70 százaléka talált gazdára. 195 ezer hektárt értékesített az állam hektáronként 1,4 millió forintos átlagáron, mely a 2015. évi országos termőföld átlag­árnak közel a duplája. Az árveréseken és a 3 hektárnál kisebb földek nyilvános pályázaton történt értékesítése során mintegy 30 ezer földműves szerzett földtulajdont, tájékoztatott Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár.

Bizarr módon éppen a mamutbirtokpárti baloldal oligarcházta a kisbirtokos földműveseket. Rákosista kuláküldözést idéző kampányt folytattak a vidéki gazdálkodók ellen. Ez a Magyar Szocialista Párthoz kötődő nagybirtokosok utóvédharca volt csupán. Az alaptalan vádakat azonban cáfolják tények. A földárveréseken részt vevő személyek átlagosan 2 darab ingatlant vásároltak. A vevők 65 százaléka 50 hektár alatt, 50 százaléka pedig 20 hektár alatt jutott birtoktesthez, és mindössze 9 százaléka gyarapodott 100 hektár feletti területtel.

A Döbrögi-baloldal lódításindexét a Lehet Más a Politika (LMP) néha túlszárnyalta. Ahogy mondani szokás: az kiabál, akinek a háza ég. Sallai Róbert Benedek, az ökoliberális párt parlamenti képviselője a kormány földprogramjának haszonélvezőjeként ágált az agrártárca ellen. A Kishantosi Vidékfejlesztési Központként emlegetett Kft. érdekében is csatárláncba állott a Greenpeace nevű szervezettel karöltve. Sallai sok sallert kapott már, de a legutóbbiba rendesen beleszaladtak szövetségesei is. A kishantosi földek ügyében hozott döntésével az Alkotmánybíróság ugyanis egyértelművé tette: a nemzeti tulajdonú földterületek hasznosítása nem sérti az Alaptörvényt, tehát, az állami földhaszonbérleti pályázati rendszer teljes mértékben jogszerű volt.

Az Alkotmánybíróságnak a Fővárosi Törvényszék bírái által rekordidő, kevesebb, mint 10 perc alatt megalkotott 9 oldalas végzésről kellett döntenie. Ezt a végzést, amelyben a törvényszék megkérdőjelezte a teljes állami földhaszonbérleti pályázati rendszer alkotmányosságát, minden elemében elutasította az Alkotmánybíróság. De nem akarják tudomásul venni a döntést, pedig huszonegy éven át használhatták a kishantosi cég emberei az állami területeket.

Talán a több mint két évtized alatt megfeledkeztek arról, hogy állami területen gazdálkodnak. Nem fogták fel, hogy a nemzeti tulajdonú földek sorsáról az állam dönt. És az állam most a kisgazdáknak kedvez: a kishantosi területeket így több helyi gazda haszonbérletére bízta. Nem egy nagyobb birtokon gazdálkodó vállalkozás, hanem több család és egy oktatási intézmény gyarapodását szolgálják. A balliberális politika kevésbé lélekemelő, mint az epikus irodalmi műfaj. Balladai homályba vész Sallai Róbert Benedek túrkevei szélmalomharca is. Úgy tűnik, a műemlékvédelem terén sem alkotott maradandót. Az egyik hozzá köthető cég ugyanis úgy újította fel a város értékes építészeti örökségét, hogy az néhány esztendő után összedőlt. Az agrártárca háttérintézménye feljelentést is tett az ügyben.

A baloldal és jobboldal nem egy malomban őröl, az biztos. És hát ne feledkezünk meg arról, hogy miközben sározta a birtokreformot, ma is pályázott állami területekre. Nem is kevésre. Korunk Sallaija jól boldogul a földeken, nem úgy, mint Sinka István tengődő hazátlanja. Mégis cudarul perlekedik, mégis gorombán szájal.

Amíg az LMP mondvacsinált problémák papírgalacsinjaival dobálódzik, a magyar agrárium szépen fejlődik. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter mondta, kiváló évet zár a mezőgazdaság, 2016 a rekordok sorozatával büszkélkedhet. Huszonegy százalékkal nőtt a mezőgazdaság teljesítménye a harmadik negyedéves adatok szerint, s így az ágazat a gazdaság erősödésének egyik motorja lett. Ezt az eredményt nehéz körülmények között érte el a mezőgazdaság, hiszen nagyon alacsonyak az árak, emellett idén tej- és sertéspiaci válság is sújtja az országot. Ennek ellenére az ágazat képes volt többet termelni. Nyolcezer fővel nőtt a foglalkoztatottság is. A mezőgazdaság tehát 2010 óta évről évre izmosodik.