Jelenlegi hely

Kismilla


Bencsik Gábor
Bencsik Gábor képe

Minden küzdelem első aranyszabálya: soha ne becsüld le az ellenfelet. Minthogy a politika lételeme a cselekvésre való felhatalmazásért folyó küzdelem, ez a politika első aranyszabálya is. Aki figyelmen kívül hagyja, biztosan rajtaveszt.

A hazai politikai középjobb, név szerint a Fidesz–KDNP pártszövetség a Momentum Mozgalom személyében az eddigiek mellé új ellenfelet kapott. A legnagyobb hibát követné el, ha lebecsülné. Ha valakinek eddig nem tűnt volna fel, hamarosan annak is nyilvánvaló lesz: itt most jelentős erők bukkantak fel, hogy az eddig egylövetű, a figyelemfelkeltésben viszont rendkívül sikeres ifjúsági szervezetből ütőképes politikai erőt, a jobboldallal szemben esélyes kihívót kovácsoljanak.

Innen egy sor végiggondolandó kérdés következik.

A MoMo tagsága akar-e ellenállni ezeknek a befolyásolási törekvéseknek, és ha igen, képes lesz-e rá?

Ha elfogadja a pénzt és vele a befolyásolást (akárki akármit mond, a kettő együtt jár), milyen pozícióba kerül? Ebből lesz az új SZDSZ? Vagy valami más? Sikerül-e bejutniuk 2018-ban a parlamentbe? Ha nem, kibírnak-e négy évet „kenyéren és vízen”, pénz és cselekvési lehetőség nélkül?

Ha az új versenyző nem fogad el semmilyen külső befolyásolási törekvést, így aztán pénze sem lesz, tud-e olyan kampányt csinálni, ami beviszi a parlamentbe? Ha nem – lásd 2. kérdés utolsó mondatát.

A párttá alakult MoMo honnan, melyik párt támogatói közül szerez szavazatokat: jobbról, középről vagy balról? Képes-e új szavazókat megnyerni magának?

Az új szereplő színre lépése hatással lesz-e a 2018-as választásokon és hosszú távon a többi pártra? Ha igen, milyen hatással?

Ahogy a bölcs mondás tartja, jósolni nehéz, különösen ha a jövőről van szó, mégis próbáljunk meg legalább valószínű választ találni a fenti kérdésekre. Az első kérdés első felére mindjárt esélyes választ adhatunk: a Momentum tagsága megpróbál majd ellenállni a befolyásolási törekvésnek. Fiatal emberek, hisznek magukban, az egész sajtó velük foglalkozik, ki ha ők nem.

Ám a kérdésnek van egy második része is: képesek-e ellenállni? Erre a legvalószínűbb válasz az, hogy nem. Pénz nélkül nem lehet politikát csinálni. A hírekben szerepelni lehet, sikeres választási kampányt végigcsinálni nem. A pénzt pedig nem adják ingyen – viszont nagyon szofisztikált módon, óvatosan csatolódnak hozzá a kérések, a megtámogatott sokáig észre sem veszi, hogy ő és a pártja már befolyásolva is vannak.

A 2. számú kérdés még izgalmasabb: mi lesz ebből a pártcsírából? Itt nagyon fontos tényező következik: egy politikai szerveződést nem a közleményei alapján ítélnek meg az emberek, hanem a saját benyomásaik, sőt érzéseik alapján. Ezért nincs különösebb jelentőségük a szakértők sok hónapi munkájával kidolgozott, könyvnyi terjedelmű pártprogramoknak. A választók nyolcvan százaléka minden pártot besorol a skálán, és vagy bízik benne, vagy nem. Márpedig a MoMo már most besorolódott a belvárosi baloldali liberális úrigyerekek kategóriájába, és mint ilyen, az egykori SZDSZ reinkarnációjának benyomását kelti. Aki szereti őket, ezért szereti, aki utálja, ezért utálja.

Mármost ötszázaléknyi liberális szavazó van Magyarországon – különösen, ha a liberálist nem eszmetörténeti, hanem aktuálpolitikai értelemben vesszük, és fő jellemzőjének a radikális Orbán-ellenességet tekintjük. Ezek a szavazók eddig megoszlottak a baloldali pártok között, most akár újra össze is állhatnak. Ha nem, akkor jön a négy év „kenyér és víz”, négy hosszú év a jelentéktelenségben. És szinte kizárt, hogy a MoMo a jelenlegi tagságával ezt túléli. Huszonéves, világlátott, diplomás fiatal emberek ugyan minek vergődnének egy olyan pártban, amire igazából a kutya sem kíváncsi? Hol van már a fajsúlyos politikusokat felvonultató Centrum Párt, Köztársaság Párt, hol van az egykor népszerű Seres Mária Szövetségesei? Hol a tömegeket megmozgató 4K, hol a Milla?

A fentiek a 3. kérdésre is többé-kevésbé megadják a választ. Hitbuzgalmi alapon a MoMo-nak szinte semmi esélye arra, hogy egy sikeres kampány eredményeként bejusson a parlamentbe. Akkor akár új nevet is választhatnak maguknak: Kismilla. De mi van, ha – nem kevés pénzzel kistafírozva – mégis sikerül nekik megugrani a küszöböt?

Ez már átvezet a 4. kérdéshez: melyik párt támogatói közül tud szavazókat elhódítani a MoMo? A „bizonytalanok megszólítása” kezdetű mondatokat hagyjuk bátran figyelmen kívül. Magyarország lakosságának harminc százaléka akkor sem szavaz, ha angyalok indulnak a választásokon, további tíz százalék pedig inkább nem – ráadásul az ő pártpreferenciáik nagyjából ugyanúgy szóródnak, mint az aktív szavazóké. A választási „adj király katonát” játékot a mindenkori aktív szavazókkal kell játszani, akiknek értelemszerűen már most is van pártválasztásuk.

Minthogy a MoMo az első mozdulatával durván beleszállt a Fideszbe, és azóta is erőteljesen kormányellenes vonalat visz, érdemleges számú jobboldali szavazatot nem kap jövő tavasszal. A MoMo vezetői még nem érzékelik, hogy az olimpia elbuktatásával maguk és a jobboldal közé betonfalat emeltek. A következő tíz évben itt átjárás nem lesz.

Mondhatná valaki, hogy hiszen a baloldalt is eleget cikizik. Igaz, de ezt – fiatalság bolondság – a balliberális szavazók megbocsátják nekik, mint korábban Schiffer Andrásnak. Akik együtt gyűjtik az aláírást, azok nyilván egyfelé is húznak, gondolja a választó, és eszerint szavaz. A balliberális szavazók inkább örülnek a MoMo megjelenésének, mert kontra-Fideszt látnak benne, amelyik majd végre győzelemre viszi az ügyüket.

Az igazi kérdés ezek után az, hogy a baloldalon konkrétan melyik párttól hány százalékot visznek el. Innen már tényleg bizonytalan a talaj, számokat felettébb kockázatos mondani. Tendenciákról azért talán lehet beszélni.

Úriember biztosra nem fogad, így arra sem, hogy az Együtt és a Párbeszéd kiesik a parlamentből. Ehhez nem kell MoMo sem, megteszik maguktól. Az LMP-vel más a helyzet. Ez a párt a legutóbb kevesebb mint 25 ezer szavazattal ugrotta meg az ötszázalékos küszöböt. Föltéve, hogy a szavazóbázisa nem változott (a közvélemény-kutatási adatok szerint kissé csökkent), ezt a 25 ezer, zömmel budapesti voksot simán elviheti a MoMo. Vagy akár kétszer ennyit. Az LMP-nek a torkán a MoMo kése. És még aláírásokat is gyűjtöttek hozzá.

A DK, mint afféle szektapárt valószínűleg nem nyer és nem veszít a MoMo színre lépésével. A Gyurcsány-párt számára most az a kihívás, hogy a Botka keltette szívó hatásnak ellen tudnak-e állni, meg tudják-e tartani a szavazóbázisukat.

Az LMP mellett a másik vesztes a szocialista párt lehet. Azonban azzal, hogy Botka személyében a szocialisták, Horn Gyula óta először, harcképes vezetőt választottak, ugyanakkor ketyeg az OLAF-bomba, az MSZP jövője teljesen nyitottá vált. Itt nem 25 ezer, hanem 250 ezer vagy akár félmillió szavazó ide vagy oda vándorlásáról van szó, a szocialisták számára a MoMo mozgolódása csekély jelentőségű mellékhadszíntér.

A Jobbik ebben az ügyben szinte egyáltalán nem érintett, az az egy-kétezer szavazó, aki a Jobbikból a MoMo-ba vagy viszont átmegy, nem befolyásolja az eseményeket. A Jobbiknak amúgy is egészen más problémái vannak, éppen identitást vált, amivel aligha lehet rövid távon nyerni, viszont annál nagyobbat lehet bukni.

Hogy a választások után mi lesz, azt tényleg nehéz megjósolni. Egy biztos: semmi sem marad örökké úgy, ahogy éppen van. Hogy mivé alakul, az viszont rajtunk múlik. Többek között azon, hogy betartjuk-e a politika első aranyszabályát: soha ne becsüld le az ellenfelet.