Az európai történelem egyik legnagyobb vívmánya a nemek közötti egyenjogúság. A huszadik századra a jogok terén megszűnt a különbség férfi és nő között. A huszonegyedik századra a liberális jogrendbe sikerült beilleszteni az azonos neműek együttélésének szabályait is, sőt Svédországban a felvilágosodás terén odáig jutottak, hogy a nemileg bizonytalanok jogát is tiszteletben tartják.

Ez talán túlzás, de abban egyet kell értenünk világnézettől függetlenül mindenkivel, hogy a Teremtő akarata szerint egyenlő értékű minden férfi és nő, mivelhogy gyermeket csinálni egyik sem tud a másik nélkül, márpedig utódok nélkül kihalna az emberi faj. Kimondhatjuk tehát, hogy az európai civilizáció egyik alappillére a nemek egyenjogúsága, ami felülír minden más szabályt és elképzelést, következésképpen aki ezt az elvet és gyakorlatot tagadja, az az európai értékrend egyik pillérét támadja meg. Ami nem tűrhető.

Ehhez képest több mint meglepő, hogy a nemek közötti egyenjogúságért és a szexuális önfelszabadításért oly vehemensen kiálló liberális emberjogisták megkukulva hallgatnak az iszlám vallást követők azon felfogása és gyakorlata láttán, hogy ők a nőt alsóbbrendű, alávetett lénynek tekintik, akivel a férfi azt tehet, amit akar. Európa liberálisai vagy nem hajlandók, vagy nem képesek védekezni, ezért egy új, immár páneurópai patriotizmusnak kell magára vállalnia a klasszikus európai értékek védelmét, benne például az emancipált nők jogainak védelmét is.

Valakinek ki kell végre mondania minden ide vándorló előtt, hogy minket a legkevésbé sem érdekel, mi volt otthon a ti felfogásotok például a férfiak és a nők viszonyát illetően, azonban vegyétek tudomásul, hogy itt Európában az egyenjogúság tagadása bűncselekmény, amire a törvény szigorával sújtunk le. Egyáltalán nem érdekel bennünket, hogy mi van leírva erről a ti szent irataitokban, mert a mi szent iratainkban más van: az, amit mi mondunk. És mivel Európa az európaiaké, vagy tisztelitek a mi törvényeinket és európaiként alkalmazkodtok hozzájuk, vagy büntetést kaptok, s ha az sem használ, mennetek kell innen.

Mert létezik európai értékrend, ami a kereszténységből, az azt megelőző antik vallásokból és kultúrákból, a viking, kelta, szkíta őshagyományokból és sok minden másból tevődött össze s párolódott le az egyes népek saját kultúrkincsévé. Ilyen értelemben a páneurópai patriotizmus német módra, francia módra, svéd módra, görög módra, lengyel módra, magyar módra és így tovább kell élje és védelmezze az európaiságot, pontosan meghatározva azon kulturális horizontot, amin túl már egy másik világ másfajta törvényrendszere létezik, ami számunkra idegen.

Igen, Európa valóban identitásválságot él át, de e válságból a kivezető út nem az elzárkózáson, hanem az önfelismerésen át vezet. Magyarország az elmúlt pár évben nem csupán behozta évszázados lemaradását, de jól látható lépéselőnyre is szert tett. Ezért okkal feltételezhető, hogy amint három és fél éve az első Békemenetben először nyert kifejeződést a megszenvedett és megszerzett önazonosság fölött érzett öröm és büszkeség lendülete, amely megdöbbentette a liberális Nyugatot, most már egy tágabb körben lehet erre az élményre szükség. Egy nagy, egyszerre meghirdetett menet víziója merül föl, amely Budapesten, Párizsban, Berlinben, Varsóban, Rómában, Londonban, Pozsonyban, Bécsben és másutt vonul majd az utcára Európáért: March for Europe! Megyünk Európáért!