Mentés
Túl sokat kombinálnak, uraim! – szólalt meg mögöttük egy hang. A kapitány állt ott. Hirtelen megtaszította őket, egyszerre zuhantak a vízbe.Az olasz parti őrség hajója óvatosan megközelítette a gumicsónakot. Már messziről látszott, hogy a kis lélekvesztőt nagyon túlterhelték, szinte csak a pereme emelkedett ki a vízből. Belseje sötétlett az egymás hegyén-hátán összezsúfolódó emberektől.
A hajó melléje siklott, leeresztettek egy mentőcsónakot, a matrózok pedig már kezdték is felsegíteni a fedélzetre az afrikai utasokat.
– Honnan tudta a parancsnok, hogy ide jöjjünk? – kérdezte egy fiatal tiszt egy régebben szolgáló társától. Egy alacsony korlát mellett álltak, a tat részen.
– Mindig tudja – vont vállat sejtelmesen a másik. – Megfelelő időben a megfelelő helyre kell érkezni.
– Hiszen egészen közel vagyunk az afrikai partokhoz. Ezzel a csónakkal nem jutottak volna el semeddig.
– Dehogynem. Pont addig jutottak el, ameddig kellett. Látod, már fel is vettük valamennyiüket.
– És hol vannak az embercsempészek?
– Hol lennének? Gondolod, beszállnak ők is a hajóba?
– Akkor ezek csak úgy maguktól elindultak?
– Nem, dehogy! Kifizették a csempészeknek a szükséges összeget, amiért cserébe megkapták ezt a csónakot.
– Én ezért egy centet sem fizetnék!
– Nem is a csónak a lényeg, hanem az információ.
– Miféle információ?
– Hát az, hogy mikor és hol fogja felvenni őket a parti őrség hajója.
– És véletlenül éppen akkor érünk ide…
– Véletlenül…
– Na és honnan van ezeknek a szerencsétleneknek arra pénzük, hogy az embercsempészeknek fizessenek? Egyáltalán: ki fizeti a csempészeket?
– Hát ez az… Ez itt a soros kérdés…
– Túl sokat kombinálnak, uraim! – szólalt meg mögöttük egy hang. A kapitány állt ott. Hirtelen megtaszította őket, egyszerre zuhantak a vízbe.
„Hetvennégy afrikait mentettünk ki a tengerből, elindultunk velük Szicília felé. Az akció során két tengerészünk eltűnt. Ügyükben a vizsgálatot lefolytattuk” – jegyezte be a hajónaplóba.