A Münchhausen-effektus

Tavaly 91 ezer 600 boldog és szépreményű kisgyermek született meg Magyarországon. További 28 ezer 500 boldogtalan kisgyermek azonban nem született meg, mert művi abortusz áldozatául esett. Ezt úgy is meg lehet fogalmazni, hogy 100 élve születésre 31 halva születés (abortusz) jutott. Egy közkeletű felfogás szerint az abortuszok engedélyezése vagy tiltása nem befolyásolja a születésszámot. Tényleg nem lennénk többen, ha csak tavaly ezt a közel 30 ezer embert (ennyien élnek Esztergomban) engedtük volna megszületni? – teszi fel a kérdést a CitizenGo közösség, amely nemrég petíciót tett közzé az abortuszmentes Magyarországért.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Isten óvjon attól, hogy darázsfészekbe nyúljak. Az abortusz körüli vita körülbelül egyidős az emberi civilizációval, mivel az úgynevezett nem kívánt terhességtől való megszabadulás vágya egy civilizációs korszak csúcspontjához közeledve mindig föl­erősödik. A történettudomány szerint a római kultúra lehanyatlásának egyik fő oka a népességfogyás és az azt ellensúlyozni kívánó bevándoroltatás volt, viszont a népességfogyás egyik kiváltó oka a korabeli hedonista egoizmus volt.

Ma úgy fest a dolog, hogy egyszerre látjuk egy régi civilizáció hanyatlását és egy új fölemelkedését. A régit az örök egoizmus – „nekem jár minden jó, mert megérdemlem” –, az újat az örök reménység – „hiszünk a szeretet és összefogás erejében” – jellemzi. Miközben a gazdag, soha nem látott jólétnek örvendő Európa még ma sem hajlandó fölismerni saját sorsában a rómaiak végzetét, és az egyre kevesebb számban születő gyermekekből felnövő, egyre gyérebb és egyre lustább munkáskezek pótlására a harmadik világból (háborús övezetek, mély Afrika) vándoroltat be százezreket, sőt milliókat, aközben Magyarországon egy fantasztikus kísérlet zajlik, amelynek a Münchhausen-effektus nevet adhatnánk, hogy a világ megértse, miről van szó.

Ahogy a legendás Münchhausen báró a saját hajánál fogva rántotta ki magát a mocsárból, úgy próbálja a kormányzat a magyarságot a népesedési apály mocsarából kirántani. A most induló nemzeti konzultáció e törekvéshez kíván újabb lendületet nyerni a lakosság megkérdezésével. Amint e lapban is látható, az előjelek biztatóak, bár több mint valószínű, hogy a jövőben e kérdésben mélyebb szociológiai kutatások lesznek szükségesek, hogy ne csak a pillanatnyi eredményeket lássuk, hanem azok időbeli változását is.

A magyarságot növekvő pályára állítani ugyanis egy olyan korban, amikor kivétel nélkül minden olyan nemzet, amelyik felért az általános jólét legalább elégséges fokára, azonnal megfertőződvén a neoliberalizmus vírusával – „nemzet nincs, csak az egyén számít, aki nem felelős az utána jövőkért, csakis önmagáért, sőt még önmagáért sem” –, fogyni kezd, nos ez fölér egy világszenzációval. A feladat azért is nehéz, mert a jólét elégséges fokára fel­érő magyar társadalom is, megfertőződvén a vírussal, szintén fogyóban van, az előrejelzések számunkra is aggasztóak.

Ebben az erőtérben az új civilizációs korszak előfutárának lenni herkulesi vállalkozás, amely ezért nem is sikerülhet akkor, ha nem leszünk képesek megfogalmazni azt az új ethoszt, azt az újjászülető, kozmikus isten- és világfelfogást, az anyagin túl a szellemi és a lelki térben is, amely hitet, erőt és lendületet ad a létezés továbbörökítéséhez, miáltal az abortusz kényes kérdése is a helyére kerül. Egy újfajta ember- és életszeretetnek kell itt megszületnie. 

Lapszám: