Zárt kapu

A Nemzetközi Színházak Szövetségének (NSZSZ) tudomására jutott, hogy a Bergengóciai Állami Teátrumban a Velencei kalmár előadása közben rendbontás történt. Egy néző sértő szavakat kiabált be a legfontosabb jelenet közben, mások pedig oda nem illő öltözetben keresték fel az intézményt. Az NSZSZ lausanne-i központjában súlyos büntetés kiszabása mellett döntöttek, hogy ezzel is elejét vegyék a hasonló incidensek megismétlődésének. A soron következő két darabot zárt kapuk mögött kell előadni, vagyis a nézőtérre nem engedhető be senki. A már megváltott jegyek árát visszatérítik.

A határozat jogerőre emelkedése utáni napon a meghirdetett program alapján sorra kerülő Vitéz léleket üres nézőtér előtt játszották el a színészek. Annyi azonban kiszivárgott, hogy remek előadás született; egy titokban besettenkedő, a harmadik és negyedik sor között az ülések háttámlája mögött meglapuló újságíró megírta, milyen különleges átérzéssel bújtak a művészek a karakterek bőrébe, különösen Balla Péter megformálójának megrendítő erejű alakítása volt felejthetetlen annak, aki látta. (Vagyis az újságírónak.)

Az NSZSZ figyelmét nem kerülte el, hogy a tiltás ellenére valaki mégis belógott, ezért a bergengócok kedvenc teátrumát pénzbüntetésre is ítélték, és nemzetközi megfigyelőket küldtek a bejárathoz a másnapi előadás kezdése előtt. Ezúttal senkinek sem sikerült kijátszania a hatóságok éberségét, a Rómeó és Júlia csak­ugyan tökéletesen zárt kapusra sikeredett, még az ügyelő macskáját is bezárták arra a három órára a zsinórpadláson egy ketrecbe. (Emiatt az állatvédőkkel gyűlt meg a bajuk, ez az ügy azonban még függőben van.)

A hermetikus elzártság dacára – vélhetően maguktól a szereplőktől – mégis eljutott annyi információ a közvéleményhez, hogy jó kezdés után elhülyéskedték a drámát, be sem fejezték rendesen, egyik szerelmes sem halt meg, csak Mercutió, de ő is a röhögéstől. Ezt azonban sosem tudták hitelt érdemlően bizonyítani. Az NSZSZ sikeresnek ítélte a szankciókat.