Az LMBTQstb hagyja békén Petőfit!

A kissé zűrzavaros – betiltotta a rendőrség, engedélyezte a kúria – aberráció éltető (bocsánat, meleg büszkeség) rendezvény úgy kellett a fővárosnak, mint ablakos tótnak a banánhéj. (A hasra eséssel kapcsolatban sosem tudom, előre vagy hátra esik az a szerencsétlen felvidéki szláv, a banánhéj biztos.) Ha még nem volt elég káosz a rakpart miatt, most majd csúcsra járatják. De hát kit érdekel a valóság, a realitás? Ha beledöglünk is, haladás lesz és magasztos elvek!
Azt mondja Karácsony Gergely: „Nem lehet betiltani a szerelmet és a szabadságot!”
Jó lenne, ha ezzel a szerelem-szabadság témakörrel leállnának. A magyar költészet nevében tiltakozom, hogy szegény Sándort ilyennel Karácsonyozzák össze.
Úgy sejtem, ő lenne az első, aki kardot rántana, hogy kérem, mi folyik itt? Az osztrák helytartó tanács se volt szerethető – emelné fel mutatóujját a költő -, de legalább gróf Zichy Ferenc nem óhajtott tangában táncolni a Duna-parton.
„A szerelmet nem lehet betiltani.” Ki a fene tiltotta be? Érzéseket nem is lehet.
Ahogy azt se, hogy a polgárok túlnyomó többsége erről mit gondol. Érzéseket ti akartok betiltani, és tönkretennétek, aki nem lelkesedik. De ennek semmi köze a szerelemhez.
Ez olyan, mint hogy ha megállítanak ittas vezetésért, és te azzal jössz a rendőrnek, hogy de a szabad költözködést nem lehet betiltani, vége a jobbágyságnak, biztos úr!
„Több mint 200 menetkísérő önkéntesük lesz, akik komoly felkészítésen vesznek részt. Mindenkinek megpróbáljuk biztosítani a biztonságát, de ezt idén kiegészítjük biztonsági őrökkel is.”
Ezek a „biztonsági őrök” olyanok lesznek, mint például Ilaria Salis, a 2023-as budapesti antifasiszta támadássorozat elsőrendű vádlottja? Akik embereket vertek össze, mert hátulról szélsőségesnek néztek ki? És ha én odaállok a menet mellé, és nem vigyorgok kellőképp, esetleg fejbe rúgnak? Baja nem lehet egy ilyen agresszornak, majd később az EU-parlamentben adnak neki egy helyet, hogy védett legyen.
De azért várjunk egy percet. Szabadságról? Ki gátolja a meleg emberek szabadságát? Senki. De egy hetero családnak például gátolják a szabadságát azzal, hogy ha nem szeretné azt, hogy a gyermeke a meztelenséget lássa, akkor ne menjen arra, amerre a felvonulás van.
„Vidd a gyereked máshová, ha nem akarod, hogy különböző szexuális orientációjú embereket lásson!”
– mondta a szabadságért és szerelemért rajongó főpolgármester.
Friss hírek egy ismerőstől: Szivárványos karkötő 1500, szivárványos napernyő 4000 forint. Vajon mennyibe kerülhet egy szivárványos lángos?
A dohányboltot lefedik, mert árt a látvány a gyereknek, de ha a farkad lóbálod nyilvánosan, az maga a szabadság. Meg állítólag szerelem.
El a kezekkel Petőfitől! Ha már abnormalitást hirdetnek, keressenek valami idézetet mondjuk Cohn-Bendittől.
