Fotó: Szánthó Miklós, Facebook
Hirdetés

Szánthó Miklós hétfőn a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében idézte Török Gábor elemzőt, aki azt mondta, hogy a magyar nyilvánosságban „brutális aszimmetria” van a jobboldal javára, ám a főigazgató szerint valójában éppen a jobboldal ellenében látható ez.

Úgy fogalmazott: alapvetően is véleményes jobboldali erőfölényről beszélni Magyarországon azok után, hogy nem a jobb-, hanem a baloldal 2022-es választási kampányát lökte meg dollármilliókkal az Action for Democracy. Később az Alapjogokért Központ és a Szuverenitásvédelmi Hivatal kutatásaiból derült ki, hogy például az Open Society Foundations és a USAID tevékenyen pénzelte – és előbbi most is pénzeli – a hazai baloldali szervezeteket, milliárdokkal – fűzte hozzá.

Szánthó Miklós emellett hangsúlyozta:

a komplett globalista elit, „Brüsszelestül-Sorosostul”, a jelenlegi magyar kormány megbuktatását tűzte ki célul, és ezért minden követ megmozgat.

A jövő évi választások tétje ugyanis túl nagy mindenki szempontjából: Ukrajna EU-tagsága – jelezte. Hozzátette: „a Zelenszkijjel anyagi és gazdasági szálakat ápoló nemzetközi liberális erőközpontok” ezzel akarják továbbpörgetni az EU központosítását, melynek útjában áll a kormányon lévő magyar jobboldal.

Ennek érdekében létrehoztak „egy új(nak tűnő) lerakatot, Magyar Pétert és a Tiszát mint egy potenciális antiorbánista gyűjtőpártot” – mutatott rá Szánthó Miklós.

A siker érdekében még „Gyurcsányt is leszedték a tábláról” mint zavaró tényezőt, de a háttér ugyanaz maradt: „balos fake-news média (Telex, 444, HVG & Co.), a civilnek mondott politikai aktivista szervezetek (TASZ, Helsinki, Transparency, szivárványos izék, stb.), a régről ittmaradt SZDSZ-es értelmiségi-akadémiai-egyetemi hálózat, a fel-felbukkanó híres színészek és persze a magukat reprezentatívnak hazudó szakszervezetek” – sorolta az Alapjogokért Központ főigazgatója.

Valamint ott van „maga a brüsszeli mélyállam, az uniós pénzekkel zsaroló bürokrácia”, a magyar jobboldal migráció-, gender- és háborúellenessége miatt „a jogot a politika szolgálóleányáva tevő” Európai Bizottság Von der Leyennel, az Európai Parlament „Magyar Péter tartótisztjével, Manfred Weberrel”, valamint a pozsonyit és a rómait leszámítva lényegeben az összes progresszív-balos európai kormányzat – fogalmazott.

Emellett Szánthó Miklós számol még „a párhuzamosan működő globalista politikai gépezettel”, amelyek közé a különféle nemzetközi szervezeteket (Európa Tanács, Velencei Bizottság), ezeknek a szakosított szerveit (például az ENSZ migrációs ügynöksége), a különféle emberi jogi bíróságokat (például Strasbourg) és emberi jogi fundamentalista „networköket” (National Endowment for Democracy, Human Right Watch, Freedom House, Reporters Without Borders stb.), valamint a naponta „a bukás szélén kódorgó fasiszta Orbánról tudósító Big Mediát” a CNN-től a BBC-n át a Frankfurter Allgemeine Zeitungig és a Le Monde-ig sorolta.

Szánthó Miklós kiemelte: a sort és a példákat még hosszasan lehetne folytatni a nemzetközi jogászi elitről, „a jurisztokráciáról”, az információs hadviselésről vagy a nyílt műveletek korának szolgálati beavatkozásairól nem is beszélve – melyeket „a Brüsszellel és Kijevvel szimbiózisban működő” Tisza„ Párt javára fel is használ ez a nemzetközi gépezet Magyarországon, és fel fog a jövő évi választásokon.