2025.05.07. Szánthó Miklós: A nyugat-európai liberális fellegvárak nem pusztán globalisták Trump elnökségének első száz napja láthatóvá tette a globalista-szuverenista ellentétet.
2025.04.25. Szánthó Miklós: Ahol a globalisták hatalomra kerülnek, ott megszűnik a szabadság „Ezt valósítja most meg a baloldali kormány Lengyelországban” – mondta Szánthó Miklós.
2025.04.10. Ukrajna még az EU saját mércéje szerint sem teljesíti a felvételi kritériumokat Az ország felvételének pusztán politikai és ideológiai célja van – közölte Szánthó Miklós.
2025.03.12. Szánthó Miklós: Az alaptörvény-módosítás fellép a nyomásgyakorlással szemben A jogrendszer alapját jelentő alkotmány módosítása elkerülhetetlen volt.
2025.02.28. Szánthó Miklós: Donald Trump nem a megmentőnk, harcostársunk „Az erős vezetők nemcsak békét teremtenek, de tisztelik is egymást.”
2025.02.22. Szánthó Miklós: az ukrajnai háborúnak vége lesz, a woke elleni harcnak nem Szántó Miklós úgy fogalmazott: „végre ismét szabadon lélegezhetünk, mióta Donald Trump visszatért a Fehér Házba.”
2025.02.19. Győzzünk, hogy harcolhassunk! Az amerikai nép Washingtont már elfoglalta, mi pedig már ott vagyunk Brüsszel kapuinál, mondta a Demokratának Szánthó Miklós, a CPAC Hungary fő szervezője.
2025.02.18. Győzzünk, hogy harcolhassunk! A Demokrata legfrissebb száma szerdától, február 19-től kapható az újságárusoknál. Lapozzon bele online is!
2025.02.06. Cél a nemzetek teljes szuverenitásának visszaszerzése Tervük legfontosabb pontjait most Manifesztumuk részeként tárták a nyilvánosság elé.
2025.01.30. Elérkezett a patrióták kora Szánthó Miklós és Matt Schlapp, a CPAC Foundation elnöke bejelentették a negyedik CPAC Hungary rendezvény időpontját.