Ukrajnában kényszerrel besoroztak, majd agyonvertek egy kétgyermekes magyar férfiút, Sebestyén Józsefet. Az ukrán állam természetesen tagadja a saját felelősségét, mondván, hogy a magyar férfi „egészségi bonyodalmak” miatt halt meg, majd előadnak egy szovjetcikornyás mesét a megszökéséről és a pszichiátriára való kerüléséről (csalódtam a magyarországi elvtársi újságírókban, azt hittem, hogy lévén apáik tollával írnak, felismerik ezt a fantasztikus beszédmódot).

Hirdetés

A magyarországi (sic!) sajtó egy része ugyanis nem tudja, hogy kinek higgyen: egy magyar családnak vagy a fékezhetetlenül őszinte és gyönyörűen csodálatos Ukrajna nevű államnak.

Ebben a mérgezett közegben élünk.

Ez a magyar család senkinek sem mondhatja el a saját történetét, változatát Ukrajnában, mert ott nincs sajtószabadság, ott csak az van, amit a hivatal mond.

Ez a magyar család csak Magyarországban és a magyar nyilvánosságban reménykedhet, ha azt akarja, hogy az igazság győzedelmeskedjen.

De a magyarországi sajtó egy része elfordul tőlük, bizonyítékokat követelnek, a királyi tábla önjelölt bíráinak képzelik magukat. Ugyanezen médiumok értekeznek folyamatosan a nemzeti egység és a nemzeti minimum hiányáról, de amikor egy magyar család és az ukrán állam szavahihetősége között kell választaniuk, akkor hirtelen rettenetesen tartózkodóvá, pártatlanná és elfogulatlanná válnak, akkor várják a tényeket és bizonyítékokat.

Rácz András Oroszország-szakértő és ukránpárti aktivista szerint most „a hisztéria, a hőbörgés és a vádaskodás biztosan nem segít. Nemcsak az elhunyton nem, de a családján sem, a többi kárpátaljai magyar hadkötelesen pedig főleg nem.”

Magyarán mindenki fogja be a száját, és hagyja, hogy az ukrán hatóságok végezzék a dolgukat, a legendásan tárgyilagos ukrán hatóságokban ugyanis minden magyar megbízhat! És a magyarországi sajtó egy jó nagy része ezt a változatot tálalja az olvasóinak.

Az új nemzeti minimum axiómája tehát imigyen hangzik: Ukrajna nem hazudhat, egy magyar család hazudhat; ne az elesetteknek, az elnyomottaknak legyünk a szócsövei, hanem az eltipróké.

Csúf volt, fiúk.

Kapcsolódó cikkünk