A TSZ-kongresszus szépségei

Ez nem jött össze. A kongresszus hülyét csinált magából. Az országgyűlési választásokat megelőző évben a legfontosabb egy új párt számára a szervezeti háttér fölépítése, amelynek legsürgetőbb része a 106 egyéni választókerületben elinduló 106 egyéni jelölt állítása, majd az ő vezetésükkel az adott választókörzetben, az aktivisták mozgósításával is, egy olyan csapat létrehozása, amelyik nem csupán az egyéni jelöltet képes támogatni, de alkalmas arra, hogy feltérképezve az adott körzet lakóinak igényét, valamilyen stratégiát fogalmazzon meg, szövetséget építsen… és így tovább, és így tovább.

Mindebből semmi sem lett a Tisztelet és Szabadság Párt, röviden TSZ Párt, költői nevén Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán, hacsak nem az, hogy a kissé megzakkant TSZ-elnök odaállt a kongresszusnak helyet adó épület elé állított gúnyos óriásplakáthoz, amely őt ábrázolja egy rózsaszínű fürdőkádban ülve, amint vidáman integet a „kis nyári zárpornak” nevezett természeti katasztrófa felé. Értjük mi, hogy Magyar Péter megpróbálta ezt a gúnyos plakátot is saját imázsának fényezésére felhasználni, de sajnos ez pont annyira nem sikerült, mint a nagy hatásúnak tervezett, ám törpére sikeredett kongresszus. Érezte Magyar Péter, hogy nagy a baj, de nem volt mit tenni, 19-re is lapot kellett húzni. Muszáj volt valamit mutatni a lelkes tábornak, és hát mi lehet hatásosabb, mint egy igazi, felnőtt kongresszus?

A hosszútávfutó versenyek legfontosabb szabálya, hogy nem a táv felénél kell finiselni, hanem kellő időben, a cél előtt. Magyar Péter azonban már hosszú ideje blöffre blöfföt épít, a szájalásban eddig szokatlanul sikeresnek bizonyult, a pimaszul perzselő gyűlölet és a börtönnel meg vagyonelkobzással való fenyegetés az éhesek, irigyek, beképzelt újgazdagok, rögeszmés fóbiások „mindenszarista” tömegét eddig jól tudta mozgósítani, de mert túl korán kezdte a kampányt, a nyár közepére a lendület kezdett kifulladni, és még mielőtt ez nyilvánvalóvá vált volna, kellett valami, ami továbblendíti a cirkuszt. Valamit mutatni a népnek, hogy hát hatalmas történelmi erő jelent meg itt.

Ez lett volna a kongresszus. Csak épp nincsenek jelöltek. Vagy ha vannak, körülbelül olyan kvalitások, hogy jobb, ha senki sem ismeri őket. A pártelnök persze magabiztosan közölte, hogy az óellenzékkel soha nem fognak össze, és mind a 106 körzetben saját TSZ-tagot állítanak jelöltnek, aki aztán majd jól megmutatja… de hogy ki mutat meg mikor és mit, azt homály fedi.

Az országgyűlési választások érdekes tapasztalata, hogy az egyéni jelöltek megítélésénél a választók első helyen a jelöltet támogató pártot nézik, és csak kisebb mértékben számít – egy-két különleges esetet leszámítva – a jelölt egyéni kvalitása. Ahogy egy immár az örök vadászmezőkre távozott kolléga írta volt az 1994-es választások eredményét látva, amikor az MSZP visszatért a hatalomba, hogy annak idején a széklábat is megválasztották volna, ha szocialista színekben indul.

Talán hallott erről Magyar Péter, vagy tanácsolták neki, hogy eszébe ne jusson idő előtt kiállítani rettenetes csapatának jelöltjeit, mert ha azokat megismerik, akkor abból nagy baj lehet. Így maradt a komédia, maradt a szájalás, az ígérgetés és a fenyegetés. Lesz még országjárás, talán kongresszus is lesz, talán több is, hiszen ha van pénz – és van, de honnan? –, akár minden hónapban lehet kongresszust tartani. Ám egyre kevesebb sikerrel.