Csaknem négymilliárd forintból indulhatnak fejlesztések Tatabányán
Csaknem négymilliárd forintból indulhatnak fejlesztések Tatabányán a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz forrásaiból – közölte a pályázatot koordináló Komárom-Esztergom Vármegyei Közgyűlés elnöke az MTI-vel.
Popovics György (Fidesz-KDNP) tájékoztatása szerint a vármegyeszékhely önkormányzata legjelentősebb beruházásként 1,65 milliárd forintot fordíthat egy új piac kialakítására, félmilliárd forintot meghaladó önerő mellett. A város elavult és fejleszthetetlen piaca helyett egy modern, fedett vásárcsarnok épül a Vértes Center, az autóbusz- és a vasútállomás közelében – tette hozzá.
További jelentős fejlesztés a mintegy tízezer embert foglalkoztató Tatabányai Ipari Park legnagyobb forgalmú útkereszteződése, a Búzavirág utca-Rákóczi Ferenc úti csomópont úgynevezett turbókörforgalommá való átépítése, ami 1,3 milliárd forintos támogatásból valósulhat meg.
A város 400 millió forintos forrást vehet igénybe a Bárdos László Gimnázium tornatermi épületszárnyának teljes rekonstrukciójára.
Tatabánya 390 millió forintot nyert el a társadalmi együttműködés erősítését szolgáló programokra, 110 millió forintot hátrányos helyzetű csoportok támogatására, 80 millió forintot az Egészségesebb Tatabányáért programsorozatra, valamint 50 millió forintot Natura 2000 területek fejlesztésére – sorolta a vármegyei közgyűlés elnöke.
Popovics György elmondta, Tatabánya TOP PLUSZ forráskerete 12,3 milliárd forint, a város a vármegyei önkormányzat által koordinált programból a most megítélt támogatásokkal együtt eddig 5,6 milliárd forintot kapott 14 projektre.
