A változás

A legvégén kezdve: az úgynevezett globális északon, amelyhez mi is tartozunk, most nem az eszmei megfontolások követelik ki a politikai változásokat, hanem a változás igénye keres magának eszmei támaszkodókat. Valószínűleg ez a magyarázata annak, hogy Magyarországon látszólag éppen a fordítottja zajlik annak, ami a nyugati világban: itthon a jobboldali, patrióta kormánnyal szemben növekszik az elégedetlenség, miközben a Lajtán túl a felemelkedő patrióta erők ostromolják a balliberális hatalom bástyáit.

A nagyvilágban a hosszú békének és a jólétnek a 2008-as világgazdasági válság óta tartó megrendülése teremtett elégedetlenséget. A nyugati világban még béke van, de már senki nem biztos benne, hogy ez így is marad, és a jólét is repedezni látszik, miközben zajlik a népvándorlás és a liberálisok idegesítő identitáspolitikai harcokat szítanak a társadalomban. Mindennek reakciójaként a fiatalok körében hosszú lejtmenet után újra nőni kezdett a vallásosak aránya, de ez a vallásosság már nem teológiai kérdésekre koncentrál, hanem nagyon is politikaiakra. Egyre többen a keresztény vallást tekintik olyan bástyának, amelyből sikeres támadás indítható a baloldali liberalizmus ellen.

Magyarországon azonban a baloldali liberalizmus romokban hever, a Z generáció (1997 után születettek) tagjainak nincs mit támadni rajta. A változás iránti igény viszont bennük is ott van, támadják hát azt a hatalmat, ami előttük áll. Nem a demokrácia deficitjével van bajuk, az csak az ürügy. Nyugati kutatások bizonyítják, hogy a nyugati világban a Z generáció tagjai „öregesnek” látják a demokráciát, sokan közülük a problémák megoldására kifejezetten alkalmasnak tartják a tekintélyelvű kormányzást. A változás maga, amit akarnak – hogy jöjjön valami más, mint ami eddig volt.

A jobboldali, patrióta magyar kormánypártok előtt álló kihívás tehát nem kevesebb, mint hogy önmagukban jelenítsék meg a változást. Megtartva megújulni – ez volna az a politikai bűvészmutatvány, ami ha sikerül, meglesz a többség.