Hirdetés

Vannak olyan elképzelések, amelyek pillanatnyilag jó ötletnek tűnnek, ám később hibásnak bizonyulnak. Ha a hibát utólag ki lehet javítani, akkor nincs nagy baj, de ha nem is ez a helyzet, legalább mentségként szolgálhat, hogy volt olyan pont, amikor szóltak érvek mellette.

Ez nem mondható el az Európai Egyesült Államok koncepciójáról, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök nemrég Tusnádfürdőn föderalista mestertervnek nevezett. Az elképzelésről ugyanis már az első pillanatban látszott, hogy nem szolgálja az európai nemzetek és polgáraik érdekeit.

Hiába azonban, mert a brüsszeli buborékban teljesen más mozit néznek. Az unió mai vezetői – ki meggyőződésből, ki valamilyen befolyás hatására – teljes gőzzel nyomják a föderalista mesterterv megvalósítását, bármiféle jogi vagy demokratikus felhatalmazás nélkül. Az, amit ma Európában látunk, mind ennek a következménye. Az ukrajnai háború, a bevándorlási válság, az energiapolitikai csőd és a versenyképességi nehézségek mind összefüggésben állnak azzal, hogy Brüsszelben nem azzal foglalkoznak a döntéshozók, ami a feladatuk volna, hanem egy ideológiai projekt megvalósításával töltik idejüket.

A legfrissebb példa az uniós vezetők inkompetenciájára és iránytévesztésére az Amerikai Egyesült Államokkal kötött vámmegállapodás, amely kifejezetten előnytelen Európa számára. Már jóval több mint fél éve világosan lehetett tudni, hogy az amerikai kormány új kereskedelempolitikát képvisel, és hogy erre fel kell készülni. Az is vitathatatlan, hogy a kereskedelem és a vámügy uniós hatáskörbe tartozik, így itt nem a tagállamok felelőssége lett volna a megfelelő ellenajánlat megfogalmazása. Mégis azt az eredményt kaptuk, amit. Miközben tehát Brüsszel folyamatosan új hatásköröket próbál magához vonni (a jogi előírások megkerülése árán is), láthatóan még azokat az ügyeket sem képesek megfelelően kezelni, amelyek papíron is hozzá tartoznak.

Kapcsolódó cikkünk

Az idei tusványosi Orbán-beszéd éleslátóan mutatott rá arra a problémára, amelyet ez a föderalista mesterterv jelent. Az Európai Unió ugyanis nem attól lesz erősebb és élhetőbb hely, hogy több hatalom összpontosul a bürokraták kezében. E szövetséget érdemes úgy elképzelni, mint egy láncot, amely 27 szemből áll. Minden lánc olyan erős, mint a leggyengébb láncszeme, és Európa is olyan erős, mint a leggyengébb tagállama. Ha erős nemzetállamok szövetségeként működne az unió, akkor képes lett volna kezelni az elmúlt időszak válságait. A központosítás azonban az európai cselekvőképesség rovására ment, aminek hatásait ma a bőrünkön érezzük.

A helyzetet ráadásul jelentősen rontotta, hogy a legtöbb tagállam kormányzata csak gyengült az utóbbi időszakban. A korábban megkerülhetetlen Németország kormányválságról kormányválságra bukdácsol; Franciaországban nincs állandó kormánytöbbség, miközben szinte mindenhol ideológiailag megosztott, belső vitákkal terhelt koalíciók kénytelenek ellátni a vezetői feladatokat. A tagállamok gyengülése pedig összeadódott az Egyesült Királyság kilépésének következményeivel, és ezek együtt mind a brüsszeli bürokraták hatalmának kiépítését segítették. Az étvágy pedig már csak olyan, hogy evés közben jön meg igazán: a gyenge nemzetállamok erős Brüsszelhez vezetnek, és ha mindezt tetézzük még egy nagy és gyenge tagállammal, akkor teljes lesz a kép. Ukrajna gyorsított felvételének elképzelése máris érthetőbbé válik: a föderalista mestertervet kiválóan szolgálja, ha a lánc újabb, még gyengébb szemmel bővül.

Egyedül Magyarországnak van átgondolt és következetes válasza erre a problémára. A jobboldali magyar kormány képes arra, hogy hosszú távú stratégiában gondolkodjon és azt a nehézségek közepette is megvalósítsa. A magyar nagystratégia végső soron arról szól, hogy hazánk képes legyen megőrizni szabadságát és függetlenségét, valamint hogy békés, biztonságos életet nyújtson polgárainak.

A miniszterelnök tusványosi beszéde nagyon pontosan megmutatta, miért van erre szükség. A világháború baljós előjelei ugyanis azonosíthatók, és annak elkerülése, illetve az abból való magyar kimaradás életbevágó. A jobboldal nem csupán érti és látja ennek jelentőségét, de konkrét elképzelései is vannak arra nézve, hogy ez miként érhető el. Ezekkel a tervekkel és célokkal lehet vitatkozni vagy egyetérteni, támadni vagy védeni – azaz valamiképp viszonyulni hozzá. Ennek fényében többszörös hangerővel kong az az üresség, ami a kihívó szerepében tetszelgő Facebook-profil és politikai szövetségesei részéről hallatszik.

A Tisza Pártnál sem elképzelés, sem stratégia, sem tervek – csak a napi szintű sárdobálás, a vagdalkozás és a lájkgyűjtés látható, így azonban igen nehéz összevetni egymással a két oldal politikai ajánlatát.

„Mentségükre” szóljon: nem is az a feladatuk, hogy gondoljanak valamit a világról. Nem azért kapnak meg minden támogatást Brüsszelből és az Európai Néppárttól, hogy alternatív stratégiát dolgozzanak ki. Nem is azért, hogy szakpolitikai elképzeléseik legyenek vagy hogy a magyarok érdekeit képviseljék. Az ő feladatuk az, hogy alárendelt szereplővé tegyék Magyarországot: olyan országgá, amely nem emel holmi vétót Ukrajna csatlakozása elé, amely szorgalmasan végrehajtja a kvótarendszert újracsomagoló migrációs paktumot, és amely nem akadékoskodik, amikor a rezsicsökkentés felszámolása a cél. Magyar Péter önként jelentkezett erre a szerepre, és meg kell adni neki, hogy igyekszik mindenben meg is felelni a Weber–Von der Leyen-tengely által elvárt viselkedésnek.

A magyar nagystratégia megvalósulása elemi érdeke a nemzetnek. Erre azonban csak akkor van lehetőség, ha az ország élén továbbra is nagy felhatalmazással bíró, patrióta és szuverenista kormány áll, amely elkötelezett e célok elérésében. Ahogy Orbán Viktor fogalmazott, demokráciában minden választás nyílt, és soha nincs semmilyen garancia semelyik párt győzelmére sem. Éppen ezért lesz kifejezetten nagy jelentősége a jövő tavaszi (nem előre hozott) országgyűlési választásnak. Ennek tétje ugyanis nem csupán az lesz, hogy ki lehet miniszterelnök a következő négy évben, hanem az is, hogy Magyarországnak lesz-e esélye megvalósítani azokat a célokat, amelyek garantálják, hogy az esetleges jövőbeli (és a sajnos még mindig zajló ukrajnai) háborúból kimaradjon.

A magyar nagystratégia azonban önmagában nem elég. Arra is szükség van, hogy az európai tagállamok közül egyre több válasszon magának erős patrióta kormányt, amely képes féket tenni az elszabadult föderalista vonatra. S harmadik elemként elengedhetetlen az is, hogy változás álljon be a brüsszeli hatalmi központban is. A többszörösen leszerepelt és megbukott, minden gondolatát és hitelességét elvesztett mostani uniós vezetés képtelen arra, hogy kivezesse Európát ebből a válságból. Olyan vezetésre van szüksége Európának, amely föderalista mesterterv helyett a nemzetek Európáját valósítja meg, betartja a jogszabályokat és kioktató vagdalkozás helyett tiszteletteljes együttműködést alakít ki mind a tagállamokkal, mind a világ nagyhatalmaival.

Rövidebben fogalmazva: Európa akkor tudna újra versenyképes és erős szereplő lenni, ha olyan vezetői lennének, akik meg tudnának tartani egy, Orbán Viktoréhoz hasonló kaliberű tusványosi beszédet. Jelenleg azonban ehelyett azt látjuk, ahogy a magyar kormány élére is egy olyan jelöltet javasolnak a brüsszeli vezetők, aki hozzájuk hasonlóan üres. Európában változás, Magyarországon folytatás – ez a siker receptje.

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője.