A brüsszeli mélyállam Magyarországra küldte ügynökét
„A brüsszeli mélyállam Magyarországra küldte ügynökét” – jelentette ki az Alapjogokért Központ főigazgatója a Fiatal Republikánusok éves nagygyűlésén (YRNC) az amerikai Nashville-ben, amelyről a központ szombaton tájékoztatta az MTI-t.
A közlemény szerint Szánthó Miklós arról beszélt, hogy Magyar Péter „csak egy fiatalabb Biden-klón, egy elvtelen karrierista, akit a globalisták állítottak szolgálatba azzal a céllal, hogy aláássa Magyarország és a magyar kormány szuverenitását, mely Donald Trump legszorosabb európai szövetségese.”
Elmondta: egy világrendszerváltás szemtanúi vagyunk, a politika új törésvonala globalisták és szuverenisták, a bürokratikus elitek és a hazaszererő emberek között húzódik. „De a globalista pillanatnak, a történelem végének vége van”, mert a globalisták világot akarják az ideológiájukhoz igazítani és nem fordítva, „a valóság azonban mindig győzedelmeskedik” – tette hozzá.
Az Alapjogokért Központ főigazgatója szólt arról is az amerikai közönség előtt, hogy a világot eddig egy baloldali hálózat próbálta átalakítani migrációval, genderideológiával és a háborúval. De Trump 2016-os győzelme, majd 2024-es visszatérése, és Magyarország következetes kiállása a nemzeti önrendelkezés mellett „megmutatta, hogy a globalisták legyőzhetők.”
Szánthó Miklós hangsúlyozta: Orbán Viktort ma világszerte a „józan ész bajnokaként” ismerik, mert Magyarország nem migrációval, hanem a családok támogatásával válaszol a demográfiai kihívásokra, kiáll a zsidó-keresztény hagyományok, a szülők jogai és a béke mellett.
„Magyarország a szabadság, a normalitás és a szuverenitás utolsó bástyája Európában”, de a Patrióta pártcsalád felemelkedésével Európa újra békés és prosperáló lehet, „a liberális birodalom értelmetlen ukrajnai proxyháborújának pedig véget kell vetni” – hangsúlyozta Szánthó Miklós.
„A határokat meg kell védeni, békét kell teremteni, Amerika és Magyarország pedig ezekben is erős szövetségesek” – zárta beszédét a főigazgató.
