Csipke a kifutón

A Mesterségek Ünnepe a Kárpát-medencei mesterek legnagyobb éves találkozója, amelynek programjában – a Hungarikum Bizottság kezdeményezésével és támogatásával – 2016 óta szerepel a folkTrend divatbemutató. A program célja, hogy pályázatok útján lehetőséget teremtsen a megmutatkozásra azon tervezőknek, akik az ősi viseletkultúrához visszanyúlva a modern kor igényeinek megfelelő kollekciókat hoznak létre. A Mesterségek Ünnepe tehát a népművészet seregszemléje, ám annál mégis kicsit több, hiszen nemcsak a hagyományőrzésről szól, hanem arról is, mit jelent a népművészet a mai kor emberének. Lehet-e a népművészet értékeit integrálni a modern tárgykultúrába? Létezhetnek-e kapcsolódási pontok a hagyományos paraszti társadalom kézműves kultúrája és a mai kor tömegtermelésre és -fogyasztásra koncentráló világa között? A divat az egyik olyan terület, ami e kérdésekre megadhatja a választ.

Örökségből közösség

A Zsámbékon élő Horváth Ildikó Mária képzőművész, divattervező szerint nagyon is lehetséges, hogy a hagyományos kézművesség és a kortárs divattervezés párbeszédet folytasson, mégpedig az újrahasznosított anyagok használatán keresztül. Az idei folkTrendre Horváth Ildikó alkalmi öltözetekkel jelentkezett: terveibe régi, horgolt csipketerítőket applikált, a régi zsámbéki sváb viseletek elemei – a ruha sziluettje, a derékvonal, a hangsúlyos vállrész – pedig jelzésértékűen jelennek meg.

– Nagyszüleimtől rengeteg csipketerítőt örököltem, amikhez a családi vonatkozás miatt érzelmileg is kötődöm, bár lakásdekorációként a terítőket már nem használom. A kollekció alapját így ezek az egyébként sok-sok munkaóra alatt készülő terítők adták. Újrahasznosításuk jó példája lehet a generációk közötti kapcsolódásnak – meséli a tervező, aki a kollekció tervezésekor szembesült vele: nincs elég alapanyaga, így meghirdette a közösségi médiában, hogy aki szívesen megválna a porfogóvá vált csipkéktől, jelentkezzen. Nagyon meglepte, hogy felhívása milyen sok embert mozgatott meg: a projekt kapcsán régi barátságok éledtek fel, volt olyan ismerőse, aki harminc év után vette fel vele a kapcsolatot és hozta el az édesanyjától örökölt csipketerítőket.

Nincs hulladék

Zsámbékon és a környékbeli településeken az alkalmi, sőt, sokáig még a menyasszonyi ruha is hagyományosan fekete vagy fekete-fehér volt, a népviseletben pedig kedvelték a kékfestőanyagokat is, ezért a legújabb kollekcióhoz felhasznált csipkéket – igazodva a környék hagyományaihoz – sötétkékre festette a tervező. Horváth Ildikó Mária szerint a csipkék formai sokszínűsége adja a kollekció egyediségét, hiszen minden egyes darab más és más mintázatot, textúrát hordoz. Számára ugyanakkor a hulladékmentesség gondolata is nagyon fontos, ami kapcsolódik a régi paraszti kultúrához: eleink a háztartásban éppúgy, mint a kézművesmunka során, soha semmit sem dobtak ki, mindent hasznosítottak.

– A tervezés és a varrás során figyelek rá, hogy ne termeljek hulladékot. A ruha formáját sokszor hajtogatásokkal hozom létre, ez az úgynevezett „draping technique”. A környezettudatos szemlélet befolyásolja a ruha formáját, így a végeredményt is. A legfontosabb szempont persze az, hogy a ruha hordható legyen – magyarázza a tervező.

Egészen más területet alkotnak a képzőművészeti kiállításokra tervezett öltözetek, mint például a tavaly a rácalmási Nagy-szigeten rendezett divatbemutatóra készült alkotások; a ruhaminták terveihez Horváth Ildikó a fák kérgének lenyomatait használta. De éppen ilyen fontos számára a helyi népviselet motívumkincseinek megismerése is, amihez kiváló alkalom egy-egy felkérés. Volt, hogy egy tradicionális töki esküvő rekonstrukciójához, a ruhák elkészítéséhez kérték a segítségét. Helyi hagyományőrzőkkel és a Néprajzi Múzeum sváb öltözetekre szakosodott muzeológusával is konzultált, hogy minél hitelesebb legyen a végeredmény.

– A régiek egy-egy ruhadarabot sokszor generációkon át használtak, és ha valaki utánajár a ruhák történetének, kiderül, minden hímzésnek, a legapróbb részletnek is volt értelme, jelentése, funkciója – mondja Horváth Ildikó. Vagyis nemcsak a régi viseletek külső jegyeit szeretné megidézni egy-egy alkotásán, hanem tudatosan visszafejteni, megérteni a régiek gondolkodását.

Felhők az azúrkék égen

Tóthné Kőrösi Zsófia csipkekészítő, dizájner elsősorban a höveji csipkével foglalkozik – két éve nyilvánították a höveji csipkét hungarikummá –, eredetét, motívumait a helyi múzeumokban is kutatta. A csipkét modern, hordható ruhákkal párosítja, elsősorban alkalmi ruhákat, estélyiket, klasszikus vonalú ruhákat tervez, amikhez jól illik a csipke időtlen szépsége. Terveivel a kezdetektől jelen van a folkTrenden, mostani kollekciója ötletét a höveji csipke és a kékfestő világának összekapcsolása adta. Tóthné Kőrösi Zsófia minden egyes darabhoz maga tervezi és készíti a csipkét. Amint meséli, rengeteg munkaóra van egy-egy kézzel készült darab megalkotásában.

– A höveji csipke a Rábaköz egyik gyöngyszeme: lapos öltéses, szabadrajzú fehér hímzésről van szó, ami a XIX. század közepén honosodott meg e háromszáz lelkes kis településen, Hövejen. A hímzés lukacsos, a lukakat az úgynevezett pókok, a különféle varrott motívumok töltik ki, ezek adják a hímzés különlegességét, egyediségét – magyarázza a tervező, aki a helyi múzeumokban kutatva bukkant rá a kapuvári pillangós kobakokra, vagyis az aranyhímzéssel dúsan díszített női főkötőkre. Az aranyhímzést, ami éppen olyan gazdag szépségű, mint a reneszánsz idejének főúri hímzései, ugyancsak használja a női estélyi ruhák, sőt, a férfiingek – mandzsetta és gallér – díszítésére. A hasonlóság korántsem véletlen: régen a falusi lányok hímzőként dolgoztak egy-egy nemesi viseleten, a bonyolult öltéseket, motívumokat óhatatlanul elsajátították, a legszebbeket pedig – igaz, nem arany- vagy ezüstszállal, hanem gyapjúfonallal – saját kelengyéjükön is alkalmazták. A motívumok így kerültek át a főúri öltözetekről a falusi viseletekre.

– Elsősorban a helyi viseletek, régi kendők mintakincseiből merítek inspirációt a saját mintákhoz. Készítek menyasszonyi ruhákat is, volt olyan esküvői ruhám, aminek a felső része teljes egészében csipkével készült – magyarázza a tervező, aki a kutatómunka, a hímzés, a kollekciók mellett a höveji csipke népszerűsítését is felvállalta: a Népművészeti Egyesületek Szövetsége delegáltjaként tavaly Törökországban képviselte a mesterséget, nemrég pedig három hetet töltött Japánban, az Oszakai Világkiállításon, ahol a magyar pavilonban kézműves-bemutatókat tartott.

Az általa készített öltözetek persze nemcsak a kutatómunka során gyűjtött inspirációból születnek, hanem a mikrokörnyezete történeteiből is. Tóthné Kőrösi Zsófia Őrvidéken él, a közeli Felsőpulya kékfestőműhelyének egykori tulajdonosai magyarok voltak, a műhely ma is üzemel, szebbnél szebb textileket készítenek. Ennek a kékfestőműhelynek a vásznait felhasználva készítette el mostani a kék-fehér kollekcióját. A kék-fehér párosításának ötlete onnan eredt, hogy a csipke szépségét mindig kihívás a divatbemutatókon megmutatni, hiszen apró motívumokról van szó. A mélykék azonban csodaszép hátteret ad a hófehér csipkének, kiemeli annak eleganciáját, apró finomságait, így messziről is megcsodálható. Valahogy úgy, mint a felhők az azúrkék égen.