Sokan sok helyütt leírták már, hogy a Fidesz ezzel az eredménnyel a világ összes demokráciájában kormányt tudna alakítani, legfeljebb abban van különbség, hogy egyszerű, kétharmados, háromnegyedes vagy négyötödös többsége lenne-e. 1990-ben az MDF 24 százalékos listás eredménnyel vált a megalakuló kabinet meghatározó pártjává. (Ha ezt akkor az egyéni körzetekkel nem turbózzák fel 40 % fölé, még ma is tartanának a koalíciós tárgyalások.) 1994-ben az MSZP 33 százalékra kapott 54 százaléknyi mandátumot és alakíthatott volna simán kormányt, ha a külföld nyomására nem veszi be a globális erők helytartóját – de jó, hogy ezt most már nyugodtan leírhatjuk –, az SZDSZ-t, nem mellesleg évtizedekre elvágva egy normális magyar baloldali párt megalakulásának esélyét.

A Fidesz többsége tehát egyértelmű, törvényes és vitathatatlan. Másrészt persze érthető a vesztesek elkeseredettsége, indulata. Képzeljük el fordítva, ha nekünk kéne a Gyurcsány–Szél–Vona–Karácsony–Juhász–Mellár szövetség diadalát nézni, hát mi is őrjöngenénk és rákeresnénk a „kivándorlás” szóra az interneten. Más kérdés, hogy nekünk az élet alaptézise, hogy magyarok vagyunk és (bármilyen) Magyarországon képzeljük el a jövőnket és gyermekeink jövőjét (extra Hungariam non est vita), ezért egyszerűen nincs hová menekülnünk. Akinek a hit, haza, család, biztonság nem annyira kardinális, az talán elboldogul majd egy multikulturális, no-go zónás világban, de szerencsére ez legyen az ő problémája.

Választási felkészülésük és a vereségre adott reakciójuk azért sokat elárul róluk. Ha valaki valóban hosszú távon kíván építkezni, akkor nem a választások előtt fél évvel kezd el taktikázni és matekozni, hogy ki mikor kire és hogyan szavazzon a győzelemért, teljesen függetlenül attól, ki mit gondol (általában semmit) az elkövetkezendőkről. Ez pusztán a hatalom megszerzésének vágya, bármi áron. Ezt láttuk a Magyar Nemzet megszüntetésében is, amikor az addig is veszteséges lapot a tulajdonosa két nappal a vereség után bezáratta, demonstrálva, hogy kizárólag választási szórólapnak, propagandaújságnak szánta, és a továbbiakban nem kívánja valamiféle műhelyként működtetni, hiszen nem is volt az.

Én sem szeretem, ha más világnézetűek akarják előírni számomra, mit tegyek, de kivételesen hadd adjak egy tanácsot az ellenzéki honpolgároknak. Ha választást akarnak nyerni, döntsék el, mit is akarnak valójában, vitassák meg a saját programjukat, hozzanak létre liberális, baloldali stb. köröket, a médiájukat pedig használják saját identitásuk kialakítására; határozzák meg, kik is ők voltaképpen és mit akarnak, és ez a válasz legyen annál bonyolultabb, hogy ők nem a Fidesz és nem Orbánt akarják miniszterelnöknek.

Ez nagy munka, és ha nem születnek jó válaszok, lehet, hogy teljesen elvetélt kísérlet. De egy esélyt megér. Orbánnak és a Fidesznek nyolc évig tartott, amíg fölépítettek egy akkora közösséget, amelyik együtt gondolkodik, együtt mozdul és képes eldönteni a választást.

Ha az önök világképének (ha van önöknek világképe) van létjogosultsága, tud adekvát feleleteket a kihívásokra, és létezik egy választói akarat, amely ezzel egyetért, és ez az akarat több annál, mint hogy ne a Fidesz vezesse az országot, akkor talán 2022-ben, vagy valószínűleg inkább 2026-ban eredményt is hozhat. Sok sikert, jó munkát!