Hirdetés

A Mandinernek Szánthó Miklós azt nyilatkozta, 2002-ben a polgári körök megalakítása óriási dinamikát adott a jobboldalnak nemcsak a megmaradáshoz, de a későbbi győzelemhez is.

„És hangozzék is ez bármily meglepően, most, 2002 után, ismét ellenzékben vagyunk – ezúttal nem Magyarországon, hanem a Nyugat egészén belül.”

Szánthó Miklós szerint ugyanaz a hazai szellemi kör, amely korábban Moszkva támogatását élvezte, most „felfedezte” magának Brüsszelt, amelynek a helyi ügynökök toborzásában nagy tapasztalata van. Értékelése szerint a helyzet más szempontból is hasonló:

„23 éve a hazai posztkommunisták régi időkből megörökölt háttérhálózatával szemben kellett összeszerveződni és saját nyilvánosságot építeni, ma ugyanez a feladat a globalisták erőből és guruló dollárokból felhuzalozott virtuális gépezete kapcsán az alulról szerveződő DPK-kkal.”

A balliberális oldal a közösségi média algoritmusát arra használják, hogy a jobboldali véleményeket módszeresen elrejtsék, míg a baloldali, liberális, globalista hangokat felerősítsék – mondta a DPK-alapító. Szerinte a Tisza nem kezdeményezője ennek a változásnak, csak kedvezményezettje.

„Így próbálja a nemzetközi elit elérni, hogy helyzetbe hozza őket, és később végrehajthassák a számukra kedvező politikát. Nem is kell Weberig vagy von der Leyenig mennünk, hogy megtaláljuk a kapcsolatot: a Tisza egyik EP-képviselője az a Dávid Dóra, aki korábban a Facebookot üzemeltető Meta egyik jogtanácsosa volt.”