Rezervátumban

Az a tervem, hogy szerzek egy akvarellt, mert Aradi Edvi Illés Jenőnek remek városképei voltak a múlt század elején. A könyvtáram is jó barikád a mai világgal szemben. A régi kispolgári hard rock lemezek, meg a tradicionalista farmerdzseki, ami fél évszázada is pont olyan volt, mint ma, szintén az állandóságot, a változatlanságot jelképezik. Ez az én rezervátumom.

Honnan jött ez elő? Hát persze, hogy a Perintfalvi-ügy miatt. Én nem tudom, hogy ő volt-e. Eddig se tartottam sokra. Eddig is képesnek tartottam mindenre, amit megvetek, és ami idegesítő és káros. Számomra ez nem oszt, nem szoroz. Van, aki felteszi a kérdést, hogyan gondolja bárki épeszű, hogy a Perintfalvi – aki egy teológus – van a videóban. Aki ezt kérdezi, az nem látja, hogy mit művel ez a nő évek óta? Hogy milyen visszataszító a folyamatos mocskolódása? Igen, tényleg fura, hogy mellékesen teológiát tanul. De ez most mindegy, majd kiderül. Nem erre akarok kilukadni, és nem ezért van szükségem a falon egy Edvi Illés Jenő-képre.

Viszont sikerült elérni, hogy a Molnárnék meg a Kovácsnék ilyeneket nézzenek. Én nem fogom megnézni, nem fogok nyomozni. Igazság szerint már az Elkúrtuknál húztam a szám, hogy a húslevest főző csipketerítős nénik ilyen szót ejtsenek ki a szájukon. De ez most új mélypont. A néniket ne rontsák meg! Kérem, hogy hagyják békén a vidéki magyar néniket!

Mi, polgárok kicsit olyanok vagyunk, mint a papucscsőrű madarak. Nem vadásznak ránk, de csökken az életterünk. És el vagyunk szigetelve a többi papucscsőrűtől, mert feldarabolódott a területünk. Az, amit mi képviselünk, a hagyományos, igazi kultúra, antikváriumban eladhatatlan, galériákban filléreket ér. Ha vitában képviseled, félrelökdösnek, kiröhögnek, és beléd törlik a cipőjüket. Ha túl akarsz élni, ideiglenesen mindig olyanná kell válnod, amit megvetsz, mert a létért való harcban a közös képviselővel, a hivatallal vagy a tömegközlekedésben vesztes pozícióból indulsz. De legalább a néniket ne rángassuk bele!