Valóban megtörtént Jézus két csodája? Meglepő bizonyítékok kerültek elő!
A Szentírás számos rendkívüli eseményt rögzít Jézus életéből – ezek közül kettő, a csodás halfogás és az ötezer ember megvendégelése, most a kutatók figyelmét is felkeltette.Egyes tudósok szerint ezek az események akár természetes, tudományosan értelmezhető jelenségek következményei is lehettek – legalábbis a Galileai-tengeren történt halfogás esetében.
A Biblia elbeszélése alapján Jézus mindössze öt kenyérrel és két hallal lakatott jól egy többezres tömeget, valamint egy másik alkalommal tanítványai számára rendkívüli mennyiségű halat segített kifogni. Bár ezek a csodák évszázadokon át a hit és a misztikum világába tartoztak, izraeli kutatók most a természeti körülmények felől közelítettek a történetekhez.
A természet lehetett a „csoda” forrása?
A limnológus Yael Amitai szerint a Galileai-tenger úgynevezett rétegzett tó, vagyis a víz felső, oxigénben gazdag rétege és az alsó, oxigénhiányos rétege időnként – például szél vagy hőmérséklet-változás hatására – felcserélődhet. Ez az átrendeződés tömeges halelhullást idézhet elő, mivel az alulról feláramló víz oxigéntartalma nem elég a halak túléléséhez.
Ehud Strobach klímakutató 3D-s modellezéssel igazolta, hogy egy ilyen jelenség során nagyszámú hal pusztulhat el, ami a felszín közelébe kerülve könnyű zsákmányt jelentett a halászoknak. A helyszínen tartózkodók ezt akár természetfeletti eseményként is értelmezhették – számol be a jelenségről a Daily Star.
Hit vagy tudomány?
Bár a két említett esemény kapcsán felmerült tudományos magyarázat nem vonja kétségbe azok spirituális jelentőségét, a Biblia más csodáinak eredete továbbra is megmagyarázatlan. A hívők számára Jézus tettei nem csupán rendkívüli események, hanem az isteni beavatkozás megnyilvánulásai, amelyek célja nem a látványosság, hanem a tanítás, az erkölcsi útmutatás és a megváltás volt.
