Hirdetés

Aki Európa jövőjéről gondolkodik, annak két nagy kérdésre kell megtalálnia a választ. Az első, hogy a következő néhány évben választások útján többségbe kerülhetnek-e a jobboldali erők, a második, hogy ha többségbe kerülnek, képesek-e még megfordítani a negatív folyamatokat.

Ami az első kérdést illeti, akár az óvatos optimizmus is indokolt lehet. A nagy európai országok közül Németországban a kora tavaszi siker után tovább erősödik és immár vezet az AfD, Franciaországban Marine Le Pen embere legalábbis fej-fej mellett áll várható versenytársával szemben, Spanyolországban a baloldal süllyed, a patrióta Vox emelkedik, Olaszországban stabil a jobboldali kormánytöbbség. És a sor folytatható, Csehországban októberben szinte biztosan a patrióta Babis győz, Ausztriában a tavalyi választási győzelme óta tovább erősödött a Szabadságpárt, Hollandiában is patrióta párt vezet, Portugáliában trónkövetelővé lépett elő a jobboldali Chega, és így tovább. Földindulás nincs, egyértelmű változás van és lesz.

A második kérdésre már sokkal nehezebb optimistán felelni. Nem minden országban egyértelmű a jobboldali fordulat, ráadásul a már sikeres jobboldali pártok is megosztottak. Ha a jelenlegi tendencia folytatódik, valószínű, hogy a következő, 2029-es európai parlamenti választás után az Európai Konzervatívok és Reformisták a Patriótákkal együtt a legnagyobb, tehát döntő befolyású frakciót alakíthatnák – de vajon összefognak-e majd? És ha összefognak, keresztül tudják-e vinni az akaratukat? Még nehezebb kérdés, hogy kellő politikai akarattal meg tudják-e állítani a népességcserét, és vissza tudják-e vezetni az európai államok szövetségét arra az útra, amelyen az unió alapítói annak idején elindították?

Akár pozitív a válaszunk, akár nem, egy biztos: jövő tavaszon itthon újra azt az erőt kell megbíznunk a kormányzással, amelyik tovább halad ezen az úton. Ez Európa érdeke, de még inkább a miénk, hogy ha más országok nem is találják meg a helyes utat, mi rajta maradjunk.

Kapcsolódó cikkünk