Budavárában vár Magyarország első számú borsereglése
Itt a Borfesztivál!
Ismét összecsendülnek a borospoharak a Budavári Palota teraszain szeptemberben – immár harmincnegyedik alkalommal.
Nyárbúcsúztató vagy őszköszöntő – ahogy tetszik. A lényeg, hogy hazánk legpatinásabb borseregszemléje idén is várja az érdeklődőket a budai Várban. Mert jó társaságban, egy pohár olaszrizlinggel (vagy bármi mással) kezünkben jó emlékű országépítő Savoyai Jenő szobrától megbámulni a budapesti napszentületet olyan pillanat, amelyben kiléphetünk a folyamatosan pergő időből, a kronoszból, hogy megálljunk, kicsit elvesszünk abban, amit az ókori görögök helyes, alkalmas pillanatnak, vagyis kairosznak hívtak.
Szeptember 11. és 14. között megtehetjük ezt a Budapest Borfesztiválon, melynek díszvendége idén nem egy, hanem három újvilági ország: Ausztrália, Dél-Afrika és Új-Zéland. A nagyszabású seregszemlén összesen közel százharminc borászat, borkereskedés és borbár kínálja portékáját az érdeklődőknek, nem csak Csonka-Magyarországról, hanem a Kárpát-haza egészéből és még azon túlról is.
Az ínyenc ételek szerelmesei is megtalálhatják a kedvükre való fogásokat, hazai és nemzetközi konyhákat is felvonultatnak a gasztronómia művészei, például a Chef Market Gourmet Teraszon a Pomo d’Oro olasz, a Yama ázsiai, a Byblos pedig libanoni ízekkel csábítja az érdeklődőket, de lesznek fűszerek, olajok, pékáruk, desszertek, sajtok, texasi BBQ-k, tengeri herkentyűk, többek között osztriga, és még sok minden.
Lesz azután zene, mint mindig: jazz, blues, pop, folk, country, rockabilly, de azok is megtalálják a számításukat, akiket a kikapcsolódás mellett a borszakmai kérdések is érdekelnek, hiszen borász-kerekasztal és úgynevezett pop-up borkóstolók, azaz rövid, néhány tételes gyorskóstolók is várják azokat, akik mélyebben is szeretnék megismerni a borászat rejtelmeit. A ViAgora Interaktív Bortérben pedig próbára tehetjük boros tudásunkat egy kvíz keretében, telefonunk segítségével. A Magyar Bor Akadémia standjánál találkozhatunk az Év Bortermelőivel, de új felfedezettek is ott lesznek a Borfesztiválon. Lesz exkluzív tér is Mitiszol? Party VIP néven, a zárónapon pedig a Sunday Brunch nevű esemény várja háromórás exkluzív fine dining orgia várja az érdeklődőket.
A Budapest Borfesztivál részletes programjáról, a belépőkről és minden más tudnivalóról a www.aborfesztival.hu weboldalon lehet tájékozódni.
