A hazaáruló Tompika elalélt a zavaros múltú gabonakereskedőtől
Így dicsőítik Magyarország ellenségét
Már nem léteznek, a kis nyomorult már nem pártelnök, de nem bírta ki, hogy tankönyvi hazaárulás keretében ne magasztalja fel a Barátság kőolajvezetéket támadó és ezzel hazánk energiabiztonságát veszélyeztető terroristavezért.Volt itt egy ideig ez a Momentum nevű SZDSZ, amit külföldi pénzből hordtak össze külföldi érdekek ügynökei, hátha a többi sikertelen SZDSZ mellett bejön egy új kis libsi agresszor.
Nem jött be, bár a budapesti olimpiát sikerült megfúrniuk, megérdemlik a Francia Becstelenségrendet, meg mást is, de azt most nem részletezzük.

No hát ennek a Momentum nevű SZDSZ-nek, ami politikailag tényleg csak egy momentum volt, volt egy elnöke, valami Tompos, aki nemrég lemondott az elnökségről, vagyis nagyjából lekapcsolta a villanyt, miután erre utasítást kapott külföldi gazdáitól, akik a legújabb SZDSZ előtt igyekeznek utat söpörni, eltakarítva az eddigi kudarcok törmelékét.
Ez a Tompos most még utoljára felizgatta magát, és elájult a gyönyörűségtől, amiért az úgynevezett Ukrajna úgynevezett hadserege egy Bródi Róbert nevű (ezek tényleg mindig ugyanazok?) ungvári illetőségű ember irányításával terrortámadást követtek el a Magyarország és a szlovák állam energiaellátásában is kiemelt jelentőségű Barátság kőolajvezeték ellen. A tompa agyú Tompos azonnal felrikoltott a Zuckerberg-galaxisban, hősnek nevezte a terrortámadást levezénylő Bródit (Tompika, ahogy az ukránok, Robert Brovgyiként, Brovdiként emlegetik, bár esetében valószínűleg jogos is, hiszen magyar felmenői ellenére asszimilált ember), Szijjártó Pétert pedig ruszkibérencnek titulálta, miután a Külgazdasági és Külügyminisztérium – helyesen – kitiltotta Magyarországról Bródi-Brovgyit, és mivel hazánk a schengeni övezet része, a tilalom automatikusan az egész övezetre vonatkozik. Nem mintha bármi illúziónk volna a tekintetben, hogy az Eurokolhoz betartja saját jogrendjét – a hazaáruló globalista varsói kormány veszett atlantista külügyminisztere, Radoslaw Sikorski (akit élesebb nyelvű kritikusok amerikai liberális propagandista neje rá gyakorolt gyanított befolyására utalva Applebaumnéként emlegetnek) rögvest meginvitálta Lengyelországba Bródi-Brovgyit.

Aki egyébként igencsak kétes egzisztencia, zaklatott múlttal. Az ungvári születésű Bródi vállalkozói gazdaságtant tanult, és üzletelni kezdett. Úgynevezett ingatlanfejlesztőként csinos vagyonra tett szert, később, 2010 őszén (tehát évekkel a Majdan-puccs előtt) a Bread Investbud nevű ukrajnai agrárcég vezetője lett. Ennek 49 százalékban az úgynevezett ukrán állam volt a tulajdonosa, 51 százalékban olyan magánbefektetők, akik kilétét soha nem fedték fel. Ez a tény minden értelmes ember előtt be is árazza a „céget”, amely amúgy az úgynevezett Ukrajna gabonaexportját intézte, vagyis egy kulcságazatban ügyködött. A titokzatoskodás, a sunnyogás miatt az egész társaságot és személyesen Bródi-Brovgyit is kemény támadások érték, így 2012-ben le is lépett a színről, hogy a külföldről szervezett és finanszírozott Majdan-államcsíny után a 2014 februárja és 2016 áprilisa között a puccsista társaság miniszterelnöki tisztét is betöltött Arszenyij Jacenyuk Népfront nevű pártjában próbáljon szerencsét. Innen 2015-ben kizárták, mert zavaros múltja kísértette Bródi-Brovgyit, felrótták neki, hogy viselt dolgai Jacenyuk pártjának kárpátaljai megsemmisüléséhez vezettek.
A fegyverekkel 2019 januárjában köthetett közelebbi ismeretséget, igaz, valószínűleg nem így képzelte a találkozást: ismeretlenek gránátokat hajítottak Bródi-Brovgyi apjának ungvári udvarába, egy hónappal később anyja házára lőttek kis egy páncéltörő gránátot, az elkövetők persze ezúttal is ismeretlenek maradtak. Bródi-Brovgyi talán többet tud, de nyilván jó oka van hallgatni, hiszen 2022-ben, amikor Oroszország felvette a kesztyűt, és fegyverrel válaszolt az úgynevezett ukrán állam által a donbaszi és donyecki oroszok ellen 2014 óta folytatott népirtásra, beállt az úgynevezett Ukrajna hadseregébe, ahol ráaggatták az Ukrajna Hőse kitüntetést és az Aranycsillag rendet. Az 51 százaléknyi titokzatos magánbefektetők problémáját elfedte a lőporfüst… Bródi-Brovgyit idén júniusban nevezte ki a drónahaderő parancsnokává a lejárt elnöki mandátumú, ám operett-hatalmához betegesen ragaszkodó és ezért új választást kiírni nem hajlandó kijevi zsebdiktátor, Zelenszkij, így vált az ungvári születésű kalandor a Barátság kőolajvezeték elleni terrortámadás főbűnösévé.
Hát erre a Bródi-Brovgyira izgult rá ez a Tompos nevű, hősnek nevezve azt az embert, aki megtámadta a Magyarország és a szlovák állam energiaellátásában meghatározó vezetéket. A tompa agyú Tompos ezzel sokadjára bizonyította, hogy nem magyar, hanem idegenszívű hazaáruló, akinek testén furcsa, boldog remegés fut át mindentől, ami nekünk, magyaroknak rossz. Ő ilyen, ők ilyenek. Nekünk is kéne egy különleges drónhadsereg, amivel az összes ilyet elreptetjük valahová.
