Büszke boomer

Életünk nagyobb részét boomerként töltjük. Akkor leszünk boldogok és kiegyensúlyozottak, ha ezt minél előbb tudomásul vesszük. De én büszke boomer vagyok, s szerintem ideje meghirdetni boomer pride mozgalmat. (Legfeljebb a nálunk is boomerebbeket kicsit lenézzük.)

Hogy ez honnan jutott eszembe? Na, várjunk, kezdem az elején.

Először akkor rémlett fel ez az érzés – vagy akár szubkulturális metódusban: életérzés –, amikor leesett, hogy a 2025-ös Sziget fesztivál fellépői közül egyet sem ismerek. Bevallom, nem mentem rá a részletes programra, de a reklámozott nevek közül egy, azaz egyetlen darab ismerős nem volt. Még négy-öt éve azon élcelődtem, hogy összesen vagy kettő neve mondott valamit. Most egy se. És ez így helyes!

Megjegyzem, a Krúbiról is hosszú ideig azt hittem, hogy Kurbli, és a Mehringert meg az Azahriah-t is gyakran összekeverem, mert pont olyan boglya hajuk van, pont úgy nyafognak, és pont úgy tolják ezt az affektálós világfájdalmat.

Tényleg nem dicsekszem, és nem várok ezért elismerést, de így van.

Sokan mondják, hogy a popzenében nincs semmi új, de ez nem igaz. Régen a lázadók zajosak voltak, csörömpöltek, és mindent elkövettek, hogy az átlagember ne tudja befogadni őket. Olyan nem volt, hogy a nyálas popzene meg akarja mondani a tutit, és el is hiszik neki, hogy ez lázadás. A Modern Talking nem állította magáról, hogy be van tiltva. Nem mintha az úgynevezett „lázadás” önmagában teljesítmény lenne. Egy ötéves gyerek is tudja azt mondani, hogy NEM!

Nincs ma tétje a dolgoknak. (Ha lenne, nem is csinálnák. Bolond lenne a Mehringer kitiltatni magát tíz megyéből és kockáztatni a gumibotot.) A 60-as évektől körülbelül 2000-ig azért tudott tétje lenni egy ideig, mert mindig emelték a szintet. Durvult egyre minden. Aztán az áttörni való keretek szépen elfogytak.

Mi ellen lázadnak? A cipőtisztítás ellen?

Sajnálom őket. Ezért megy a macskás fadísz, mert lázadni generációs dolog, lelki alap, lelki szükséglet, annyira meg nem értik a világot, hogy átlássák. Én se értettem.