„…azért hozzátennék egy üzenetet: óvakodj a hamisítóktól!”
57 százalék

Deutsch Tamás fején találta a szöget. Több ellenzéki politikus is benevezett már a ki a legjobb Orbán Viktor elnevezésű versenybe, ahogy a most már Kötcsén is felbukkanó Magyar Péter, de az a rossz híre van az epigonok számára, hogy ebben a műfajban a legjobb továbbra is az eredeti. Bár a „kiskakas” az elődjét, Gyurcsány Ferencet utánozva szintén odanyomakodott a jobb sorsra érdemes településre, fellépése sikertelen maradt. Nem volt balhé, nem sikerült valami fontos üzenetet a világba kürtölnie, sőt a kötcsei polgári találkozó résztvevői észre sem vették, hogy tőlük pár utcányira elszántan áriázik az egyszemélyes kórus szólistája, mert egy merész húzással nyilvánossá tették Orbán Viktor miniszterelnök beszédét.
Hát erre a beszédre oda kellett figyelni. Az egyik tanulsága az a fájdalmas tapasztalat, hogy egy országgyűlési választáson nem számítanak az eredmények, nem mond szinte semmit az eddig elvégzett munka, csupán egy dolog számít, a hatásos kampány, amelynek segítségével el kell juttatni minél több emberhez azt az üzenetet, hogy miért érdemes egy adott politikai pártot támogatnia a szavazatával, miért jár jobban, ha ezt teszi.
A világ ugyanis részben semmit sem változott, másrészt szinte minden más lett. Változatlan például az emberi felejtés csodálatos képessége, aminek következtében ködként oszlanak el a szélben azok az értékes eredmények, amelyek jobbá és szebbé tették az emberek életét. Másfelől miközben a választók kollektív emlékezete a rossz nyelvek szerint legföljebb fél évre nyúlik vissza, megjelent egy új generáció, amelyik már a valóságról sem vesz tudomást, helyette az okostelefonok virtuális világában érzi otthon magát, következésképpen még azt sem könnyű neki elmagyarázni, ami őt körülveszi, ami a személyes életét éppen most meghatározza.
Azonban az idősebb vagy csak tapasztaltabb nemzedékek számára fontos volt ez a beszéd, mert világosan érthetővé vált a világ átrendeződésének megállíthatatlan folyamata, amelyben az Európai Unió vesztésre áll. Volna megoldás a válságra, a miniszterelnök föl is vázolta ebbéli elképzeléseit, de erősen kétséges, hogy sikerülhet-e a patrióta jobboldalnak olyan mértékben teret nyerni, hogy az új stratégiát az utolsó pillanatban bevezesse. Megtudjuk idővel talán, de előbb még itthon kell egy döntő ütközetet megnyerni, mert úgy áll a dolog, hogy a gyűlölet, az irigység és a rombolás hadserege soha ilyen egységesen nem állt össze Magyarország elfoglalására, mint most.
Orbán Viktor szerint az elmúlt választási ciklusok tanulsága az, hogy stabilan 43 százalékra tehető azok aránya, akik soha nem szavaznak a Fidesz–KDNP-re. Nincsenek kevesen, de velük szemben állnak az optimálisan akár 57 százalékot is kitevők, ami a gyakorlatban eddig 51-53 százalékos kormányoldali tábort jelentett, ha mindenki elmegy szavazni.
A választási kampány, ami egyre inkább olyan, mint egy háború, a múlt vasárnap Kötcsén elkezdődött. A hosszú évek óta zártkörűen működő kötcsei piknik a Dobozy-kúria udvarán egy időre az erre hivatott médiumok közvetítésének köszönhetően nyilvánossá vált, mert ezúttal nem csak a patrióta értelmiség képviselőihez, hanem az egész országhoz kellett eljusson az üzenet, ami mindig ugyanaz: kik vagyunk, mit akarunk, miért akarjuk, hogy te is közénk tartozzál, miért fontos, hogy együtt győzzünk?
Én azért hozzátennék egy talán kevésbé fontos, de figyelmet érdemlő üzenetet: óvakodj a hamisítóktól!
