Hirdetés

„Akár elrejtitek, ami a kebletekben van, akár kinyilvánítjátok, Allah tudja azt” (3:29). Sőt, még mi is tudjuk, ugyanis – bár a bölcsészkaron nem esik róla szó – létezik olyan, hogy empíria. És a dicsőséges 133 nap óta megtanulhattuk, számos empirikus tapasztalaton keresztül, hogy mi van a keblükben elrejtve. A gond az, hogy a sok politikai tapasztalat mind egy irányba mutat, így sok választó számára unalmas, ezért tudnak velük a progresszió bajnokai négyévente ionescósat játszani: mutatnak nekik egy széket, és elmagyarázzák, hogy ez a szék egy macska. Sőt, ez a macska zöld. És ők ennek megfelelően szavaznak.

Az utóbbi évek egyik legbutább politikusának megvolt a 15 perc hírnév, amikor elmondta, hogy mit nem mondhat el, ám ne legyünk igazságtalanok: azt, hogy a politikai diskurzus nem kimondottan Pascal önkínzó igazságkeresése jegyében folyik, csak az igazán retardáltak nem tudják Tarr Zoltán segítsége nélkül. A Tisza értelmiségi holdudvara által megalkotott kétszavas politikai program (mocskos Fidesz) beszédes volt, így még mielőtt a brüsszeli gép senkiket dobott ki a Tisza vezetésébe és az EP-listára, mindenki előtt világos volt, hogy a senkik nem szoktak valamit akarni – ellenkezőleg, valakik használják ezeket a senkiket egy olyan valaki ellen, aki akar valamit. Tehát, talán politikailag hasznos, de redundáns azon felháborodni, amit Tarr „leleplezett”. Aki nem érti, hogy a Tiszának mi a feladata – konkrétan lesöpörni a padlásról egy ország 16 évnyi vagyongyarapodását, és visszaszerelni a pénzszivattyút –, azon nem tudunk segíteni. Csakhogy a dolog sajnos nem olyan egyszerű, hogy egy ostoba ember leleplezte a saját kis barátait és üzletfeleit.

Emlékezzünk csak az őszödi beszédre – akkoriban egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy az lesz a végkimenetele, ami lett. Az intenció az volt, hogy ha ez átmegy, akkor megerősíti Gyurcsány pozícióját a párton belül, de ami ennél jóval fontosabb, ha az ország ezt lenyeli (mármint azt, hogy hazudoztunk és nem csináltunk semmit), akkor a továbbiakban „mindent lehet”. Ugyanis ha kimondjuk, hogy hazudunk, és sikerül hatalmon maradnunk, az a jackpot. Milyen erkölcsi alapja van egy országnak hőbörögni mondjuk egy nyolcszázalékos adóemelésen, ha előzetesen nem hőbörgött azon, hogy éjjel-nappal hazudtunk? (Érti valaki különben, hogy miért szúrta be ide Fletó a reggelt? Vajh mért volt számára fontos a reggeli hazugság? Sose fogjuk megtudni.) Tehát az elsődleges cél nem az volt, hogy Ferenc tágítsa politikai mozgásterét és megvalósítson pár dolgot, amit addig nem sikerült, hanem hogy megvalósítsa a tejjel-mézzel folyó Kánaánt: egy olyan korlátok nélküli kormányzást, melynek elfogadott kerete az amoralitás.

A bel-pesti éttermiség szintén sokat invesztált e projektbe. A Nádas–Partinagy-népfront kiötölte és nagy erőkkel sulykolta az igazságbeszéd fogalmát, rászorítva a választót, hogy elismerje: ez a szék egy zöld macska. Igen, a régi álom: végre egyszer a magyarok arcába tolni, hogy azt csinálunk veletek, amit akarunk. Ott van az a több mint egy évszázadnyi mellébeszélés, disszimuláció, konspiráció, frakciózás, új patrónusok keresése, újabb meg újabb narratívák kitalálása, hát a legjobb elvtársak is megfáradnak ebben. Üldögélnénk már nyugodtan annak a zabrált villának a tornácán kicsit. Nem passzióból csináljuk a politikát, elvtársak, nem Nébó hegyéről akarunk pislogni befelé, hanem belépni oda, ahol már voltunk többször is, csak mindig vége lett: négy hónap, aztán tíz év, aztán meg volt ugyan 34 év is, de nem teljesen a mi szánk íze szerint. Az álmunk, hogy ne kelljen minden kuss mellé magyarázatot és különalkukat kínálni, ahogy szegény Csermanek elvtárs rákényszerült.

Kapcsolódó cikkünk

Az igazhitűnek, aki kénytelen a Háború Házában élni, szabad eltitkolni identitását, hasonulni a többséghez, az erősebbhez, felvenni szokásait, ha életét és vagyonát veszélyben érzi. Kevésbé szigorú interpretációban meg akkor, ha veszélyben érzi azt jogát, hogy mások életére és vagyonára törjön. Na de ugye ki mondja meg, hol a határ, elvtársak? Ne hasogassuk a szőrszálat. A takijja (színlelés) jogos fegyver a hitetlenek ellen, de csak ha rákényszerülünk. A magyarországi baloldal nagy családregénye éppen arról szól, hogy néha jött egy generáció, amely megunta, hiába csitították őket a bölcs nagyapák.

A politikai szaglással igen kevéssé megáldott magyar választó egyetlen szerencséje volt eddig, hogy magukat túlnyerő balliberális honfitársainknak se kedve, se szüksége nem volt a színlelésre. Amikor egy nyomorult Kuncze Gábor bírálja el egy Wass Albert magyar állampolgárságát, ott nincs több kérdés, még a legbárgyúbb, kímélőprogramos konzervatív szavazó számára sem. Nemhogy színlelés nem volt, de az MSZP–SZDSZ napi rendszerességgel szállította a magyarellenes provokációkat. Hiába, a zsigeri reflexek ellen nem lehet küzdeni, inkább felárat fizettek, de nem lobogtattak magyar zászlót, nem tűztek kokárdát márciusban, nem jártak Székelyföldre, mert minek, ha utáljuk és nem feltétlenül muszáj. Ha már nem sikerült elkaszálni egy Árpád-kori templom felújítását, legalább nem mentek el szalagot vágni. És ez az évtizedes gőg és gondatlanság most visszaüt: Péternek kell helyrehozni mindezt a trehányságot, járkálhat magyar zászlóval a vállán, hülye mellényeket kell felvennie, amiről azt hiszi, hogy székely, és szónokolhat a magyar hazáról, magyar emberekről. Nem lennénk a helyében, nekünk legyen mondva… Ha a hitetlenekből akarsz megélni, a takijját nem lehet megspórolni.

A mi szempontunkból a Magyar Péter jelenség ebben az egyetlen tekintetben érdekes: a módszerváltás óta ő az első balliberális, aki alkalmazza a politikai mimikrit. Ez akár jó hír is lehetne, ha azt jelentené, hogy már nem engedhetik meg maguknak a nyílt gyűlölködés luxusát. De valószínűleg nem ez az ok, hiszen Péterrel vállvetve dolgozik számos magyargyűlölő. Egyszerűen arról van szó, hogy minden módszert kimerítettek, és most egy újabb derékszögű macskát látunk: magyar zászlót lobogtató embereket, akik azért küzdenek, hogy a magyar ember ne dönthessen a saját sorsáról, és fizessen többet mindenért. Logikus. És mégis vannak vevők. Mennyivel könnyebb dolgunk volt azokkal, akik világosan látták, hogy hasznos lenne pár magyar zászló az MSZP-gyűlésen, csak egyszerűen nem vitte rá őket a lélek. Érthető, én se ülök be Daciába.

Ja, igazhitűeknek a takijja még megengedett a feleséggel szemben is, a családi béke megőrzése érdekében. Ha ez a balfék tudta volna, most nem kéne magyar zászlókat lobogtatnia…