Netán tényleg túlzásba vitték az önvédelmet Gázában?

Az izraeli hadsereg egy nemrég kiszivárgott belső értékelésében elismerik, hogy a májusban indított nagy gázai offenzíva, a Gideon szekerei kudarcot vallott. A jelentés, amelynek szerzője Gaj Hazut (nyugalmazott) dandártábornok, a kudarc legfőbb okának azt tartja, hogy Izrael „saját doktrínájával ellentétesen”, vagyis túlságosan humánus módon visel háborút. A jelentés felsorolja a kritikus kudarcokat: a Hamászt sem katonailag, sem politikailag nem sikerült legyőzni, a foglyokat nem adták vissza, az IDF erői kimerültek, és Izrael eltékozolta nemzetközi legitimitását. (IDF report said to find Israel made „every possible mistake” in recent Gaza offensive, timesofisrael.com, 2025.09.01.)
A kiszivárgás éppen akkor történt, amikor Izrael elindította a Gideon szekerei 2 hadműveletet, amelynek célja a Gázavárosban élő több mint egymillió palesztin kiűzése és Gáza teljes megszállása. Herci Halevi, az izraeli hadsereg volt vezérkari főnöke megerősítette, hogy a gázai háborúban több mint 200 ezer palesztin halt vagy sérült meg, és hogy a konfliktus során egyszer sem gátolták a katonai műveleteket jogi aggályok.
Ez a becslés nem áll távol a gázai egészségügyi minisztérium által közzétett adatoktól, amelyeket izraeli tisztviselők gyakran a Hamász propagandájának minősítenek. Gázai hivatalos adatok szerint a háború kezdete óta 64 718 palesztin halt meg, 163 859 megsebesült, további ezrek holtteste pedig a romok alatt rekedt. Ráadásul az izraeli katonai hírszerzés által kiszivárogtatott adatok szerint a halottak több mint 80 százaléka civil volt. („We took the gloves off”: ex-IDF chief confirms Gaza casualties over 200,000, theguardian.com, 2025.09.12.) Ugyanakkor izraeli adatok szerint az IDF által elfogott gázaiaknak csak az egynegyede harcos, vagyis az Izraelben szörnyű körülmények között fogva tartott 6000 gázai palesztin túlnyomó többsége civil. (Israeli database indicates only a quarter of Gaza detaines are fighters, theguardian.com, 2025.09.04.) Más szóval: Izrael ezreket tart fogva túszként, a még a Hamász kezén lévő kb. negyven tússzal szemben.
Egy új közvélemény-kutatás szerint immár az Egyesült Államokban is jelentősen csökkent Izrael támogatottsága. A felmérés szerint az amerikaiak csupán 47 százaléka véli úgy, hogy Izrael támogatása Washington érdekeit szolgálja, 41 százalékuk szerint ez nem így van, 12 százalék pedig nem válaszolt. Ez jelentős csökkenés a 2023. decemberi felméréshez képest, amikor a válaszadók még 69–23 arányban támogatták Izraelt. A közvélemény-kutatás azt is megállapította, hogy az amerikai szavazók 49 százaléka negatívan vélekedik Netanjahuval kapcsolatban, és csak 21 százalékuk pozitívan. Az is kiderült, hogy az amerikaiak 56 százaléka nem ért egyet Donald Trump gázai háborúval kapcsolatos álláspontjával. Az amerikai állampolgárok nagy többsége úgy véli, hogy országuk „politikai válságban” van. (Nearly 8 In 10 Voters Say The United States Is In A Political Crisis, Quinnipiac University National Poll Finds; Optimism Sinks For Freedom Of Speech Being Protected In The U.S., qu.edu, 2025.09.24.)
Több más közelmúltbeli közvélemény-kutatás is hasonló eredményeket hozott az Izrael iránti támogatásról az Egyesült Államokban. Egy július végén közzétett felmérés szerint az Izrael iránti támogatás „új mélypontra” süllyedt, és az is egyértelművé vált, hogy az amerikai népesség csupán 32 százaléka támogatja a gázai háborút. A katonai akciót most már a 60 százalékuk ellenzi, 52 százalékuk kedvezőtlenül vélekedik Netanjahuról, ami 1997 óta a legrosszabb eredménye, és csak 29 százalék szimpatizál vele továbbra is. Amerikában Netanjahut még soha nem ítélték meg ilyen negatívan, ami imázsának folyamatos romlását jelzi. (32% in U.S. Back Israel’s Military Action in Gaza, a New Low, gallup.com, 2025.07.29.)
Miközben Izrael folytatja brutális háborúját Gázában, ez a fajta hangulat más nyugati országokban is egyre inkább előtérbe kerül. A németek 62 százaléka szerint Izrael genocídiumot követ el Gázában, és 44 százalékuk támogatja a palesztin állam elismerését, miközben csak 23 százalékuk ellenzi. (Majority of Germans think Israel is committing genocide in Gaza – poll, jpost.com, 2025.09.25.) A britek 53 százaléka úgy véli, hogy Izrael katonai akciója Gázában „túl messzire ment”. A megkérdezettek 45 százaléka szerint az izraeli kormány nagy felelősséget visel a jelenlegi konfliktusért, míg hasonló arányban (40 százalék) a Hamászt nevezik meg.
A britek 44 százaléka támogatja a palesztin állam elismerését, és csak a 13 százalékuk ellenzi. (Ipsos poll on British attitudes towards the conflict in Israel and Gaza, ipsos.com, 2025.09.10.) A franciák háromnegyede támogatja az Izrael elleni szankciókat a háború folytatása esetén, 63 százalékuk pedig a palesztin állam elismerését. (Gaza : les trois quarts des Français soutiennent la position de la France et des sanctions contre Israël, publicsenat.fr, 2025.05.27.) Noha Meloni számít Izrael egyik legelkötelezettebb európai szekértolójának, tízből csaknem kilenc olasz támogatja a palesztin állam elismerését, amely még a saját szavazótáborában is csaknem 74 százalékos támogatottságot élvez. (Italiani e Gaza: l’87,7% favorevole al riconoscimento dello Stato di Palestina, lacapitalenews.it, 2025.09.24.)
Hat nyugati ország (Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Dánia és Britannia) népessége 63-70 százalékban kedvezőtlenül vélekedik Izraelről. (Israele al giudizio dell’Occidente, paradoxaforum.com, 2025.06.16.) Jonathan Greenblatt, az ADL amerikai zsidó lobbiszervezet vezetője nehezményezi, hogy „most a fél világ gyűlöl minket, és a fiatalok még inkább”. (Infolibnews, X, 2025.09.26.) Egy régi orosz közmondás szerint „a zsidók mindig elmondják, hogy mi történt velük, de azt sohasem, hogy miért”. Greenblatt az élő példa erre.
